Napi Hírek, 1926. november
1926-11-29 [0142]
§ B u k .a r est, november 29. A bukaresti sajtót élénken foglalkoztatja a trónöröklés rendjében boáiIható változás kérdése, bár a kérdés erdemét nyíltan nem érinti s csupán a*'január 4-iki eseményekre" vagyis Károly herceg trónfosztására és a régensi intézmény létesítésére tesz többé—kevésbbé homályos célsásokat. Az Aurora és a Eeptajt iltakoznak az ellen, hogy az illetékes körök teljes titkolózásba burkolóznak ér hangoztatják, hogy az ország súlyos helyzetében egyenesen kárhozatos a sok titkos * kombináció. A Lupta szerint a kérdés' súlypontja azon van, hogy sikerül-e pártközi megegyezést létrehozni, azonban eddig nemcsak hogy a pártok közt nincs megegyezés, de még a liberális pártban sem értenek teljesen egyet Bratianunak azzal az akciójával, hogy a trónfosztás aktusán változtatni ne lehessen s a régenstanácsi intézményt mai formájában tartsák fenn. Dúca volt külügyminiszter ezzel szemben "egy igen magas személyiségnek" - nyilván Mária királynénak- a régenstanácsba való belépése érdekében dolgoz ik-r Ellene van Bratianu terveinek Flo'er.scu volt igazságügytniniszter is, akit as ügy előadójának szemeltek volt ki ez év január 4-ére, aki azonban elhárította magától ezt a feladatot. Döatően esik la$ba a nemzeti parasztpárt állásfoglalása, amely azonban hallgatásba burkolózik.Az Adeverul jelentése szerint a nemzeti parasztpárt vezérei Madgearu képviselő lakásán bizalmas megbeszélést tártottak Károly herceg trónfosztásával kapcsolatosa* e-helyzetről. Mihelyt a vezérek közt egységes állásfoglalás jön létre, a pártválasztmány ülésén leszögezik a párt hivatalos*álláspontját, A párt hivatalos lapját, a Romániát/a belügytuinisztor eVlkoboztatta,amiért interpellá ciő hangzott el a karaarában. Goga az interpellációra mindössze annvit válaszolt, hogy a lapok azért kellett elkobozni, mert "olyan kérdésekkel foglalkozott,amelyek nem valók az olvasók szemei elé." A belügyminiszter egyébként a Sociaii$mul-1í is elkoboztatta. A nemzeti parasztpárt vasárnapra hirdetett népgyűlés őt betiltották, később azonban ismét engedélyezt ók. Madgearu nemzeti parasztpárti képviselő a kamarában azzal vádoltafa belügyminisztert, t/ogy az egész méltatlan játékkal csupán azt célozta, hogy a tömegeket távoltartsa a népgyűlőstől. Egyben kerté a gyűlésnek a jövő vasárnapra való engedélyezését. H-m.**. Goga belügyminiszter válaszában helyesebbnek tartja,ha a politikái pártok a parlamentben nyilvánítják felfogásukat s nem . népgyűléseken, Madgearu erre igy válaszolt: Mi, olyformában ny±lvánitjuk véleményünket, ahogyan lehetséges .Mi a nép párt já""vagyunk és a napvilágon élünk, nem peaig a kulisszák mögött. /MTI/ . § B e lg rád, november 29./Magyar Távirati Iroda/ A Bácskai Napló jelenti Kikindáról: Nincsics külügyminiszter e.gy Újvidéken tartott népgyűlés alkalmával nyilatkozott a magyar-jugoszláv közeledésről. A külügyminiszter ismertette Jugoszlávia külpolitikai helyzetét, majd kitért a Magyarország- 1 gal folyó tárgyalésokra is. A magyar nép -mondotta Nincsics - lovagias nép, amely sok évszázadon át együtt küzdött a szerb nemzettel. A magyar nép az utóbbi időben sok szenvedésnek volt kitéve'. Ezek a szenvedések olyan külső okokra vezethetők vissza,anisa$elfc a magyar néptől távol fekszenek. Minthogy a két nép közösen szenvedett, harcolt és reménykedett, közös céljai voltak,igy semmi akadálya sem lehet a jelenben és a jövőben teljes együttműködésüknek.