Napi Hírek, 1926. október
1926-10-04 [0140]
§ Belgrád) október 4. /Magyar Távirati Iroda./ A cseh szenátus es képviselőház tagjai Klofac szenátusi és Malypetr képviselőházi elnök vezetése mellett Szabadkán és Újvidéken keresztül tegnap este Belgrádba érkeztek. A vendégeket a belgrádi állomáson Trifkovics Marko, a szkupstina elnöke, fogadta. Délelőtt a szkupstina diszülést tartott, amelyen a jugoszláv képviselők között helyet foglaltak a vendégek is, Trifkovics elnök a formaságok elintézése után javasolta, hogy a cseh képviselők látogatása alkalmából az üléseket október 12-éig napolják el. Ezután a jegyző olvasta fel azt az iratot, amelyet a cseh vendégek intéztek a szkupstinához. Ez az irat rámutat a két szláv nemzeti. ' ' együttes küzdelme ireTés az egész cseh nép csodálatát fejezi ki a '4tSOBzlávok hősies magatartása felett, majd igy fejeződik be: «A Rigómező önöknél, a Fehérhegy nálunk szent helyek. Közös feladatunk, hogy fáradozzunk azon, hogy sem az egyik, sem a másik ne ismétlődjék. Szilárdan hiszünk a boldog és békés jövőben, készek vagyunk mindig védelmezni azt, ami a mienk, nem vágyakozván mindig a máséra, soha senkit nem nyugtalanítva. Mind e nemes közös céloki J ' • újból kezünket nyújtjuk a további egységes munkára." f A<Lbe?iüxL*>* le&L^&Ut Az üdvözlőiratra Trifkovics házelnök felelt renükivul meleg szavakkal. Kiemelte a látogatás jelentőségét és biztosította a vendegeket arról, hogy az egész királyságban testvéri szeretettel fognak találkozni. Hangsúlyozta a két nép között fennálló testvéri barátságot és szövetségi viszonyt,^ majd igy ^folytatta: - Baráti érzéseink állami érdekeinkkel kapcsolatban oly elemi erőt képviselnek, hogy meg lehetünk ^yőződve^rról, hogy szövetségünk tökéletesen biztositva van, tekintet nélkül bármiféle lehető átmeneti politikai kombinációra. Szövetségünk Habsfcurg Károlynak 1921-ben ' Magyarországba való visszatérése alkalmával kiválóan megállta a vizsgát, lAzidóben együttesen, egy lélekkel, energikus munkával a nagy szövetségesek által segitvo megőriztük népeink békéjét és méltóságát, s igen sokat tettünk abban az irányban, hogy Európa békéjének esetleges megzavarását megakadályozzuk, • Trifkovicsj beszédét]a baráti és szövetséges nemzet éltetésével fe j-ezte be£ " ^ f vtí^to/ Az ülés bezárása után a vendégek a Jházára mentek, ahol Kumanudi belgrádi polgármester beszédére Soukup cseh szenátor válaszolva^ átadta azt a kelyhet,ctmelyot a cseh parlament küldött Belgrád városának. Délben Nincsics külügyminiszter adott diszebédet a vendégek tiszteletére. Délután a vendégekből és a szkupstina tagjaiból közösen alakult gazdasági és kulturális bizottság tartotta ülését a szkupstinában, este , •podig a szkupstina elnöksége ' adott diszebédet a vendégek tiszteletére. § Paris, október 4. A nemzetközi fényképmüvészeti kiállitáson, amelyet szombaton nyitottak meg, Magyarország elsőizben vesz részt sfa megnyitáson Korányi Frigyes báró párisi magyar jcövet is megjelent. A követet Demeter Károly, a magyar csoport rendezője, kalauzolta. A magyarok közül a sikerült kiállitáson Pécsi József, Angelo, Szakáll Géza és Székely vesznek részt mint kiállitók./MTI./ f&i&rt