Napi Hírek, 1926. október

1926-10-28 [0140]

§A Magyar Távirati Iroda _jelönti: A nemzetgyűlés összeférhetet­lenségi itélöbizottsága ma délután a kisorsolás megtörténte .után a képvi­selőház I. számú bizottsági termében Pékár gyula kor-..-. Inökségévoli azonnal összeült. A bizottság elnökéül Kenéz Bélát, jegyzőjéül pedig Rubinok Istvánt választotta meg. Erdélyi Aladár mint az összeférhetetlenségi ál­landó bizottság előadója ismertette a napirenden lévő tárgyat és előad­ta, hogy gróf Hoyos Miksa, Nánássy Andor,G-sohwindt Ernő és Erdőhegyi Lajos nemzetgyűlési képviselők az Országos Szeszórtékesitő Részvénytár­saságnál elfoglalt igazgató tagsági, Héjj Imre nemzetgyűlési képviselő pedig az emiitett részvénytársaságnál elfogLalt ügyészi állasa miatt osz­szeferhet tlensé..i bejelentést tettek önnTaguk ellen. Az állandó bizott­ság megállapította, hogy az emiitett részvénytársaság az állammal semmi­fele üzleti összeköttetésben nincs, és a kormánynak semmi ingerenciaja sincs a részvénytársaságra, leszámitva a földmivelésügyi minisztériumnak a törvényben biztosított felügyeleti hatósági j.ogát. Sem_.i olyan momen­tum nem merült fel, amelynek alapján az összeférhetetlenség megállapít­ható lenne. A megejtett szavazás során a bizottság egyhangúlag olyan Ítéletet hozott, hogy összeférhetetlenség egyik képviselő eseteben sem áll fenn, B é;c s , október 28, /M T I ,/ A bécsi mentője egyesületnél az uj szolgálati szabályzat következtében a személyzet kö­zött ,sztrájkra törekvő mozgalom tört ki. Ugy hiszik azonban a tár­gyalások jelenlegi állésájjitf}va mozgalom békésen lesz elintézhető, Bécs, október 26. /Magyar Távirati Iroda./ Az állami hiva­talnokokkal folytatott tanácskozások során ma a pénzügyminiszter aján­latot tett, amely azonban a hivatalnokuk követelését csak kis mértékben elégiti ki/ § A Magyar Távirati Iroda jelenti; A vallás- és közoktatásügyi miniszter^előterjesztésére a kormányzó Strauss Rkrrnann műegyetemi rendi kivüli tanári cimmel felruházott s a József műegyetemre beosztott VI. fi­zetési osztályba sorolt középiskolai tanárt a kémiai fizikai tanszékre műegyetemi nyilvános rendes tanárrá nevezte ki. Ugyancsak kinevezte a kormányzó a kultuszminiszter előterjesztésére dr. Szabó Vendel teológi­ai tanért a Pázmány Péter tudományegyetem hittudományi ! .arán üresedésfe ben levő alapvető hittani tanszékre egyetemi nyilvános rendes tanárrá. § A Magyar Távirati I oda jelenti: A kormányzó a vallás és közök tatasűgyi miniszter előterjesztésére Gerhardt Béla miskolci ágostai evangélikus elemi iskolai tanitéképzőinzéteti, dr. "Kőrös Endre pápai református elemi iskolai taniteképző intéketi és dr. Kiss-Erős Ferenc kalocsai római katholikus elemi iskfolai tanítóképző intézeti igazgatók­nak a tanítóképző intézeti főigazgatói cimet adományozta. § 3 r o p r o n , október 28, A válságba jutott Somogyi féle szín­társulat támogatására a varos tiz millió korona gyorssegélyt adott s ezenkívül magara váll lta a szinház fűtését is. Ezen kivül a győr-sop­,ron-ebenfurti vasút a vidéki közönség szállítása é'rdekében rövidesen ' állandó szinhazyonatot állit forgalomba, hogy igy is eios* 0 itse a szin­ház látogatottságát. /MTI/ L. yÁD

Next

/
Oldalképek
Tartalom