Napi Hírek, 1926. október
1926-10-21 [0140]
r H a v a n n a , október 21,/Wolff/ Az orkán következtébe összeomlott nazak romjai, alatt eddigelé mindössze 4 raiot ot. . ta• éltak valószínű azonban, hogy a tenger által elöntött városrészében mér több halott van. Az elmúlt éjjel folyamán óriási hullámhegyek özönlöttek a szárazföldre. A kikötőmüvek mindenhol tetemesen megrongálódtak Az Ítéletidő következtéden több tartományban a termés is nagj károkat szenve- ' dett. / iViTi/ • §_A Magyar Távirati Iroda jelenti: Az utóbbi időben több olyanl kozie^ouesi baleset volt,, amelynek gyerekek estek áldozatul. Néhány esetben az elgázolt gyerekek súlyos sérülésekot szenvedtek, sőt volt eset *W ? ogy hetüket vesztették. Ennek oka rendszerint az volt, hoAy a sofforok es a kocsisok a forgalmasabb utvonalakon ugy igyekeznek maguknak utat törni, hogy az utcán áthaladó gyermekeket sem veszik fi'-ve- * $ lembe. ^ c * belügymin-szter most - á jövő nemzedék testi épségének védelme erdekéében - valamennyi rehdórKerület 1 főkapitányhoz és a budapesti fő- ' Kapitányhoz r.orxendulotet intézett, amelyben utasította a rendőrhatősáö onat, hogy a gyermekek utcai vedel :e érdekében haladéktalanul tegyék meg a szükségesnek mutatkozó intézkedéseket. A rendelet meghagy ja, hogy' ha a gyermekek csoportosan haladnak át az uttestén, a rendőrök állítsák me.g a jnrómuvek forgalmat, amig a gyermekek nem érnek a gyalogjáróhoz. tert hn'Jíl b ?}S!??y P;1S2itW eZZ , ei e ^ ide Jüleg felkérte a kultuszminisztert, ho b y az iskolában a gyermekek figyelmét is hivják fel megfelelő módon az uttestén való áthaladás veszélyességére, illetőleg, hogy a f őrieket IfJlT^ ffi \ l r n ..??^^ t4st váltsanak. Ezzel'azémos közíeKedesi Daleset lesz elkerülhető. §Hódmezővásárh ely, október 21. A kedd délutáni jéggyuri kazánrobbanás ügyében az első nap feltevése az volt, hogy a ka--ÍM tasztréfát az eletevei lakolt Nagy Sándor főgépész okozta, mégpedig oly módon, hogy a kazán biztositó szelepét elzárta, íe Bockó Lajos dr.^rendőrkapitány vezetésével tegnap délután lefolytatott rendőri nyomozás megdöntötte ezt a feltevést, és kiderítette, hogy a szerencsétlenség végzetes tévedésnek volt a.következménye. Az eset a következőképen történt: A vasúti állomásV^Cegy ammóniákkal töltött vaspalack érkezett; ugyanakkor az egyik vásárhelyi szikvizgyár részére egy cxlgénnal töltött tartály is érkezett. A két tartály a vasúti raktárban egymás mellett feküdt. Amikor aejéggyáx megbízásából a Möldvay-féle szállitó-cég embere a fuvarievélxel megjelent, az ammoniákos palack helye.t 1 az oxigén-tartályt adták ki neki. A végzetes cserét a jéggyárban nem vették észre és a komprimált oxigént tartalmazó vastartályt nyugodtan beszerelték a kem. presszorba. A kompresszorban keletkezett robbanó-gáz óriási feszitóere-. jetől a gép a meginditás után jóformán pillanatok alatt felrobbant és. darabokra zúzódva megölte Nagy Sándor főgépeszt. A rendőri vizsgálat megállapította, hogy a vasúti raktárnok meg a robbanás előtt két órával észrevette a történt tévedést, es azonnal értesitette Möldvayt, aki épen . az állomáson tartózkodott, hogy cs'ere történt es hogy a gáz tartályt haladéktalanul hozza vissza, Meidvay/nyomban telefonált honcz Bélának, a jeggyár egyik társbérlőjének ipartelepére, ahonnan az egyik alkalmazott telefonálni próbáit a vágóhidra, hogy értesítse a tévedésről a jéggyárat. Miután azonban a vágóhídi telefonnál hosszas csengetésre sem jelentkezett senki, a Koncz-céV embere kerékpáros küldöncöt indított útnak az 5 kilo-|S méternyire fekvő jeggyárba. A küldönc azonban néhány perccel a robbanás után érkezetu csak a hely szinere. A tragikus kimenetelű tartálycsere ügyében ma reggel szállott ki Szegedről Koránszky ügyészségi alelnök, a vizsgálóbíró' helyettese, aki szakértők segítségével fogja most megállapítani, hogy kit és milyen mertekben terhel a felelősség a katasztrófáért, g| IőSholttestét a városi közkórházban ma délelőtt hatósági személyek jei^nletebenf el boncol jak. MTI/ km - _ " -„rtlnOS LEVÉLTAP