Napi Hírek, 1926. szeptember

1926-09-21 [0138]

§Sansebastian, szeptember 2C. /Fabra/ Az uralkodó elnökletével tartott minisztertanácson a külügyminiszter bejelentette, hogy Spanyolországot meghivták, hogy vegyen részt sa leszerelési érte­kezleten. Tekintettel arra, hogy ezen az értekezleten az északamerikai Egyesült . Államok is résztvesznek, noha nem tagjai a nemzetek szövetségének, tekintettel továbbá arra, hogy Spanyolországnak ezen az értekezleten való resztvétele nem jelentene számára semmiféle kötelezett­ségvállalást,, a minisztertanács ugy határozott, hogy Spanyolország résztvesz az értekezleten. /MTI/ §" V a r s ó, szeptember 20./Lengyel Távirati Iroda/ A diéta mai ülésén Klarner pénzügyminiszter a költségvetési év negyedik harma­dára vonatkozó költségvetési előirányzat beterjesztésével kapcsolatban megállapította, hogy noha Lengyelország - ez az uj államszervezet - rend­kivül nagy pénzügyi nehézségekkel kénytelen küzdeni, a költségvetési év legutóbbi harmadénak során mégis tetemes javulás volt eszlelhető. Reméli, hogy az állami jövedelmek ebben az évben lehetővé teszik a 44.8 millió zlotyt kitevő egész költségvetési hiány fedezését, épen ezért nem látja szükségesnek, hogy meghatalmazást kérjen az előirányzott állami jövedelmek fokozására. A kormánynak első kötelessége - mondotta tovább a pénzügyminisz­ter - abban áil, hogy bizcositsa a költségvetés egyensúlyát az egész év­ben. Ez csak akkor lehetsseges, ha fenntartják a zloty szilárd árfolyamát. Szerencsére ugy látszik, hogy a zloty árfolyam ingadozása tel­jesen megsünt. A Lengyel Bank '• . helyzete továbbra is kielégítő. A zlo­ty : < ... : árfolyama májusban meg - a dollárhoz viszonyitva - 11 veit, jú­lius óta azonban 9-es • .. árfolyamon stabilizálódott. Szeptember 10.-én a Lengyel Sank arany és aranydeviza készletei 228 millió arany zlo­tyt tettek ki, vagyis június óta 101 millióval növekedtek. A bankjegy for­galom szintén növekedett ez idő alatt; szeptember elsején 560 millió zlo­tyt tett ki, tehát 200 millióval haladta meg a májusközépi kibocsátást és egyenlő színvonalon állott az 1925 kezdeten történt maximális kibocsátás­sal. A kibocsátás fedezete májusban 31 százalék volt, jelenleg 43 százalek. A Lengyel Bank leszámítolási kamatlába júliusban 10 százalékra sülyedt. Ezt ' most 9 százalékra < 'fogják ' v mérsékelni. A magánbankok a-kamat­lábat ugynezen időben 24 százalékról Ifi százalékra szállították le. mind­ebből kitűnik, hogy a három legutóbbi hónap folyamán Lengyelország pénzügyi helyzete kézzelfogható javuláson ment keresztül. A Lengyel Bank felszámol­ta a newyorki Federal Reserve Bankkal szemben fennálló adóssegát, amelyet az An4ol Bánknál letett lengyel arany garantál. Ez a kedvező pénzügyi mü­velet összeesett Kemmerer tanár megbízatásával és működésével. Január elseje óta augusztus 31.-ig az árukivitel 313 millió arany zlotyval multa felül a behozatalt. A kiviteli többlet a mult év szeptember elseje óta számitva - tehát azon időpent óta, amelyben a kereskedelmi mérleg, aktivra fordult - összesen 504 milliót tesz ki.Hoz­za kell ehhez tenni, hogy az ideikév termese közepes, úgyhogy a hazai piac szükségletének fedezése után mm mindössze 5 millió métermázsa áll rendel­kezésre a kivitelre. Lengyelország mai helyzete ma hasonlit ahhoz a helyzethez, amely­ben ket evvel ezelőtt volt, amikor sajut erejéből hajtotta végre \aluta-re­loriüjut. Annak idején a reform befejezését rossz termesek köve.tél;. Okulni lielx ezekén a tapasztalatokon, . nehogy megismétl djenek azok a té­/eaesek, amelyeket ebben az időszakban elkövettek. A költségvetés igazgatá­sát a legnagyobb elővigyázatti fogja a kormány intézni. Az állam szükség­leteit csupan^a költségvetés határba, között fogják kielégíteni. Ezeknek a ^lí|I?^^V^.-T^^^ 0 lePc8t f0g tartani a lakosság fizetőképességének emel-

Next

/
Oldalképek
Tartalom