Napi Hírek, 1926. július

1926-07-03 [0134]

:: L o n d o n július 3. /Yolfí'/ A népszövetségi ligák kongresz s usa. Folytatás,/ A gyűlés kimondotta, hogy kisebbségi ügyek t>kkintete­bckSítde loga latan elv alapján vezessék az eljárastíf^z oly . r szerint a jövőben minden olyan jogi kérdést, amelyre nézve eddig lenyigeben a népszövetség volt illetékes dönteni, a nemzetközi törvényszékhez kell,, vinni Elfogadták azt az angol javaslatot, amely szerint a népszövetségnek a hozzá benyújtott- peticióksfc és az eaebkel kapcsolatos döntésekéé-- nyil­vánosságra kell hoznia. Elfogatták azt az angol jelentést is, amely,a ki­sebbségek jövőjéről szól, A j»lente"s mérlegeli azt, hogy a kisebbsége^** >ti lessegük lojális polgárai lenni annak az államnak, amelyhez tartozna*, és hogy ez a cél nem érhető el akkor, ha a kisebbségek elégedetlenek sor­jukkal. A jelentés azt hiszi, hogy a faj-, nyelv-,, vallas-es kulturabeli kü­lönbözőségek nem összeegyeztethetetlenek a polgároknak^egyes államok irán­ti köteles lojalitásával. Épen ezért minden olyan kísérletet, amely a, kisebbségek abszorbeálására vonatkozik, jogtalannak tekintenek, A gyules kifejezést adott annak a meggyőződésének, hogy a k rdes bekes megoldásá­val sikerül a kisebbségeket értékos egysegekként az államba beloüLosz­toni. Azáltal, nogy a kisebbségeknek a nyelvre, vallásra es kultúrára vo­natkozó kívánságait a nemzeti többség tekintetbe veszi, a kisebbségek a iBgerot l-'esebben és legméltányosabban szolgálhatnak az aii-ni erdekeit. 9 Jt n határozatot Olaszország, Lengyelország és Románia .xi^n-.-zte. Elfo­gadtak a kisebbségi bizottságnak azt a határozatát is, ho 0 y mindazok az , államok, amelyeket még eddig különleges szerződések uom 1-ötnek,- kisebbsé­geikkel szarni -a legalább olyan mértékű igazságossággal es tarelomol vi­seltessenek, mint azok az ..Hámok, amely k e tekintetben -gye• menyt kotot* tek. /ml/ • • L o n d o n , július 3- /V/olff/ A népszövetségi ligák kong­resszusa ma befejezi munkálatai t.- Ma .. döntenek a népszövetség világgaz­dasági tonforondáját elekészito munkálatok kérdéseben.. A kongresszus , előtt fekszik egy német javaslat, amely valamennyi dumping es a magas ved­vámok ellen szól. . ' • ./MTI/ §Zala egerszeg, július 3. Zalaegerszeg képviseletes­tületq most tartott közgyűlésén egyhangúlag elfogadta azt az inditvanyt, hogy a hQSÖk szobra körül elterülő tetet Korthy-ternek kövezzek el. A határozatról ért ositették a kormányzót is. A közgyűlés ügybon elfogadta a Notre Dame apácák ajánlatát, amelynek értelmében a varos által adott . , telken a tavasszal megkezdik egy elemi, polgári felső leányiskola, tovab^a bá tanítónőképző és internátus épitését, Ugy tervezik, ho.gy az iskolák 19k8~bam már megkezdik működésüket. /MTI/

Next

/
Oldalképek
Tartalom