Napi Hírek, 1926. július
1926-07-20 [0134]
k P r o d o m o ! Az Országos Gyermekvédő Liga sziyesen látja a p. szerkesztőségek: kiküldötteit előzetes bejelentés nélkül is a szentendrei Izabella gyermeküdülte tő telepen, amely immár teljes . ;.g apparátussal látja el a szegeim budapesti gyermekek nyaraltatását. A nyugctti pályaudvarról minden reggel 9 óra 25 perckor indul olyan személyvonat, amely félóra alatt az /Llag-Főmühely-vasutállomásra ár és onnctn egészen rövid kis séta a Révcsardához, ahonnan kellemes ladikut visz át egy.nesen az üdülőtelephez. Ki lehet jutni a telephez azokon a hajókon is, amelyek a cserkésztáborig közlekednek- innen egész kis séta a telepig való ut a révcsárdához. Előzetes közlés esetén motorcsónakon is ki .lehet jutni az üdültetötelephez. § A polgári iskolai tanárnők kirándulása Parisba és Londonba. Berecz Sándor dr. főiskolai tanár az Erzsébet nőiskola volt és jelenlegi tanítványaival, polgári iskolai tanárnőkkel és jelöltekkel Parisba Londonba és Svájcba tanulmányi kirándulást tettek, A kirándulók^ számszerint harmincketten megtekintették Paris és London történelmi és modern nevezetességein kivül Versaillet, Trianont, „•.;.•• "Pontainebleaut és London környékét. Londonból Svájcba utaztak és Lucernből kedden délután érkeztek haza. Pro domo, Dr. BereczSándor az Est-lapok munkatársa • kéri a tr Szerkesztőségeket a fenti hir szíves közlésére. London , július 20. /Reuter/ Az a kétórás megbeszélés,^ amely tegnap este Baldwin miniszterelnök és az egyháznak 16 püspökből álló befolyásos külfiöttsége között a küldöttség részéről a szénválság megoldása ügyében előterjesztett javaslatról lefolyt, idáig, még nem járt kézzelfogható eredménnyel. Az egyházfők legközelebb megbeszélést fognak tartani a bányatulajdonosok képviselőivel bizonyos pontok elvi megvizsgálása céljából és továbbra is folytatják közvetítő fáradozásaikat. Azt hiszik, hogy Baldwin miniszterelnök ragaszkodik ahhoz, hogy nem folyósitja a^kormánytámogatást ae eddigi alapon afaunka időleges megkezdése esetére. Mégis ugy válik, hogy bizonyos'Tialadást jelent az a változás, amely a bányászok vezetőinek m gatartásában az esetleges döntőbíróságra, vonatkozóan bekövetkeeett. /MTI/ Bécs, július 20. /Bécsi Távirati Iroda./ A Nemzeti Tanács ma elfogadta második és harmadik olvasásban a kereskedelempolitikai felhatalmazási törvényt. A^kormány javaslatot nyújtott be a kis határforgalom megkönynyitése tárgyában Magyarországgal kötött egyezményről./MTI/ L o n d o n , július 20,A Reuter Iroda kanadai jelentése szerint Albertában és Brit-Kolumbiában erdőégések mintegy százerer dollárra becsült kért okoztak. Az elmúlt hét végén sikerült ugyan áf/tü/JEet részben elfojtani, de a lángok újból erőre kaptak és most három erdő jégben pusztit olyan hatalmas tűzvész, amellyel szemben minden emberi erőfeszités tehetetlen./MTI/