Napi Hírek, 1926. július

1926-07-17 [0134]

Ötszázezer aranykoronát forditaaak a klinikák,, s részben a di­ákjóléti intézmények, iuternátusok fehérneműinek pótlására, tekintettől arra hogy a forradalmak s a proletárdiktatúra alatt ,-zeknek fehérnemű állománya egyrészt elkallódott, másrészt pedig teljesen lerongyolódott. Ugyancsak ötszázezer aranykorona szolgálja a Budapesten építendő geofizi­kai ietézet költségeit, A geofizikai intézet egyik feladata báró löt­vös Lóránd találmányának, a torziós ingának további tudományos kifejtése lesz, Eötvös Lóránd ugyanis találmányát annak idegén nem szabadalmazhat­ta ugy nogy most német cégek gyártják s hág* találmány további tudományos kif éltesét is átengednénk a külföldnek, az ÍTóz^az|asági, de szellemi szem­pontból is hátrányos volna ránk nézve. Eötvös találmányának minden vo­natkozására ki kell terjeszkednünk és arra kell törekednünk, hogy a minél tökéletesehb műszaki gyártást magunk vegyük a kezünkbe. Tekintettel arra, hogy a mostani helyiség a múzeum pincéjében nem megfelelő a földrengések mérésére, erre a célra is az európai igényeknek megfe elő obszervatóri­umot és laboratóriumot rendeznek be a geofizikai,intézetben. Végül az épületben művészi mauzóleumot emelnek s itt fogják elhelyezni,a család hozzájárulásával báró Eötvös Lórándnak hamvait s ezzel méltóképen fogja a nemzet leróni háláját a nagy felfedező iránt, A berlini Collegium Hungaricüm céljaira további 240.000 arany­koronát forditanak. Ennél a pontnál.rámutatott a miniszter arra,,hogy mi­lyen nagy fontossága van a mai modern nyelvek elsajitásának. A békeszerző­dés folytán jórészt elveszitetteük azokat a területeket, amelyek nekünk a német nyelvi, és irodalma, tanárokat adták s megengedhetetlen az,, hogy kö­zépiskolai tanáraink az alkalom hiányában kisebb beszolóképessógüek és, tiszta kiejtésüek légyenek. Mindezt belföldön megtanulni nem lehet s ezért feltétlenül szükgésesek a kollégiumok, a&ol az ösztöndijasok az illető nemzet nyelvének filológiájával foglalkoz,nak. Az elemi népiskolák és óvodák épitésére 4 millió aranykorona szolgál. Ebből az összegből a pestvidéki óvodák és iskolák épitésére 3 mil­lió aranykoronát fordítanak, 1 millió aranykoronából pedig azoknak az ,isko Iáknak emelnek épületeket, amelyek a lakbérrendelet következtében hajlék­talanná váltak. Végül 1 millió 1:. • . . aranykoronát vett fel a kultuszminiszter a népkönyvtárak felfrissítésének céljára. Ha az 1926. évi költségvetésben, az apropriációs törvényben; valamint az 1926/26. költségvetési év feleslegeiből a kulturális beruhá­zásokra forditott egyes tételeket csoportosítjuk ugy arra az eredményre jutunk, hogy a beruházásokból népegészségügyi célokat szolgál 5.915.000 aranykorona, a magas kultúra céljaira 3.698.621 aranykorona, népoktatási célokra .... 14,891.139 aranykorona, egyéb beruházásokra pedig 391.033 aranykorona, „ , Az országos, elsősorban a magyar alföldi népegészségügy,cél­jait szolgáló beruházások egyes tételei a következők: , , A debreceni klinikai épitlezés befejezésére a hasznos beruházás' sok kőzött rendelkezésre álló 1.765.000 aranykorona) , a szegedi klinikai épitkezésre a költségvetésben rendeli ezésre ál­ló 400.000 aranykorona, valamint az apropriációs,törvényben rendelkezésre, álló I millió aranykorona, végül a hasznos beruházások során a költségveté­si feleslegből rendelkezésre bocsátott egy millió aranykorona, összesen 2.400,000 aranykorona; j- , , , A szolnoki bábaképző befejezésére a költségvetésűén felvett 250.000 aranykorona, a budapesti klinikai helyreállitásojera az apropriáció; törvényben felvett 1 nullió aranykorona s a költségvetési feleslegből aa klinikák fehérner,n'i>észleténol: felújítására szolgáló 500,000 aranykorona /Folytatása következik./

Next

/
Oldalképek
Tartalom