Napi Hírek, 1926. június
1926-06-11 [0132]
§ A budapesti szállodák és vendéglők szervezeteinek vezetői ma este Gittek Frigyes elnökletével a Vadászkürt szállóban gyűlést tartottak amely a kormány é>3 a főváros kiküldöttei is megjelentek, hogy a Budapesten tartandó nagy nemzetközi szállókongresszusról tárgyaljanak. Kommer Ferencz bejeiontette, hogy a kongresszus alkalmából felfüggesztik a külföldiekre nézve előirt rendelkezes/t s a vizűm teljes elengedését is kérik a külügyminisztériumtól. Horthy Miklós kormányzó fogadja majd a kongreszszus tagjait és az Operában díszelőadást, vajdahunyad varában plédig speciális magyar ünnepet rendeznek tisztelotükre. Berezel Jenő székesfővárosi tanácsnok közölte, hogy az idegenforgalom tekintetében rendkívül sokat varnak ettől a kongresszustél és a főváros mindent megtesz, hogy a sikert biztositsa. Széleskörű reformok korülnek'megválósitasra; az uj -függokölcsonból nagy összegeket szánnak az idegenforgalomra, a Széchenyi-fürü0 uszodát éptt, a Szent Gellért fürdő pedig hullámfürdőt, stb. Dr.Tausz Béla szövetségi alelnök a ••• •>;•/• . Jf •. ... István- hét előkészítésével kapcsolatban kifejtette, hogy az idegenforgalmi akció sikere főként a^fovarosi szállodásokon* és vendéglősökön múlik, Glück Frigyes a magyar ezalloipar fejlődéséről és Budapestért valő munkájáról beszélt, Bano Dezső a sajtőpropagadának nagy jelentőségét emelte ki. Dársony Oszkár közölte; hogy az államvasutak uj nagy kedvezményekot adnak, sot idegen vasutakra is szereznek kedvezményt az idejövőknek. Ripka Ferencz főpolgármester munkáját es áldozatkészségét Bánó Dezsővel együtt elismerik. Dr.Stein Sándor 20-25 egészen nagy külföldi lap meghivasát proponálja a kongresszus alkalmából. Dr.Balázsy miniszteri tanácsos, a földmivelésügyi miniszter nagymértékű , támogatását jelentette be különösen a mag/yar bor propagandájának erdekeben. A programra egyes pontjaira vonatkozóan elfogadtak Kortmer Ferenoz javaslatait. ^fy^ytf § Győr, június 11. Győr város törvényházésági bizottságának közgyűlése •'" ' "i Darányi Kálmán dr.főispán elnökletével, elhatározta, hogy Apponyi Albert grófot 00 születesd napja alkalmából üdvözli, A közgyűlés magáévá tette Esztergom-Komárom vármegye ... . átiratát, amelyben a gyakorlatok folytán megbetegedett leventék ápolási költsegeinek^az állami bet egájiolási alap terhére való áthárítását szorgalmazza, Győr varosának az egész országban páratlanul állott és a külföldi kölcsönnel kapcsolatos beruházási programijának befejezése céljából^az uj közúti hid és épitendő vásárcsarnok helyén kisajátitandó IP bérház ügyeben a varos a kisajátitás jogának gyakorlását kéri a kereskedelemügyi minisztertől. MTI/ § Sopron, június 11. Sopron vármegye közigazgatási bizottsága vitéz Simon Elemér főispán elnöklete alatt pénteken tartott rendes havj ülése a vármegye területén a legutóbbi időben előfordult ket halálos kimenetelű autókatasztrófából kifolyólag megállapította, hogy a szerencsétlenségek főoka az, hogy a soffőrök nem tartják be a gepvezetesre vonatkozó szabályokat ós hogy az utak nincsenek ellátva megfelelő jelzőtáblákkal. A közigazgatási bizottság felirattal fordul a*\illetékes miniszterekhez az autóvezetési szabályrendelet szigoritasa es gépkocsi-, közlekedésre használt utvonalaknak figyelmeztető táblákkal való ellátása iránt. /MTI/ , tBWÉLTÁB