Napi Hírek, 1926. május/2

1926-05-19 [0131]

§ I e c s, május 19. A Pécsi Nemzeti Színház társulata részére Asszrnyi Laszlo igazgató megszerezte az clasz kormány engedélyét és a magyar kultuszkormány támcgátasát hogy a nyári szezonban két hónapi turnéra Olaszországba menjen.. Első útjuk Fiúméba visz, ahcl a Magyar Nemzeti Casim meghivására fognak szerepelni. Itt prózai darabokat köz­tük a Süt a náp és a Vén gazembert is eló fogják adni. Innen Triesztbe majd Milancba és Velencébe is ellátogatnak, ahol magyar vonatkozású cpé- • retteket adnak elő. A társulat június 8.-án indul Fiúméba. §^Az egykrri soproni honvéd főreáliskclának " ; 19Cl-ben vég­zett legelső növendékei a 25-éves találkozó előzetes megbeszélése céljá­ból május 23.-án,pünkösd vasárnap délelőtt 10 órakor az Országos Tiszti Kaszinó I.emeleti^tanácstermében /IV.,Váczi-utca 38./ értekezletet tarta­nak. Az előkészitő bizottság kéri a volt bajtársakat, hogy ezen az érte­kezleten minél nagyobb számban megjelenni szíveskedjenek, § Nagykanizsa, május 19. , m : Vr,.-i t Ma éjszaka a nagykanizsai törvényszék epületében lévő Wertheim-szekrényt felfeszítették és a benne lévő 70 millió korona értélret képviselő kész­pénzt, értékpapirt és értéktárgyakat elvitték. A rendőrség véleménye szerint a tettes vagy tettesek már tegnap este elbújtak az épületben és az éjszaka folyamán hajtották végre tettüket. (Míl} ­:: B e r 1 i n , 19.Mai. /WolfY./ Dr.Marx^birodalmi kancellár ma 'a birodalmi gyűlésen az uj birodalmi kormány nevében nyilatkozatot tett, amelyben, az eddigi birodalmi kancellár tevékenységének méltatása után többek közt a következőket ..fejtette ki: A kormány a birodalom bevált külpolitikáját folytatni fogja. Ez a politika, amely a jóvátételi kérdésnek Lendonban való rendezésével kezdődött, a locarnói szerződésben találja meg befejezését. Reméljük,hegy a genfi tanulmányi bizottság tárgyalásainak eredményeképen "a locarnói szerződések csakhamar véglegesen érvénybe lépnek és Németországnak,mint a Nemzetek Szövetsége Tanácsa állandó tagjának módja lesz ennek nagy fel­adataiban együtt működni. A Németország Ós Szcvjetoroszorszáh közt.kö­tött szerződés teljesen ehhez a politikához csatlakozik. Ez a szerződés kifejezése annak a barátságos kapcsolatnak,^ amely Németország és nagy keleti szomszédja közt fennáll, és egy további láncszem azoknak a szerző­déseknek sorozatában, melyek a békét és Európa megszilárdulását óhajtják szolgálni. Bár erre nézve alkotmányszerü kötelezettség'nem áll fenn, a szerződés nagy jelentőségére való tekintettel legközelebb a birodalmi gyűlés elé terjesztik. //sf j-jJ

Next

/
Oldalképek
Tartalom