Napi Hírek, 1926. május/2
1926-05-31 [0131]
Helyesbbitett közlés. [ § V a r s május 31. /Lengyel Távirati Iroda/ Pilsudski tábornagy ilatajhoz, a szejm elnökéhez a következő levelet intézte: Elnök Ur'XKöszönöm a nemzetgyűlésnek megválasztásomat, eletembeezúttal másodszor történik, hogy cselekedeteimet és históriai munkálkodásomat, amelyek,sajnos / ezelőtt elég nagymértékben találkoztak ellenzéssel,vagy nélkülöztük a rokonszenvet, törvényesítették. S.ajnos / nem vagyok abban a helyzetben, hogy elfogadjam a megválasztást, líem mulaszthatom el, hogy ne hangsúlyozzam mégegyszer, hogy nem élhetek munka nélkül, már pedig az érvényben levő alkotmány a szú szoros értelmében eltávolítja az elnököt az ilyenféle munkától. Túlságosan sokat kellene szenvedném és sokba kellene belenyugodnom, ehhez pedig más jellemre volna szükség. Bocsánatot kerek azért .v „t.:. .. a megtévesztésért, amelyet elkövettem nemcsak azokkal szemben, akik mellettem szavaztak, hanem azokkal szemben is, akik ezt a • nemzetgyűlés.termén kívül tőlem elvárták. Lelkiismeretem, amely/ az utóbbi napokban ezerszer is hivatkoztam, nem engedi meg, hogy (no mindezeket a kívánságokat kielégítsem. Amikor mé'gegyszér köszönetet mondok megválasztatásomért, kéremyválasszók meg a köztársaság u$ elnökét a legrövidebb idők belül, adja Isten, szerencsésen.- Pilsuds ki s.k. /MTI/ § Belgrád, május 31. /Magyar Távirati Iroda/A Vreme irja: Hádios Istvánnak a horvát parasztpárt legutóbbi ülésén tartott beszedő radikális kérőkben igen kedvezőtlen benyomást keltett. Ezért egyesek nem tartják kizártnak, hogy a királynak Belgrádba való visszatérése utón újból kormájykriz is töx _ ki_.^ UJzunovics miniszterelnök ezzel szemben kijelentette, hogy a kormány helyzete egyelőre változatban. I § B e 1 g r á d, május 31. /Magyar Távirati Iroda/ A Novosztl irja: A framcia-jugoszláv defenziv szerződés, ugy látszik;nehóz3*jgekbe ütközik..A Quai d'Orsay ugyanis közös szerződést szeretne létrehozni Franciaore szág, Olaszország és Jugoszlávia között iocarno szellemében. *Olaszország azonban különvpaktumot akar Jugoszláviával, mert ezzel a szomszédos állammal szemben a Szövetséges viszony tekintetében szabadkezet akar us minden _ befoi lyásí:.. meg Franciaországét is szeretne kiküszöbölni. Ezek után ugy hírlik, hogy a francia—jugoszláv szerződést Olaszországtól függetlenül fogjak megkötni. Ezt követni fogja hasonló olasz-jugoszláv szerződés is. # § E e 1 g r á d, május 31. /Magyar Távirat i Iroda/ A Vremo nok táviratozzák Újvidékről, hogy áz ottoni |^.:orus'^^__^ujonnan aTaTmtJ repu^oCepgy-r egyik gépje ma reggel próbarepülés "aTSatiav al lezuhant. •" V Sclnv. .ann lougereszkapitány, pilóta és a mechanikus szörnyet halt.