Napi Hírek, 1926. április/1

1926-04-13 [0128]

§ Szófia, április 18, /Bolgár Távirati Iroda// A szobrán-^ jéban ellenzéki szónokok beszédére, akik a külügyi költségvetés tárgyalása nál a kormány külpolitikáját birálták, Buroff külügyminiszter nagy be­szédet mondott, amelyben hangsúlyozta, hogy a bolgár kormány törekvése^ odairányul, hogy szorosabbá tegye azokat e kötelékeket, melyek a balká­ni népet összefűzik. Ennek a politikánknak, mondotta, mar is meg vannak a gyümölcsei. Minden reményünket a népszövetségbe helyezzük.Ha a bolgár űépet cserbenhagynák és megcsalnák, ez súlyos vétség volna az emberi eszmény ellen. A menekültekre vonatkozó genfi tárgyalásokról szólva Buroff ésátdal is hangoztatta annak szükségességét, hogy Bulgária kölcsönt kapjonj ennek az ügynek a rendezésére. Meggyőződése szerint a népszövetségi tanács legközelebbi ülésszaka ily órtelembonfn^i^rozn'i^'ojgy Egyes szónokok amaz utalását illetőleg, hogyBugária^ncm tudja elvjssini a reá hárított terheket, a külügyminiszter türelmet ajánlott és hangsúlyozta a kormány elhatározott szándékát, hogy Bulgária^helyzetének könnyitosén dolgozzon a békeszerződések keretén belül. A kormány politi­kája oda irányul, hogy biztositsa az ország függetlenségét es szabad kifej lődését, összhangban a'szomszédokkal ép ugy, mint a nagyhatalmakkal,Meg­elégedessél állapitotta meg, hogy minden párt felfogása nagyjában megegye­zik ezekkel a külpolitikai elvekkel, melyek ilymódoh valósággal nemzeti közkinccsé válnak. A nemzeti egység ebben a kérdésben záloga lesz a siker­nek is. Végül kifejezte megingathatatlan bizalmát a népszövetségben és Bulgária jövőjében. ' , A kamara megszavazta' a külügyi költségvetést. /uTI/ § Varsó, áprilisl2, Skrzynszki miniszterelnök ma este el­indult prágai, illetve bécsi útjára. Kíséretében voltak: Lukaszievics külügymin íszt.riumi osztályfőnök, Przezdziecki, a diplomáciai j'.gyzó köny­vek vezetője, a miniszt .relnök személyes titkára, Skrzynszki kedden és szerdán Prágában, csütörtökön és pénteken Bécsben lesz és szombat v^ryg.^el visszaérkezik Varsóba ./kTI./ :: Washington, április 12. /Wolff/ A képviselőház ter­vényjavaslatot fogadott el, amely nyoicvanötmiliió dollárt irányoz elő a tengerészeti legi szolgálat ötéves épitő-programjára. A javaslatot most átküidik a szenátushoz. /MTI/

Next

/
Oldalképek
Tartalom