Napi Hírek, 1926. március/1

1926-03-12 [0126]

Dréhr Imre arra kertész igazságügyi kormányzatot, hogy az Or­szá< os Földbirtokrendezó Birósádáltal házhelyhezjuttatottak házhelyeit sür­gősen telekkönyvezzék és ne helyezkedjenek arra az álláspontra, hogy ez csak akkor történhetik meg, ha a község valamennyi házhelyhezjutottja kifizet­te a vételárat. Ez az intézkedés azért szükséges, mert az ingatlantulaj­donosok nem tudnak kölcsönhöz jutni. . t Neubauer Ferenc államtitkár Várnai Dániel felszólalására vála­szolva kijelentette, hogy a balesetek következtében megállapított^jara- ­dékok kérdése valóban nagymennyiségű munkát ad,' de senmi. ^fennakadás ^nem lesz. A Földbirtokrendező Biróság kijelentette, hogy konkrét kérelem eseten, na az illető a telek vételárát kifizette, a teleükönyvezés rögtop megtörténik.^ • Vass József helyettes miniszterelnök Várnai Dániel felszólalasara megjegyezte, hogy az igazságüg__üniszter a pénzügyminisztériuminál folyta­tott tárgyalás alapján a munkasügyi biróságnál ket ujabb birói állasra hir­detett pályázatot, s a kinevezések a mult év folyamán me ö is turtent. Ezután a bizottság az igazságügyminiszteriu._ költségvetését rész­leteiben elfogadta és áttért a kereskedelemügyi, minisztériumnak és a hatás­körébe tartozó üzemek költségvetésének tárgyalására. Herrmann Miksa előadó ismertette a költségvetést, s azt kerté a pénzügyminisztertől, hogy a hasznos beruházásokról, amely irán". az egész közgazdasági élet érthetően érdeklődik, lehetőleg még a plénumbeli tárgyalás előtt nyújtson kimeritő, összefoglaló képet a bizottságnak, illetőleg a nemze­tyülés tagjainak. Ismertette ezután a költségvetés tételeit es ratert arra, hogy Ausztriával a kereskedelmi tárgyalások szerződésmegkötésére vezettek, amely most már ' csak törvényhozási ratifikációra var. Nem lehet kitér­ni - mondotta -' a kereskedelmi légi. forgalom fejlesztésének kérdése elől, mert különben a Dunavólgy óriási előnyeit aviatikai szempontból mások fogjak kihasználni, • • ' >. . ^- , in / Az üzemek költségvetése a rendkívül nehéz gazdasági helyzet elle­nére is egytól-egyig aktiv, sőt itt-ott felesleget is mutat. Az államvasu­tak vezetősége a helyiérdekű vasutak forgalmának élenkitesere husz motor­kocsit rendelt. Megdöbbentőnek mondta azt a képet, amelyet az üzemeknél az ak­tiv alkalmazottak es a nyugdijasok arányszáma mutat. Igy az államvasutaknál • . . g a nyugdijasok száma [60 százalek, ami talán az egész világon egvedül áll. Ha ilyen mgterheltetéseket rakunk az egyes üzemek vállára, ak­kor nagyon nehéz tőlük feleslegeket várni. A mai rendkivüli nehéz gazda­sági helyzetben az-üzemek mindent megtesznek a termelés és a teljesítmé­nyek fokozására éáűlkiisme rétesen takarékoskodnak is. F'TO^f^U^y ' ' Dréhr Imre Hibáztatta, hogy a munkásbiztosltás kérdése a keres­kedelemügyi tárca költségvetésébe tartozik, holott, mint^fontos szociális problémákkal összefüggő kérdés a munkaügyi miniszter hatáskórebe kell, hogy tartozzék. Kérte, nogy a munkaskózvetités kérdését a munkaügyi minisz­térium hatáskörébe adják át. Kérdezte a pénzügyminisztert, hogy a beruhá­zások kapcsán mi az álláspontja a rekonstrukciós kölcsönökre nézve. Ezzel kapcsolatban szóvátette, hogy a Lajoskomarom ós a Mezokomarom közötti me­gyei ut állapota teljesen tarthatatlan. Egyik elődje, Szász karoly, 1913­ban eljárt ennek áz útnak kiépitése dol 0 ában a'kormánynál és akkor'a kor­mány azt el is határozta. Á"község a kivánt 21.947 aranykoronát be is űzet­te, az útépítés azonban elmaradt. Felhivja^tehát a kereskedelemügyi kormány­zat jelenlegi képviselőjét a kérdés megoldására. Vass József helyettes miniszterelnök Dréhr Imr-? í> lszolalasara meg­jegyezte, hogy az állami munkaközvetítő abban a pillanatban, amint a munka­hiany esetére szóló törvényjavaslat tárgyalás alá kerül a plehumban, maris átkerül a népjóléti tárca keretébe.

Next

/
Oldalképek
Tartalom