Napi Hírek, 1926. március/1

1926-03-10 [0126]

§ A ng o r n, március 10. Linndsoy ongol nogykövot tegnap Angorabo érkezett. A nogykövet meglátogatta Tevfik Rusdi bőg külügymi­nisztert, akivel kőt ós fői érc hosszot tárgyalt .A tárgyolás részletei­ről meg nom tudni semmit, do onnyi bizonyos, hogy o megbeszélések pozi- . tiv tőrön mozogtak. /MTI/ :: P ár i s, március 10. /Wolff./ A kamara szocialista frakció­jának gyéren látogatott ülésén tegnap elfogadták Renaudelnek azt az in­dítványét, amely utalva a pénzügyi szanálási tervre, kijelenti, hogy a párt hajlandó az olyan kormányt támogatni, amelynek az élén a ra*?dikálisok, a szocialista köztárs ságiak és a szocialisták állanak, a többi .köztársa­sági csoport részvételét azonban nem fogják elutasítani, feltéve, hogy a kabinet a valuta stabilizálását, a pénzügyi szanálást, a katonai szol­gálati idő" leszállítását, az egységes iskola megteremtését és a szociá­lis törvényhozást végrehajtja. Ezt a ' í javaslatot szótöbbséggel fo­gadták el. Fauret-nek azt a javaslatát, amely a támogatási politikát a párt autonómiájának fentartása mellett javasolja, elutasították,/MTI./ ^Londonból jelentik a. Magyar Távirati Irodának: A magyar vonósnégyes /V/aldbauer-Kerpely/ leutóbb nagy sikerrel játszotta Bartók £éla második vonósnégyesét, amelyet a londoni zenekritikusok Beethoven legutóbbi kvarettjeivel hasonlítanak összeJTA. Morning Post a zenemű­ről a következőket irja: Ennek a műnek logika* felépítése sokkal tisz­tább, mint a nondern zenében általában. Különösen a második tételpellen­állhatatlan^eróteljes,ritmikus energiájával. Ilyen zenemüvet csak olyan zeneszerző alkothat, aki teljesen biztos önmagában ós Pszkőzeiben.JÁ Saturday Review a következőket irja: Bartók Béla legújabb vonósnégyese bizonyítja, hogy Beethoven utolsó korszakának szerzeményei nem vesz­tették el termekényitó erejüket. Bartók müve sokban emlékeztet az utób­biakra, különösen a forma tekintetében. Ez különösen a második tételre áll, amely tulajdonképen a keséi Beethoven modorában irt scherzo,.<imü költői eszméje azonban alapvetően különbözik Beethoventől. A vonós­négyes a Sturm és Drang hevével kezdődik és lassankint megy át a nyugodt . es mélabús lemondásba, amely eltér Beethoven robusztus életörömétől. A zeneműben sok minden nem könnyen érthető, ebben a zenében azonban annyi ero és szépség nyilvánul meg, hogy a fény mellett mutatkozó árnyékban egyaránt lehet gyenyörködni. A meg nem értSk részéről nyil­vánuló ellenzéki álláspont erőkifejtése mutatja legjobban, hogy a vonós­négyes eros és jellegzetes alkotás. <j> c^Ltn^. y JL*f*4{ :: á r i s,március lO./'/ollf./ \ szellemi munkások tegnap elő­adó-este lyt rendeztek, amelynek során Sadoul kommunista is felszólalni készült. Az estélyre mintegy ezerkétszáz ember jött el. azonban azt nem lehetett megtartani, mert fegyveres camelot-vezérek gatoltak be a te­rembe és szetugrajtták a közönséget, A verekedés mintegy 10 percig tar­tott; közben nehán revolverlövés is esett. A segítségül hivott rendőrség kiGritette a termet és több embert letartóztatott,/LíTI./ I A"»Tk

Next

/
Oldalképek
Tartalom