Napi Hírek, 1926. január/2

1926-01-20 [0123]

§ 'Bukarest, január 20. A kormány a trónörökös lemondása után abból a célból, hogy 8 lemondás körül támadt nagyszabású sajto­pológiának elejét vegye, elrendelte a lapok katonai cenzúráját mindazokon 8 területeken, amelyeken az ostromállapot érvényben van. E rendelkezés * 8 bukaresti lapokat is érintette, mert Bukarestben még a mult év telén ostromállapotot hirdettek az akkori nagyarányú diákzsvargások miatt. A bukaresti lapok egy része, a nemkormanypárti lapok,erre közös nyilat kozatot adtak ki, amelyben azzal fenyegetodztek, hogy ha a kormány nem vonja vissza az alkotmányba ütköző cenzurarendeíetet, beszüntetik a la­pok megjelenését. A lapkiadók és . '• .t ...f " ' Kotineanu őrnagy, 8 katonai* cenzúra vezetője között tárgyalások indultak meg, amelynek ered­ményéről 8 lapok közös . * kommünikében számoltak be, 8mely szerint a.: la­pok i 0 BZgetóinak szolidáris akciója következtében a cenzúrát^megszüntet­ték. A lapok a jövőben nem kötelesek a lapokat katonai ellenőrzés céljá­ból beterjeszteni s a lapok kinyomathatok a cenzúra láttamozá3a nélkül is. Az igazgatók kijelentik, hogy szolidaritásukat a kari érdekek'és a se v tó­szabŐdsug elvének megóvása érdekében továbbra is fenntartják. S nyilatkozat ellenére is tény az, hogy'a lapcenzura elvileg to­vábbra is fennáll. u** A lapoknak közös egyetértéssel kiadott nyilat­kozata is a cenzor utasítására történt, ividerül ez abból a nyilatkozatból, amelyet Hotineanu őrnagy, katonai ügyész tett a lapkiadók nyiíatkozoéá­nak megjelenése után. Iszerint a bukaresti lapok az életbeléptetett cenzú­ra nélkül jelenhetnek meg. de a cenzúra elvileg továbbra is megmarad, -£ z °n ban technikai nehézség:.!: kikerülése céljából a cenzúrát a l3pok igoZgöCi maguk gyakorolják, akik személyesen felelősek. Az a lap, amely eBt az ön­cenzúrát nem "fogja a kormány által kivánt szellemben teljesíteni és olyan oikkeket közöl, amelyek nyugtalanságot kelthetnek a közvéleményben, . . ujból katonai cenzúra alá kerül. A lapszerkesztők az öncenzúra tekinte­tében megfelelő Ígéretet tettek s ezért szüntették meg a katonai cenzúra­hivatalt. A külföldi lapokkal szemben a cenzúra továbbra is fennáll. A külföldi állomok képviselői megjelentek a külügyminiszterium­-bon es felvilágosítást kértek a külföldi lapokkal szemben elrendelt k-to­noi cenzúra ügyében . A követek annak oz óhojnok adtok kifejezést, hogy a belföldi lapokra alkalmazott cenzora "megszüntetésével" 8 cenzúrát a .oilfo di államok sajtóorgánumaival szemben is szüntessék be. /MTi/ §Bukarest, január 20.Az államvasutak vezérigazgatóságá­hoz • • .érkezett jelentések szerint-a vasúti forgalombsn nagy hófúvások miatt több helyen fennakadás állott be. Bukarestbe a vonatok nagy keséS-. sel érkeznek. A jasszyi és csernovitzi vonatokat 1 f \ Bamöicul-Sarat közelében betemette a hó. A vonatok/ . munkasosztagoúat vezé­nyelte, ki. Bukarestben is nagy hóvihar dühöngött, amely.súlyos közlekedé­si akadályokat okozott. A külvárosokben a földszintes hazak alilakaig ér a hó es nincs munkaerő az eltakaattásra. Bukarest és Galao," tovubba Brassó es fcloesti között a :áviró és teleionforgalom teljesen megszakadt. A kikötővárosokból érkezett jelentését szerint a *ekete-tengeren rettenete vihar dühöngötc.ÖLinope gőzös, amely a B 0 sz<)orus felé tartott, elpusztultv A hajón levő 24 személy közül 20 e tengerbefulladt, 4 utast pedig ket orai hánykolódás után egy cirkáló vett fel. A Buns szulinei ága menten is ha­talmas szélvihar tombolt, amely számos gebons uszályhajjft el::ulyesz­tett. A gabona ára e hírekre erősen felszökött. f^Ji^n Bukerestbem es a regi királyság területének najy rósz^ nősen Moldvában s hóviharok a telefon es taviróosszekottetést Coaknem tei j esen megbénították. /IrrI/

Next

/
Oldalképek
Tartalom