Napi Hírek, 1926. január/2
1926-01-27 [0123]
§ Budapesti rídlmnapok. Hétfőn ős kedden zajlott le az UrániaSzinházban gróf Klebelsborg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter díszelnöksége alatt a Magyar Néprajzi Társaság Emberföldrajzi Szakosztálya és fik Magyar-Holland Kultur^azdasági R.T. által rendezett filmkonferencia a magyar tanárság és tanitovilág nagy érdeklődése mellett. Az előadásokon Körösi Henrik és dr. Koguto.vic Károly elnököltek.' Nagy hatást keltett dr. Lampe berlini tanár szabad előadása, melyet Az oktató film lényege és alkalmazása az oktatásban címmel tartott meg. Előadása ejején utalt arra, hogy^az oktató filmügy terén eddig a legnagyobb eredményeket Magyarország érte el a kötelező filmoktatás bevezetésével és e téren Magyarországot példaképül állitotta * Európa^többi államai elé, D.r. Lampe oktatórendszerét mintaelóadással demonstrálta, amelyerta jelenlevő tanügyi férfiak az előadót meleg ovációban részesítették. W # Günther berlini tanár Á film a népművelés szolgálatában cimmel tartott nagy figyelemmel hallgatott előadást, majd dr. NevelŐs Gyula min. osztálytanácsos. A mozgókének szerepéről a népmüvelésbon cimü, formában és tartalomban egyaránt kitűnő felolvasása következett, K8rösi Henrik záróbeszédében meleghangú köszönetet mondott a magy ar kultuszminiszternek, aki meghívta a nemet tanügyi férfiakat és megköszönve a német előadóknak megjelenésüket, arra kérte okét, fejezzék ki a néme"t kultuszminiszternek a magyar tanügyi körök háláját azért, hogy az oktatofilmügy ily kiváló képviselőit hozzánk küldte . Végül dr. Névelős Gyula.,miniszteri osztálytanácsosnak mondott köszönetet a Majar Holland Kulturgazdasági R.T.-t illető rondkivül meleg elismerő szavaiért, amelyre a társaság méltán rászolgált, mert az oktatófilmügyet valóban nagy kulturális ügynek tekinti s ennek megfelelően behatóan foglalkozik oktatófilmek pedagógiai és tudományos kérdésével. Ennek jele volt az is, hogy a német vendégek megjelentek és tanulságos előadásokat tartottak. A török kormány is melegen érdeklődik a magyar oktatófilmügy iránt és igyekszik ez irányban magyar hivatalos körökkel kapcsolatot létesiteni, /MTI/ § Belgrád, január .27. /Magyar Távirati Iroda/ A lapok bukaresti jelentések alapján azt irják, hogy a kisantantjkonferenciáját,amelyet a^Vreme szerint február 18-ára t 19-ere és 20-ára'tűztek ki, elhalasztják, mert Duca a romániai községi választások miatt nem hagyhatja el az országot. A Vreme bukaresti információja szerint a néhány nappal ezelőtt Belgrádban tartózkodó Csolak*Antics bukaresti jugoszláv követ közölte a jugoszláv kormánnyal, nogy Románia sem nem hajlandó, sem nem áll készen arra, iiogy Szovjetoroszország elismerése tekintetében tárgyalásokba bocsátkozzék, A lap jólinformált forrásra hivatkozva azt irja, hogy Duca már formaszerinti javaslatot is tett a kisantant konferenciájának bizonytalan időre való elhalasztására. A kisantant konferenciájának ügyével kapcsolatban Emandi belgrádi román kétet felkereste Markovics külügyminiszterhelyettest, akivel hosszasan tárgyalt, majd az ujsá»irók előtt kijelentette, hogy kormányától a veldesi konferencia időpontjára vonatkozólag még nem kapott nyilatkozatot , § Belgrád, január 27, /Magyar Távirati Ircaa./ Radics István a Dom legutóbbiíszámában élesen megtámadja ííaximovics belü^gmiuisztt rt é§ nyiltan megfenyegeti, hogy abban az esetben, ha eddigi politikáját • . folytatja, a horvát parasztpárt nem lesz abban a hely z -étben, hogy megszavazza a belügyminisztérium költségvetését.