Napi Hírek, 1926. január/2

1926-01-26 [0123]

Az indokolás szerint a hasznos beruházások keretében adott összegekből elsősorban olyan munkálatok végrehajtására folyósítottak kölcsönöket,a­melyek az eddig elárasztott területnek az árvizektől és belvizektől va­j_é mentesítését célozzák. Mintegy 25.000 katasztrális hold területet tettek ki azok a területek, amelyeknek az árvizektol való mentesítése ez által biz kositható lesz és körülbelül 600.000 katasztrális holdnyi terü­letnek a belvizektói való mentesitése lesz tökéletesíthető. E kölcsönö­ket 7.5 százalék kamat mellett 17 éven át félévi utólagos részletékben való törlesztéssel engedélyezik; 5. A mezőgazdasági termelés fejlesztését célzó beruházá­sokra 2 millió 500 ezer aranykoronát, vagyis 33 milliárd 350 millió pa­pirkoronát irányoztak elő. Ebből az összegből 600.000 aranykorona tej­szövetkezetek megszervezésére szükséges kölcsönök, 1 millió 500 ezer arany­korona az állattenyésztés fejlesztésere szükséges kölcsönök és a gödöllői baromfitenyésztő és munkásnőket-képző iskola kezelésében lévő halgazda­ság felújítására,^ 200 ezer aranykorona pedig a bortermelés értékesítésé­nek megszervezésére szolgál. v 6. Útépítési célokra 3 millió aranykoronát, vagyis 43 milliárd* 500 millió papirkoronát. 7. Az államvasutak beruházásaira 20 millió ar <nykoronát, vagyis 290 milliárd papirkoronát. Ebből az összegből 141 milliárd 270 millió ko­rona a vasúti kocsik beszerzésére, 2 milliárd 380 millió korona a vasú­ti mozdonyok szerkezetének tökéletesítésére,^ 146 milliárd 350 millió korona pedig uj vonalak létesítésére és egyéb építkezésekre szükséges. • 8. A posta—, táviró- és távbeszélő beruházásokra 5 millió aranykoronát, vagyis 72 milliárd" 500 millió papirkoronát. Ebből az ösz­szegből 53 milliárd 700 millió korona a távíró .-és távbeszélőd-hálóza­toknak fejlesztésére, 18 milliárd 800 millió korona pedig a postaházak építésére szükséges. 9. Az állami vas-, acél- és gépgyárak beruházásaira 2 millió 275 ezer aranykoronát, vagyis 32 milliárd 987 millió 500 ezer papirkoronát. 10. Az állami erdőgazdasági birtokok bertuiazásaira 800,000 aranykoronát, vagyis 11 milliárd 600 millió papirkoronát. Ü.Az állami mezőgazdasági birtokok berunázásara 100,000 arany­koronát, vagyis 1 milliárd 450 millió papirkoronát.^ 12. A Budapest- ;Bécs között létesítendő nemzetközi^földalatti kábel építésére 6 millió 600.000 aranykoronát f vagyis 95^milliárd 700 millió papirkoronát. Az indokolás szerint a kábelt Bécs és Hegyeshalom • között az országhatárig az osztrák posta építi,Hegyeshalomtól Budapestig pedig a magyar postának kell létesítenie. f 13. Egy zálogleveleket kibocsátó központi szervezet építésére 5 millió aranykoronát, vagyis 72 milliárd .500 millió papirkoronát, A 9. §. a törvényjavaslat életbeléptetésén? ' és végrehajtására vonatkozik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom