Napi Hírek, 1925. december/2

1925-12-19 [0121]

§ A tőzsdetanács doceaber 19-őn tartott ülésén Végh Károly elnök a napirend előtt bensőségesen emlékezett, meg Motloko­vits Sándorról^cs bejelentette, hogy oz elnökség o megboldogult állam­férfiú temetés en a tanács képviseletében megjelent ős rssatnlára koszo­rút helyez ett»1 Jelentette továbbá, hogy oz elnökség dr. Horvát Lipót tózsdetonácsos kezdeményezésére o részvénytársaságok fúziójának meg­könnyitese erdőkében felterjesztést intézett a pénzügyminiszterhez, amelybon rámutatott orra, hogy a mai gazdasági viszonyok közt oly na gy jelentőségű társasági fúziók keresztülvitele o kormány eddigi clő­segitő intézkedései ellenére is komoly akadályokba ütközik. A fel­terjesztésben többek között javasolta, tétessék lehetővé, hogy ez egyesülés a beolvasztó társaság alaptőkéjőnek felemelése nőikül is megtörténhessék, amivel az indokolatlan részvényinflációt megakadályoz­nák. Evégből kimondandó volna, hogy a beolvasztó^részvénytársaság o cseréhez szükséges részvényeket megszerezheti anélkül, hogy ezzel meg­sértené a kereskedelmi törvényben foglalt azt a rendelkozest, amely szerint társaságoknak nem szabad saját részvényeiket megszorozni.. Utalt továbbá r. zokro a nehézségekre, amelyeket a fúzió szempontjából a kereskedelmi törvény 179. §-anak oz az intézkedése okoz, hogy oz alapszabályo.knok oz olapitási tervezetből átvett rendelkezései még köz­gyűlési határozó ttolsem módosíthatók. E rendelkezések közé-" trtozik ugyanis a vállalat tárgya is és minthogy szinte elképzelhetetlen, hogy ugy a beolvaszt ó, mint a beolvadó részvénytársaság alapitástervezeté­ben a vállalat tárgyát teljesen egybehangzóan szabályozták volna, a törvény idézett szakasza gyakorlotilaguugyszólván lehetetlenné teszi a fúziókat. Ennélfiogvo ki kellono mondani, hogy oz egyesülési cégjog szempontjából is azok a feltételek irányadók, amelyeket oz 1925. évi^ 903. számú^pénzügyminiszteri rendelet o részvénytársaságok egyesülésé­nek illetékmentességére nézve megállapított, s amely megengedi a fú­ziót abban az esetben is, ha - tekintet, nélkül a vállalat tárgyára. - a beolvasztó részvénytár3aság a beolvasztást elhatározó közgyűlés napjától visszafelé szamitott 30 napon keresztül, megszakítás nélkül igazolton a beolvadó részvény társaság részvényeinek legalább 35 $&-át tartotta tárcájában. Végül összhangzásbo kellene hozni a fúziók ille­tékmentességéről ős a morlegvalódiság helyreállításáról szóló kormány­r endele teltet. Az utóbbi rendelet szerint ugyanis ha a részvény­társaságnak a megnyitó leltárban kimutatott^vagyona 50.000 pengőnél kisebb ás c vagyont a noerc-ltó mérleget megállapító, legkésőbb 1926. ápxilis 30-ŐK _ *J közgyűlés napjától számított ogy ov alatt legalább 50.000 pengőre ki nem egészítik, a cégbíróság hivatalból mond­ja ki a társaság feloszlását, viszont az illetékmentességet megálla­pító pénzügyminiszteri rendelet értelmében a fúzió csak abban az^eset­ben illetékmentes, h3 az egyesülést . 1926. július 1-u plott határoz­ták el. Szükséges volna tehát, hogy az illetékmentességet ídobelileg kiterjesszék legalább is az 1926. április 30-ától számított egy ovi időtortanra. Áttérve a napirendre, a tanács tudomásul vette, r hogy a Török József H.T. november 30-án alaptőkéjének 50/000.000 komáról 150 milliő koronára való felemzését hetározto el és kimondotta, hogy oz uj részvényeket a közgyűlési határozat bejegyzése után fogja IJJStro­moztetni és jegyeztetni. Elrendelte az Észokuagyarorszogi egyesített kőszénbánya és iparvállalat, továbbá oz Esztergom-szászvári kőszoii­bánya r.t. részvényei jegyzésének beszüntetését, minthogy mindkét tár­saság beolvadt a Salgótarjáni Kószénbánya társulatba. f Kimondotta a tanács, hogy cz értékpapírok átruházásáért megállapított olkuszdijon felül oz alkusz követelheti megbízójától oz ezt cz alkuszdijot terhelő forg: Imiodó megtérítését is. Elhatározta, hogy a kosztpénz tőzsdei jegyzésűt a folyó évi december 31-evel üeszun teti. Kimondotta, hogy a Képszövetségi kölcsön folyókamatomak eiszomo­.lásánál oz offektisr dollárnak a szállítást megelőző napon jegyzett penz­árfolyono szolgál alapul. Elrendelte, hogy december 24-en oz ortoEu^io ti hivatalos forgalom szüneteljen. Végül tudomásul vette-a tanács^ nugy Idissák Henrik tőzsdetonácsosi tisztségéről lemondott s neki c mmoseg ben kifjtett működéséért köszönetet szavazott. z\GOSIEVÉLTÁR

Next

/
Oldalképek
Tartalom