Napi Hírek, 1925. november/2

1925-11-18 [0119]

B 6 c s,november 18.Az alsóausztriai tartománygyűlés mai üle­sén/J3lfogadtá)£ a tartományi kormánynak azt a javaslatát, hogy aj " céljaira kétmillió dollár összegben dollárkölcsönt vegyenek fel, melynek ellenében 7 1/2 százalékkal kamatozó és huszonötévi-lejáratú ' . ­kötelezvényeket adnak ki, A tarzománygyűlés felhatalmazása alapján az alsóausztriai tartományi kormány ma a F.I. Lissmann és társa newyorki bankkal kötött szerződést alá irt a, /MTI./ ~] NEWAfy / valamennyi párt szavazatával i Rom a,november 18. A kamara ülésszakát ma délután három órakor megnyitották, A fasiszták teljes számban^megjelentek. Az ellenzék részéről Salandra, G-iolitti, Sole-ri és még neh^-ány képviselő jelent meg. Mussolini miniszterelnök helyén nemzeti szinekkel diszitett babérkoszorú feküdt. A miniszterelnök belépésekor a képviselők nagy ovációt rendeztek, majd a kamara elnöke fejezte ki szerencsekivánatait a merénylet Mussolini minisztereinölt ezután elhagyta a miniszteri) es az uj szónoki emelvényre lépett, amelyet evvel f elavatott.-. Mussolini a többek közt kifejtette, hogy annak idején ő a képviselőknek kellemes szabadság} . kivánt és kijelentette, nogy a kormány tovább fog ^dolgoz­ni és harcolni. Ezeket a munkálatokat a kormány sikeresen elvégezte, mégpedig, elsősorban a gabonamüvelés emelésében ért el nagy sikert, ma- , sodsorban pedig konszolidálta az AmerikéVa^ szemben fennálló háborús adós­ságokat, amiért Volpi pénzügyminiszternek különös elismeréssel adó­zott, s hozzá^fűzte, hogy mindez nem lett volna lehetséges, ha a fasisz­ta kormányzat mindjobban ki nem érdemelné a külföld biz.Óim. t, harmad­sorban pedig létrejött a kereskedelmi szerződés Nénn torozággal. Mussolini ezután a kmimxMmxrüxrk^mxmxrt a belpolitikai helyzetet világitotta meg és köszönetet mondott munkatársának, Féderzoninak, aki teljes eréllyel vitte véghez azt az irtási munkát, amelyhez egyébkent harminc-negyven év lett volna szükséges, azután köszönetet mondott az igazságtígyminisztérnek, aki a fasiszta eszméket fasiszta törvényekbe öl­töztette, végül a közlokedé\sügy i miniszternek, akinek vasúti költség­vetése f ,-lesleggel zárult. i&W.£Í-r>vtl• Ma, mondta a miniszterelnök, az zgész ország fasiszta *---k 'g • Ami a régi rendszerből még megmaradt, az már csak régészeti lelet* Ha gonosztevőknek sikerült ;Lj.s őt eltávolítani,^ a fasizmus ma Olaszországban oly erős, hogya kormámyzatnak az ö szemé­lyére egyáltalán nincs is szükség^./MTI./ LwínA, Yí^***^ Ji ^ , a r 1 s,november 18. /Havas./ A kamara folytatta a pénzügyi vitát Kicollet /demokrata köztársasági unióf " ' . abbeli aggodalmának íí 1 JjüZti,<3t ' h °6 v a tervezett amortizáció kov.tK^ztében a lakbérek eme i K e ane i. , Herand / baloldali köztársasági demokrata / kijelenti, Hogy, i nézete szerint a jelenlegi válság bizalmi ' válság. Az amortizációs Ktnvas . . az adósságot növelné, ahelyett hogy csökkentené. Lamoureux /radikális/ foeló'adÓ a^ielobbi stabilizálás mellett nyilatkozik és azt tartja, Hogy a. m ' ' felál­lítása lényegesen hozzájárul a konszolidáláshoz ./MTI .//7^J 3 F"12TS 7 I^WíJZ.^^ ^.fAW- j B.é c s,november Ü8. A nemzetgyűlés első olvasásban megkezdte a szociális biztosításról szóló java-fiat tárgyalását. A szociáldemok­raták törvényjavaslatot terjesztettek elő, hogy az ez év végén lejáró lsuzasigenylesi torvény érvényét hosszabbítsák meg ./MTI./

Next

/
Oldalképek
Tartalom