Napi Hírek, 1925. október/2

1925-10-30 [0117]

§ S- 55 e In te S . október 30. Mo kezdeáétfc a szentesi református egyházközség minden tizenhárom esztendőben szokásos generális vizitációja, melyei BaltXpzár Dezső dr, püspök is reszt vett. A püspök fogadására 3 szomszédos nagytőkéi állomásra a presbitérium tagjai közül többen eléje mentek, ahol oz érkező püspököt kövér ^mre dr, vármegyei fő­j'egyző üdvözölte. Baltazár Dezső dr. az üdvözlésre meleg sz 1. vakban vá­laszolt. Délután 4 órakor érkezett meg a szentesi pályaudvarra alvónak, amelyét nagyszámú ünneplő közönség kisóreteben Nagy Sándor^dr. főispán, CSergő kkVroly dr. alispán, Bárdy György rendőrtanácsos, vitéz Illés'Gyula ezredes, htammer Béla árvaszéki elnök, Sebestyén Béla, Gilicae Antal és Tóth károly roforrjátus'lelkészek, tovlbbá Dobay Andor és Dósa Endre vár­megyei aljegyzők vártak. ITégyéksy Imre dr. polgármester üdvözlő szavaira BaltVc-zá;: Dezső dr. válaszolt, ' Ezután a menet lovasbandérium kíséretében,,| hosszú kocsisorrban a református Ifiujeihélblf-iskólába vonult , ahol öt órakor . kezdetfetta szentesi egyházközség pré^sbiteri gyűlése.Böszörményi Jenő lelkész, a szentesi egyházközség egyházi elnöke, majd Harsányi Pál esperes üdvözlő bes sédére Baltazár Dezső dr. püspök válaszolt, • mak­láry károly egyházkerületi jegyző beterjesztette a generális vizitáció eredményerői szóló jelentését. A jelentés megállapítja, hogy Szentesen már az 1550-es evekben, o reformáció terjeszkedésének nyomaira találunk. Az 1747-ik évben épült az első református templom, mig a második a hivők áldozatkészségéből 1913-ban épült fel. A jelentés a lefolyt tizenhárom esztendő alatt a'hitéletet kielégítőnek találja. A reformátusok lélekszáma 16,824-re lehető. A város területén * hatvantagu leányegyesület és har­minct© 0 u asszonyegyesület működik.A rekormatus kör kétszáz férfitagot szám­lál. A vegyesházasságok száma aránylag nagy, aminek oka a város lakosainak • felekezeti szempontból mutatkozó egyenlő számaránya. Aggasztó tünet,hogy a református házasságok csaknem egynegyed része az egyházi esketés mellő­zesével történik.Baltazár Dezső dr. püspök felhivta a préfcsbitórium tag­jait, hogy fokozatos hitéleti tevékenységgel igyek ;zzenele ennek a bajnak elejét venni. Ezután felhivta az^ egyházterhek vállalására a jelenlévők fi­gyelmét és a preVsbiteri gyűlést bezárta, majd kiséretével együtt részt ' vett a főgimnázium ifjúságának a regormáeió emlékére rendezett ünnepélyén!, fi püspök tiszteletére Kövér I n re dr. egyházközségi főgondnok, Böszörményi Jenő Ós Sebestyén Béla református lelkészek a Petőfi-szálló különtermeben vacsorát adtak, amelyen a polgári tái/sadalom szine', java felekezeti különbség nélkül megjelent, /ÍÍTI/ i;cis LÉVÉL1ÁR K szekció § E e 1 g r á d, október 30. /Magyar Távirati Iroda/ Zág­rábból jelentik: A király, oki Horvátországba vadászatra utazott, útját Zágrábban megszakította és megtekintette a kulturtörténelmi•kiállí­tást. Az uralkodót az állomáson Radics-István várta, akivel az ^udvari váró­teremben hosszabb ideig elbeszélgetett. Bodics az ujságirók előtt kijelentet­te, hogy a király figyelmét a bolgár-görög incidenssel kapcsolatos néhány külpolitikai szempontra hivte fel. Zágráb lakossága a királyt nagy lelkese­déssel üdvösölte. § B e 1 g r á d, október 30. /Mogyar Távirati Iroda/ A szkupstina roai ülésén befejezte a rokkanttörvény általános vitáját. A szavazásnál & javaslat mellett 181-en, ellene pedig 63-an szavaztak. A szkupstina üléseit november 5-oig elnapolták. § B e 1 g r á d, október 30./líagyar Távirati Iroda/ Radics István étkezését-csak a jövő hétre vár j£: jjg_király Belgrádba ^rkez£ 1 politikai körökben aze hiszik^ hogy Radics érkezésével ismét napi­rendre kerül a kormány rekonstrukciójának kérdése, Valószinünek látszó hírek szerint az utóbbi időben Pasics is hojlan­dónak mutatkozott a kormány rekonstrukciójára, mely esetben a kormányba az eddig kivülálló radikális politikusok is belépnének, névszermt: Jovanc­vics Lyuba,-a szkupstina volt elnöke, és Zsifkovics Lyubo, o radikális klub elnöke.Radics Pál valószínűleg kimarad a kormányból, mert.munkajavai a horvát parasztklub erősen elhgedetlen.

Next

/
Oldalképek
Tartalom