Napi Hírek, 1925. szeptember/1

1925-09-11 [0115]

§ A Községi Tisztviselők Országos Egyesülete a vármegyeház dísz­termében tartotta évi közgyűlését, A közgyűlésen "az egyesület vidéki szerveinek képviselői nagy számban jelenitek meg. Féltizenegy órakor nyi­totta meg a Magyar Hiszekeggyel a gyűlést Németh Imre elnök. Megnyitó be- . szédében közölte . a közgyűléssel, hogy a Vármegye és Községfelsze­relési Részvénytársaság Irányi-utca 21. számú irodájából díjmentesen bocsátott az egyesület rendelkezésére egy irodát, - melyet az elnökség .szeptember elsején mér el is foglalt. A szervezkedésnek eddig -ugyanis az volt a fönehézsége, hogy az elnökség minden egyes tagja más-másfelé volt a vidéken. A közgyűlés ezt az ujitást nagy örömmel vette tudomásul. Utá­na az elnök bejelentette, hogy a belügyminiszter tol kapott értesités szerint a fizetésrendézésse1 még az ősszel elkészülnek. Több tárgy letár­gyalása után a segélyalap kérdésének rendezését sürgették. Ebből a célból az egyesület két hót^n belül sorsjegyeket bocsát ki és reméli, hogyha jöve­delemből a segélyalap megalapítható lesz, iv után J. vitez TÉth Sándor, egyefeületi vezetőjegyző olvasta fel az egyesület es uz elnokse^ támogatá­sara vonatkozó határozati . • " ... jav;- latát, melyet a közgyűlés nagy lelkesedéssel fogadott el. Az egyesület egyik megüresedett alelnöki •tisztére Frank Ignác móri községi irodafotiazt.it választotta meg a köz­gyűlés. Az ^indítványok során hosszas vita indult meg a járási szövetségek megszervezéserői, A közgyűlés bezárása előtt elnök bejeleütésére lelkesen megél­jenezte^ közgyűlés vitéz Tóth Sándorgaz egyesület agilis veZe tő jegyző­jét vitézzé tortént avatásé alkalmából. :: & e n f,szeptember 11. /v'/olff./ Loucheur tegnap, Franciaország nevében azt a nyilatkozatot tette, hogy a gazdasági hely­zetet valamennyi országban megvizsgálják. Ezzel a nyilatkozattal kapcso­latban ugy hirlik, hogy Franciaország nem gondol újból összehívandó nemzetközi gazdasási konferenciára, hanem ugy véli, nogy a népszövetségi tanácsnaki . a népszövetség minden rendelkezésre al­lé technikai felszerelését igénybevévé• valamennyi előmunkálatot meg kellene kezdenie, hogy a később a Nemzetek Szövetsége által összehívandó^gazda­sági értekezlet számára teljesen kimerítő alapot teremtsenek abból a cél­ból, hogy fel lehessen állítani azt a nemzetközi szervet, amelynek az lesz a rendeltetése, hogy miként lehet egységes szempontok szerint sza­bályozni a nyersanyagoknak, továbbá a termékeknek, végül az elhelyezés­nek^ valamennyi államiéban történő' elosztását. A francia kormány .javas­latát az a gondolat . vezérli, hogy az az Európában jelenleg ural­kodó irányzat, amely a magas védővámok rendszerét követi, épen annyira karos és veszedelmes, mint a nemzetközi fegyverkezés • terén folyó verseny, /MTI,/ : Pari s, szeptember 11, /kolff./ fiáifit a. egyik hírlaptudó­sító iroda Mexikóból jelenti a Veraeruz tartományban levő Dizampában hat forfi megtámadott egy farmot. A rendőrség megl^ a támadókat. ATI./. /£e% ) § Az egyetemi földrengéstani obszervatórium készülékei szeptember 11-en pénteken 5 óra 42 perckor és 8 órakor igen közeli földrengést jelez­tek, /MTI./ •

Next

/
Oldalképek
Tartalom