Napi Hírek, 1925. július/2
1925-07-24 [0112]
§Párisból jelentik a Magyar Távirati íródnak: A Revue des Valeurs Etrangeres cinü előkelő pénzügyi szaklap munkatársa beszélgetést folytatott Korányi Frigyes bárő párisi magyar követtel. A *lap előrebocsátja, hogy most, amikor Franciaország is pénzügyi reformot készül megvalósítani, a francia közönséget loilönösképen erdekeiheti a magyar pénzügyi reform és .épen azért fordultak a magyar követhez, hogy ennek a reformnak menetét és eredményeit ismertesse a . francia nyilvánosság számára. , Korányi Frigyes bárő utalt arra, hogy a magyar korona ma gyakorlatilag stabilizálódott. A font sterling árfolyama Budapesten csak igen gyönge ingadozásokat mutat' 346.000 körül. A pénz értékvesztese empirikusan,^ a kormánynak minden mesterséges beavatkozása nélkül állapodott; üteg második pénzügyminiszterségének első heteiben ezen a színvonalon. Gátat kellett vetni a bizalom ama rettentő válságának, amely akkoriban pusztított és ebből a célbői okvetlenül szükséges volt, bármibe kerüljön is, hogy a koronát stabilizációhoz juttassák. Ennek a célnak a megvalósítására egyedüli gyakorlati eszköz az volt, ha tetemes laliföldi kölcsönt vesznek fel. A Nemzetek Szövetségének erkölcsi garanciája és a londoni hatalmas pénzügyi köröknek igen hatályos támogatása mellett sikerült -is ezt a kölcsönt megkötnie. A kölcsönnyujtók megnyugtatása céljából a magyar költségvetést nagy fáradsággal az aranykorona alapjára helyezte. Be csakhamar nagy nehézségek merültek fel, ami»kor a korona értéke emelkedett, s ezzel szemben a megélhetés továbbra is drágult. Kénytelen volt az állami alkalmazottaknak megadni azt^a kedvezményt, hogy fizetésüket magasabb szorzószám alapján- számítsák ki, mint amekkora a tényleges szorzószám volt. Az adók és illetékek beszedésénél, úgyszintén az államvasút díjtételeinél ugyanezt a magasabb szorzószámot kellett alkalmaznia, ami természetesen keserű tiltakozásokra adott okot az adózók és a közszolgálatokat igénybevevők részéről. Ugy akartak menekülni e ''asarolás" alél, hogy effektív aranyban fizettek. A gyapjuharisnyák kiürültek és az idegenek is szép^aranyérmeket hoztakVvasuti és ^ám-pénztára ddioz. Némelyek megtámadták amiatt, hogy ezt a mesterkedést türi. Ez azonban kitünőon szolgálta pénzügyi orvoslási tervétc. az arany igy visszatartja Magyar Nemzeti Bank pénztáraiba, ugy'~\hogy ma a bank 45 millió korona értekü aranykészlettel és 400 millió aranykorona értékű egészséges devizával rendelkezik. Ez ennyit jelent, hogy a papírkorona mostantól kezdve feltétlenül ^szilárd pénz, miután változatlan viszonya a fontsterlinghez. A pénzpgyi reflorm betetőzésére most már nincs más hátra, minfhogy Magyarország megteremtse a maga nemzeti pénzét. ' . A miniszter végül megemlékezett arról is, hogy az uj magyar pénz megteremtésére vonatkozóan milyen ötletek vannak forgalomban. Egyóhként ez a kérdés - mondotta -."csak másodrangú jelentőségű.'Mindent összevéve ama különböző rettentő megrázkódtatások után, amelyeket Magyarország az utóbbi évek folyamán elszenvedett, most már, ugy látszik; az ország rálépett a végleges gazdasági és pénzügyi újjáépítés utjara. Bizonysága ennek egyébkent az is, hogy az utóbbi időkben a budapesti tőzsde már sokkal kielégítőbb lendületet mutatott. Még nincs befejezve minden, mert oz élet még mindig nagyon drága Magyarországon, de ha^ az ez évi aratás , amely igen kielégítőnek ígérkezik, beváltja a nozza- m fűzött reményeket, akkor bizonyos, hogy a jövő tél döntő állomást i°g jelenteni az ország újjáépítésében. Különösen jogosult ez a remény a.ckor, ha a nagy angolszász országok a jövőbon sem tagadjak meg-tőle jóakaró támogatásukat. § A pénzügyminiszter rendeletet adott ki,, amelyben az 1921t .XXKIX törvénycikk olopján kiszabható adópótlékot o kesedelem a ^J e £ ^megkezdett hónapjára a fizetendő adó három százalékában állapit gw. meg. Ez a rendelkezés szól arra az esetre, ha a kesedelem egy nőnapot meghalad. A nyolc napot meg nem-haladó késedelem esetéb/en az adwpc lék a kellő időben be nem fizetett adónak fél százaléka, ha a keseao lem tizenöt napnál nem több, akkor az adó egy százaléka, ezen tui, ae egy hónapon belül, az adó két százaléka. /MTI/