Napi Hírek, 1925. február/2

1925-02-19 [0102]

§ ü u k a r o s t,február 19. /Constantinescu kereskedelmi minisz­ter külfö^Idi útjáról^nyilatkozik,folytatás./ A harmadik gyár repülőflópeket ; automobilokat, motorokat és tankokat készit'. Az első gyárt ugy állítják fel, hogy háború eseten azonnal át le­hessen alakítani fegyver- és tüzérségi lőszer gyártására,A második gyár/^-. ború esetén szálfegyvereket, a harmadik pedig ugyancsak háború eseten a már emiitett gyártmányokat készit^ni?, azonban kizárólag a hadsereg szükség- . létei részőre. Hangsúlyozta a miniszter, hogy a gyárak felállításának el­sősorban az a célja, hogy az ország fémipari szükségleteit fedezzék és ezek,. •portját a lehető legcsekélyebb mertékheji szállitsak le, A lugkevésblíé (j*>­sem gondoljunk arra, hogy háborúra készülődjünk, hanem arra, hogy biz­tosítsuk gazdasági eletünket és munkaalkalmakat nyújtsunk; világos azon­ban, hogy háború esetén ezeknek az intézményeknek biztositaniqdfkell a nemzeti védelmet. Végleges megállapodást k--..t öt tünk az angliai Vickers-cég­gel az első két vállalatban való részvétel ügyében, még pedig a kommerciali­zálási törvény keretében és feltételei mellett, A harmadik vállalatot il-' letóon a miniszter kijelentette, hogy egy nagy külföldi üzem fog benne résztvenni, de hogy melyik, azt nem jelölte meg. Ezeket a vállalatokat áp­rilis elseje előtt kell megalakitanityés üzembehelyezésül- két éven be­lül megtörténik. Ismertette ezután a Steaua Romána "^vállalat ügyének rende­zését is, A z előző kormány - mondotta a miniszterx- a román bankokat kötelezte, hogy lépjenek be a vállalatba, amelyet 1921-ben francia és an-. gol tőke^közreműködésével rekonstruált. A részvények megszerzésére és a biztosítékok fizetésére -vonatkozóan a román bankokra rótt kötelezettségek­oly terheseknek bizonyultak, . hogy a kötött egyezmény mélyen érintette az ország hitelétvis, A román államnak egyéb iogai'is voltak, amelyeket azonban teljesen elhanyagolták, úgyhogy a kormány n^m mondhatott le az ország bizonyos legitim jogairól. Ennek következtében a & __L. _ £ bányatörvényeknek megfelelően törekedni kellett a nagy petroleumváHalatok nacionalizalására, hogy ezeknek a fontos vállalatoknak irányitás* román kezekbe kerüljön* Hy előzmények után került Parisban megvitatásra a kerdes az angol-i rancia csoporttal és .végül uj, lényegesen,.előnyös meg­állapodások jöttek létre. Ezek szerint a rocmn állam bizonyos mennyi­ségű Steaua-roszvényt kap ingyen, számszerint hetvenötezret, úgyhogy a román^allam rendelkezik a részvények többségével és igy a közgyűléseken a romwi részvényesek lesznek többségben. Igy a vellalat 1 tényleg . orikui lesz, a felugyelobizottsag es az igazgatóság többségében ugyancsak rom^n lesz, a román bankok kötelezettségeit igen nagy összeggel leszállítják, a hátra­lékos tartozást pedig ..... . husz emiatt fizetik meg hat és fél száza ékra leszállított kamat mellett. /MTI./ fi Bukarest, február 19. Bratianu miniszterelnök a'libe­ralis part ertekezletén mondott hosszabb nyilatkozatában kijelentette, hogy a liberális part törekvései és eddig elért eredményei a legteljesebb optimizmusra adnak okot. Foglalkozott ezután az 'ellenzéki pártok tevékény­S Í g °X !f kij^atotlft, bogy a belső kombinációk és fúziók nem eg^bek,mint. konfúziók es az ellenzéki törekvések nem tudtak realitásokká válni. Ennek következtében a part feladatai, céljai és törekvéséi változatlanok .maradnak, azután köszönetet mondott a pártnak eddigi támogatásáért, majd szólott a part disszide;nseitol es azt-mondata, hogy ha történtek is a paff kebeleben kísértések es hibák, de afelől bizonyosak vpltak, hocy sem­mifele kísérlet nem érinthette a párt egészséges szervezetét. Kéri mégis a ' parttagokat, ha ellenvetéseik vannak, ezeket a párt kebelében intézzék el A pert ezután megszavazta a jövőévi pártköltségvetést. /MTI./ a/i^„$JÍ*K* r U \ G e n, február 19. A jogász- és tisztviselőkörben va­S Lf^^*i' , , , k meglőt-t Szathmáry Tihamér r,X^ 1S ^' ní tltkár V n eP° ta ő«yre súlyosbodik; még egyizben sem tért T^^^^^^ SZ­ÍQt lohefséges, hogy a holnap

Next

/
Oldalképek
Tartalom