Napi Hírek, 1925. február/1
1925-02-05 [0101]
((r e v a y, február 5. Az oszt parlament valamennyi szavazattal egyetlen szavazat ellenében véglegesen elfogadta a kisebbségek kulturális autonómiájáról szóló, népszövetségi elveken felépitett törvényt'. Az észtországi kisebbségek a lakosság hét.százalékát teszik ki./MTI./, X/-/ P á r i s,február 5, /Havas./ A külügyminisztérium poli"cikái osztályának főnöke ma délután ismét fogadta Dzsevad béget és Politiszt, akik a tárgyalások során megmaradtak országuk ismert álláspontja mellett. A francia kormány azon iparkodik, hogy az egész konfliktusban békés megoldást teremtsen, nincs azonban kizárva, hogy Görögország a kérdést a Nemzetek Szövetségének Tanácsa elé terjeszti. Francia körökben reme lik, hogy március -10-éig, amikor a Nemzetek Szövetségének tanácsa összeül, az ügy tisztázódik és a viszály megszűnik, Hir szerint Politisz kijelentette, hogy néhány görög). ;mozgósításának hire nem felel meg a valóságnak, /ÜTI./ /^rOTttóK G r á c, február 5, Az itteni esküétbiróság kétnapi tárgyalás után Christo Ferencet, az osztrák köztársaságban éió biztosítottak egyesületének központi igazgatóját, negyvenmillió korona elsikkasztásának büntc#2, miatt egyévi nehéz fogságra Ítélte,/MTI./ TCA X\<^.J X /-/CG 1 o v a U, február 5. /Havas./ Rakovsjkil és Kraszin az orosz adósságok kérdésében allitólag a következő uj diplomáciai javaslatot tettek: Miután a régebbi Oroszország nem létezik, . a volt Oroszország pénzügyi kötelezettségei a maguk^egész terjedelmeben nem szállhatnak'•• .t aszovjotkőztársaság'mai szövetségere.hanem felosztandók az egyes utódállamok kőzött^ és magukba kell foglainiok azokat a területeket a_ melyeknej^ annak idején a kölcsönt adták. /ÜTI./ X./-/ P á r i s,február 5. Mint a lapok jelentik, az angol nagykövet tegnap tanácskozott Herriot miniszterelnök el az Angliával szemben fennálló francia adósságok rendezésének mödo^zatairól, továbbá a katonai ellenórzóbizottság végleges jelentéséről,amelye-t rövidesen előterjesztenek, és amely a Németországhoz intézendő jegyzéknek alapja lesz. A nagykövet megbeszélte továbbá a miniszterelnökkel a biztonság kérdését, azonkívül az an-el-francia-bolga garanciális egyezmthr, lehetőségét, amelyhez később esetleg Kéme'.ország is csatlakoznék. A lapok szerint ez a kérdés ismét az an ;ol érdeklődés előterében áll. Angliában^ugyanis ismét avval a tervvel~foglalkoznak, amelyet Cannesban Briand és Hoyd George dolgozott ki./MTI./