Napi Hírek, 1925. január/2

1925-01-19 [0100]

§ I! o c s !; c o Ü t , január 19. /Ülain per folytatása/ A tőzsdei szabályol: szerint ha egy papir árfolyamúban 10 százalé­kos értékemelkedés áll be, fel kell függeszteni a jegyzésekot, hogy a tul- -1 hajtás^, visszaélés ne következhessek be. Ez a felfüggesztés a liFTR és Intorrexin részvényeinél nen történt neg. "T^fúíít HOD botrányhajhászás volt a célja, honén az egészségtelen pénzüg; rendszerre akart rámutatni. Kénytelen itt bizonyos dolgokat elmondani, ame­lyekről eddig nem szélt. Czeglédi felszólalása előtt, de már a három papir bevezetése után a Ház folyosóján többen beszéltek a kormány pénzügyi politi­kájáról és bár a többségi párt tagjai ott voltak, túlnyomó részben osztottál felfogását. Wolff Károly,aki szintén közöttük volt,a következő kijelentést tette: "Hát ebben igazatok van, A minap voltam egy társaságban, ahol szóba kerültek ezek a dolgok s akkor kiderült, hogy Ullmann maga mondotta Ernyői Károlynak: kit akarnak ezek az emberek, hiszen csak most osztottam ki közöt­tük a 1IETR és thtorrbxim bevezetésekor 300 millió korona nyereséget." wclfí Károly tehát Ernyőitől hallotta , hogy Ullmann ezt a kijelentést tette. Ha "eiff ezt esetleg letagadná, módjában áll másokkal is, akik hallották e ki­jelentést, ezt igazolni. Paris, január 19.. /Havas/ A földmivelésügyi miniszteriül'; va­lótlannal: mondja állapok ama jelentését, kegy a párisi kikötőben, dereglyékben heverő gabona jórésze megromlott volna. Külföldi gabonáról van szó, amelyre szigorúan ügyelnek és amelyet minden hóten megszemlélnek. A gabona épségben maradására nincs semmiféle hátránnyal az az elrakási mód, amit a nagy kikötőkben követnek és egészen lényegtelen a veszendőbe menő mennyiség. A miniszter sokkal célszerűbbnek tartja, ha a malcmiparosokat ar­ra bátoritja, hogy máf most tetemesebb készleteket tartsanak készenlétben a belföldi élelmezés biztosítására, mert különben kemoly válság támadhatna, hc a hazai aratás nagy részét már elhasználják, mielőtt a la platai és ausztrá­liai aratás rendelkezésre állana. A Szajnán őrgött készletek néhány hét­re elégségesek, csupán Paris város szükségletének fedezésére. A miniszter megcáfolta azt a jelentést, hogy francia gabonát küldenének Németországba ét Oroszországba, mert a gabonakivitel szigorúan tilos. /ííTI/ Prága , január 19. " Byedl-Riederstein ismert nagyipa­ros . * 84 éves korában meghalt Prágában, /ííTL/ Róma, január 19. A válasifcájogi törvény kamarai tárgyalása során Dadán képviselő indítványozta, hegy mindazok, akik önkéntes vagy kü­lönleges szolgálatot végeztek Olaszország ellen, vagy akik az olasz állam­polgárság mellett egy idegen állam képviseletét vették át. . ne legyenek megválaszthatok. Az előadó ehhez a javaslathoz hozzájárult, a belügyminisz­ter azonban annak az aggályának adott kifejezést, hogy bajos lesz az önkén­tes vagy különleges szolgálat fogalmát szabatosan meghatározni. Dudán erre megjelölte a repülőszolgalatot, a kémszolgálatot és a rohamcsapatoknál vál­lalt szolgálatot! Egy másik képviselő azt az ellenvetést tette,, hogy ezek a rendelkezések olyan olasz állampolgárokat érintenének, akik ^ akkor har^ • coltak Olaszország ellen, amikor még nem voltak elaszok, mintha másnyelvűek. A belügyminiszter újból utalt arra, hogy Ilyen meghatározás következtében tévedések keletkezhetnének. Olaszországnak nincs szüksége arra - mondotta — nogy ilyen rendszabályokkal biztosítsa népképviseletének méltóságáV Dudán képviselő erre visszavonta indítványát, ... A . , A jelöléshez szükséges aláírások minimális számat 500 helyett 40e-ban állapították meg. A megválaszthatóság alsó korhatára megmaradt to­vábbra is 25 év.. /IvfTI/

Next

/
Oldalképek
Tartalom