Napi Hírek, 1925. január/2
1925-01-27 [0100]
/ Jcgyzékváltás I. folytatás. / Épen ezért a királyi kormány a legnagyobb csodálkozással vett . tudomást a Tanács határozatáról, amely az erintett államok be nem V"0Vtií sát mondja ki végsó következtetésül.^A jogi szakértők jelentését, amely ezen a határozaton nyugszik, később tényleg közölték a^Szövetség tagjaival. Ez a jelentés azonban csupán' a jogi szakértők tanácskozásainak eredményét tartalmazza anélkül, hogy megemlitené az érveket, ugy hogy a királyi kormány még most sem tudja, milyen jogi természetű okokra^alapitotta a Tanács a maga határozatát. Az a szakasz, amely a jogi szakértők beszámolójában foglaltatik és amely szerint - szóhüen idézem - »az előbb idézett cikkek szövege megállapítja, hogy az aláiró -államok megegyeztek abban, hogy a Tanács a maga eredeti összetételében határoz anélkül, hogy magát más államokkal kiegészítené^H nem mehet érvszámba, mert jellegére inkább egyszerű állitás. Az egyetlen ellenvetés, amit a Tanács a tárgyalásai folyamán a mi felfogásunkkal szemben felhoztak, párhuzamba állitotta az ellenőrzés szer- • vezetet és a Nemzetek Szövetségének rendelkezésére álló egyéh szakszolgálatok szervezetét Té»yay^KwxRtwk-,:8xwv»tKiégKKRk s/azt állitotta hogy özg ilyen természetű kérdések megvizsgálásara a Tanáés^aga eredeti Összetételében szuverén. A királyi kormány nem ismerhe.iJ-~el nelyesnek eztyaz ellenvetést..Azok a szervezetek, amelyekről itt (yanj szöA általános természetűek és a Szövetség valamennyi tagját ugyanolyan fokban érintik. Ezzel szemben ujvizsgálat korlátolt érdekű" mert"csupán meghatározott államok csoportját érinti. I. XaÍin\Ay<- " Az a levél, amely a jogi szakértők bizottságának véleményét kisérte, ^azt az észrevételt tartalmazza, hogy a bizottság nem szándékozik az Egyezségokmány 4. cikke 5. bekezdésénele általános, hanem csupán az eléjeterjesztett különös kérdésre vonatkozó értelmezést adni.^ Lehetséges ezt a megjegyzést olyan szellemben értelmezni, hogy azok a jogok, amelyeket az Egyezségokmány általános rendelkezései a Nemzetek Szövetségének tagjaira ruháznak - igy a 4. cikk 5. bekezdésében emiitett jogok - alkalmasak különleges értelmezésre akkor, ha a békeszerződésben előirt vizsgálatnak alávetett államokról van szó. A magyar kormány kötelességének látja álláspontját az alábbiakban kifejteni: Magyarország a Nemzetek Szövetségének többi -tagjával egyenlő j^ogu tagnak tokinti magát és nem engedheti meg, hogy a szébanlevo megfontolás, Magyarország mint legyőzött állam esetében, amelyre rárótták a békeszerződést, bárminő módon befolyásolhassa azokat az általános jogokat, amelyeket az Egyezségokmány számára biztosit. Ebből a-legyőzött államok hátrányára egyenlőtlenség származnék. Ha ez az egyenlőtlenség uralkodnék a Szövetség kebelében, akkor az olyan állapotra vezetne, amely ellentétes az egyezségokmány szellemével és végeredményben a Nemzetek Szövetségének erkölcsi alapjait rombolná le. , A királyi kormány abbén a tényben, hogy képviselőjét nem vonták be a vizsgálat kérdésének megvit-tásaft^x alkalmával a Tanácsba, az ^Egyezségokmány súlyos megsértését látja. Határozottan tiltakozik e megsértés ellen, valamint ama visszautasítás ellen, amelyben részesült, ^amikor a Tanács határozatának alapjául szolgálé jogi természetű okok közlését kérte. píWin-e A királyi kormány egyidejűleg a Nemzetek Szövetségének Tanácsahoz azt a kérést bátorkodik intézni, szíveskedjék párnára kifejteni, azokat az okokat, amelyek a Tanácsot arra vezetik, hogy afvizsgálatrol eredeti osz szetételében határozean anélkül, hogy magát'más államokkal kiegeszitene. Ezek a felvilágosítások a magyar kormányt abba a helyzetbe hoz- . hatják, hogy végleges véleményt alkotha*Le tárgyban. Addig is a királyi kormány fentartja teljes cselekvési szabadságát arra az esetre, ha nem . kapná meg a kért magyarázatokat. i T^Y*, v-efcf Minthogy a királyi k o rmáüy-; tb' ti SC a helyzetben hogy a Tanács vitája alkalmával hangot], azoknak a súlyos aggodalmaknak, amelyeket a vizsgálati jog gyakorlásának terve benne ébresztett, Tilost a^fanác? • engedelmével visszatér arra a határozatra, amelyben a Tanács ezt a kérdést szabályozta. J ílX l |-D-Iv Folytatása következik./