Napi Hírek, 1925. január/2

1925-01-24 [0100]

i é j A Magyar Távirati Irodajolenti: A nemzetgyűlés igazságügyi bi­zottság ma délután 5 órakor Plaathy György, elnökletével ülést tartott, ame­lyen a polgári peres eljárás ós az igazságügyi szervezet módositásárdlmszé- • ló törvényjavaslatot tárgyalta. A bizottsági ülésen a kormány részéről je­len vélt Pesthy Pál igazságügyminiszter, Térffy Gyula igazságügyi állam­titkár és Horváth Dániel miniszteri.tanácsos, A bizottság folytatta a teg ­napi ülésen megkezdett részletes tárgyalást, amit a 50. szakasztól kezdtek tovább tárgyalni. A régi 34. szakaszig változatlanul fogadta el a bizottság a javaslatot. A 34. szakasznál Szabó Sándor azt indítványozta, hogy^az ügy­védjelöltek már három év után letehessek a 36. § szerint megosztható ügy­védi vizsga ulí£>£* felét és a negyedik év után következő hat hónapra • y *..c tegyék le a másik felet. Pesthy Pál igazságügyminiszter nem járult^hozzá az indítványhoz, miré a bizottság is elutasította azt. Ezután az előadó több módosításával, amelyek nagyrészt a kivételes hatalom alapján kibocsátott rendeletek értei- ; mében már amúgy is érvényben voltak, a bizottság részleteiben is^elfogadta a javaslatot. FÍ2ggoben maradt az államnak az altruista banknak és az O.K-.H.­nak privilégiumáról szóló 18. és 19. szakaszának tárgyalása, melyekre néz­ve az igazságügy-miniszter két uj szakaszt óhajt a javaslatba beiktatni me­lyekkel reméli, hogy.teljeson elhárulnak azok az akadályok, amelyek, ma a mezőgazdasági hitel útjába állanak. A Vitában felszólaltak Nemes Bertalan,' Bartos Andor, Rassay Károly, Szabó Sándor és Platthy György. A bizottsági ülés fel 7 órakor ért véget. A függőben tartott . .,i szakaszok tárgyalásara a bizottság elnöke később fogja összehivni a bizott­ságot. §Bukarest , január 24. Csernoviczi jelentés szerint^az ottani egyetem megnyitása alkalmával egy csoport egyetemi hallgató olállot­ta az egyetem bejáratait, és megakad-', lyata, hogy ya zsidó egyetemi hallgatók,, bemehessenek az egyetem épületébe. A zavargó diákok ezután behatoltak Lungaleak tanár előadótermébe, és követelték, hogy a zsidókaik „ ^\--,JCJÜUBÍ távolitsa el. a tejemből , A tanár a diákok fenyegető magatartása következ­tében távozásra szólította föl a zsidó diákokat. Amikor a tanár a történ­tekről jelentést akart tenni a rektornak, _ . a zajongó diákok megakadá­lyozták, hogy- a tanár elhagyj a az előadótermet. Katonaság és rendőrség se­gítségével sikerült csak helyreállítani a rendet. Aí9%/ §Bukarest , január 24. Jassii jelentés szerint az egyetemi hallgatók mozgalma ujabb lendületet vett. A keresztény diákok szövetsége memorandumot terjesztett be az egyetemi tanács elé,' amelyben összefoglal­ják azokat a félté te loke.t,mamelyek mellett helyre le het á Ili tani az egye- *j tem rendjét. A memorandumban követelik mindenek előtt a numerus yolousus be­hozatalát. A memorandum szerint Bratianu miniszterelnök^egy diákküldött­ségnek 'annak idején megigérte, hogy hacsak egyetlen országban életbelepte­tik a numerus clausust* ügy hozzájárul, hogy Romániában is őletbeleptessek. < -a- . ~ , t a numerus clausus érvényben van Magyarországon es Lengyelországban. A rektor és az egyetemi tanár a bécsi egyetemi tanárok mintájára szintén segítségére.lehetnének azzal, hogy csatlakoznak a diákok kéréséhez a numerus clausus megvalósítása érdekében. A memorandumban köve­telik, hogy a zsidó egyetemi hallgatók kizárólag csak zsidó hullákat boncol­hassanak. A memorandum végül a december 10-iki események miatt a rektort és az egyetemi tanárokat teszi felelőssé. A jassii egyetemi tanács felkérte a belügyminisztert, hogy osz-^ , lássa fel a keresztény diákok jassiii szövetségét, mert az ^egyetemi tanács engedélyn nélkül -működik. A belügyminiszter e kérvény alapján fölszólította a jassii rendőrprefektust, hogy oszlassa' föl a keresztény diákok szövetdo­gét. /MTI/

Next

/
Oldalképek
Tartalom