Napi Hírek, 1925. január/1
1925-01-14 [0099]
Paris, január 14. /Havas/ A pénzügyi értekezleten létrejött egyezményt aláirtak. /MTI/ /Á pénzügyi "bizottság ülésének ötödik folytatása./ Az árvák dolgában aegemliti. hogy a több mint százezer hadiárva kö zül mintegy tiz százalék jelent,-kez ett az államnál részint járulékok, ré«í~ szint másinemü támogatás nyújtásáért. A védelem alatt álló árvák száma a tizenhatezret alig éri el, miga üadiárvák összes számi százezernél jó-val több, talán 140-00C-re is rug. ázek közül tiz százelék kér támogatást, Ezeket tizenhat intézetben helyezték el, vagy visszaadták szüleiknek, illetőleg közvetlen vérrokonaiknak, akiket tejjel, szctfcannal,' stb. támogatnak.' . ^V-V4-J'^\HAL AZ áll ami gyermekvédelemre vonatkozóan, ami a gyermekek ellátását és kezelését illeti, a sajtó egy részének rosszul informait^szinte gyűlölködő!"' _ . szemben - amilyen például legújabban az *z Újságban jelenik meg, - megemliti, hogy nyolc gyermekmenhelyünk, épületünk, intézményünk van Budapesten és az ország főbb varosaiban, Debrecenben, Gyulán, Veszprémben, Szombathelyen, Pécsett, Kecskeméten és Szegeden. Az állami gyermekvédelem^ alatt állő 43,ooo gyermek nyolc kerületbe van beosztva lehetőleg illetőségük szerint. A nyolc kerület középpontjában áll egy-egy ilyen intézmény. A gyernektömeg, amelyet el kell helyezni annak a kerületnek e területén, a központi gyermekmenhelybe kerül. A közigazgatási uton első kézből oda beutalt gyermekek nagy százaléka rendesen beteg . Innen van az a sajátságos dolog, hogy a gyermekmenhelyekben a betegszázalék sokkal nagyobb, mint más //ilyen dologgal foglalkozó gyermekintézetben. Sokkal nagyobb az inficiálás ^veszedelme is., azért elreTte, hogy a gyermekvédő kerület egész területén ol%d »-í- helyezett egészséges gyermekeket is rostálják át két• szempontból: nem vették-e fel indokolatlanul azt a gyermeket, ha igen, akkor vissza kell adni a tartásra kötelesnek, násodszor abból a szempontból, vájjon a gyermek nem adható-e vissza saját szülőinek, akit azután támogatni kivan. Nen akar - ngyalcsináló szisztémát tűrni az országban az állami gyermekvédelem területen. Az a nagyrészben szabadkőműves szellem, amely annak idején megalkot| ta az egész intézményt, nem nagyon sokat törődött magának a gyermeknek neve lésével, fejlődésével,'különösen a nagy keresztény esznek, erkölcsi gondolatok szempontjából. A dolog oda fejlődött, hogy az állani gyermekvédelemnél az angyalcsinálás szisztémája harapózott el, lódlönösen a háború utolsó éveiben, a kommün alatt és az azután következő első esztendőkben. 3zek közt a gyermekek közt óriási arányú volt a halálozás, másrészt egyik-másik telepből valóságos csirkefogó képezde kezdett fejlődni. Ahol lehetett visszaadott ta ö gyermeket a szülőknek és támogatta, d gyermekvédelem rendelkezésére kivánja bocsátani a Madarász-utcai csecsemőkórházat is. Végül megállapitja, hogy olyan nehéz pénzügyi keretviszonyok között egyetlen miniszteriun és miniszter sincs, mint amilyenben ő és minisztériuma. &z a tárca fontosságában nen naradhat hátra egyik tárca mögött sen, Vcgre^is a nemzet vére, a nenzet . teste, a nemzet idegei tárgyai a közegészségügynek. Snnek dacára kénytelen volt, látván a pénzügyminiszter urak rettentő harcát, vergődését, az állam költségvetésének összeállítása körül és Dizonyos^fait ^tco..mplikba is kénytelen lésrén belenyugodni, mégis csak arra az álláspontra helyezkedett, hogy cselekszünk annyit, amennyit lehet egy jobb jövő reményében. Mert hiszen valami mégis csak történhetik ennek a tárcának keretében is; azért 6400 lakást mégis csak ép ittettek; azért egynéhány kórházat talpraállittattak. azért ebben az évben került döntés alá. a nagy Rockefeller-féle egészségügyi intézmény dolga, s ez az intézmény centrális Európában, a leg elsőbb rangú intézmény lesz a közegészségügy terén ; azért a rokkant gügyét is sikerült abból a rettente de zol ált ságbél, valameny-' nyire, néhány lépéssel előbore vinni, ugy, hogy a végleges rendezésre vonat-' kozólag talán két wéí múlva törvényjavaslattal léphet a ház elé. annálfogva bátran meri ugy a pénzügyi bizottság, majd pedig a parlament elbírálása ,lá bocsátani a költségvetést. Ha a bizottság ezután általánosságban és részleteiben elfogadta a népjóléti tárca költségvetését, majd áttért •. honvédelmi tárca költségvetésének tárgyalására. Rubinok István előadó ismerteti a tárca költségvetését. Elismeréssel adózik a honvédség tisztikarának és legénységének hazafias szemléméért és az a meggyőződése,. hogy ezt a szollemet a jövőben csal; fokozni tudják. > > /Folytatása következik./ • rtne .„ r 1 ORSZÁGOK i.pwífv;..