Napi Hírek, 1924. december/2
1924-12-27 [0098]
X /-/ Zűri eh, december 27. Llittolhauscr svájci repülő, miután három napig repült á viharverV Egei-tenger fölött, kikötött Sz;rimában • A terek hatóságok lefoglalták repülőgépét,mcrt a török területek átrepüléséhez szükséges iratai nem voltak rendben. A-ÍTI/ X /-/ Paris, december 27. A nagykövetek konferenciája'ma a Quai d> Orsayn délelőtt 11 órakor Jules Cambon .elnöklete alatt összeült. Az értekezlet tanácskozásán részt vett Foch marsall mint a varsaillcsi szövetsögcsközi katonai bizottság elnöke, Dcstickör tábornok, a vezérkar főnöke, valamint a.szövetséges katonai szakértők is. A Paris Soir szerint az angol közvélemény egy része azt követeli, hogy a kölni zóna . • \ u *• [a Ruhr-vidék kiürítésének idej. pontosan állapítsák meg. Határidőnek április 1-et ajánlották. A francia kormány azonban azt az ajanlatot határozottan visszautasította. A lap továbbá ugy értesül, hogy czideig nem történt döntés arranőzvo, hogy milyen módon nyújtják át a nagykövetek ertekezletének jegyzőkét a német kormánynak.Ez vagy közös közlés alakjában és a berlini szövetséges nagykövetek közös demarchának formában történik meg, vagy pedig a nagyköveti érte-, kozlot elnökének átiratában és az egyes kormányok közös nyilatkozatában. A Temps rámutat a nagyköveti értekezlet határozatánál; egyhangúságára. Az okkupációs államokon, tehát Anglián, Franciaországon, Belgiumon kívül ehhez a határozathoz hozzájárultak Olaszország és Japán képviselői is. "" '. ' . . - Valószínű, hogy mindenekelőtt a nagykövetek értekezletének jelen tosút^ ós, mint a Temps írja,valószínűleg a versaillcsi katonai ellenőrző bizottság jelentését "teszik közzé,amely a szövetségesek eljárását megokol ja. /MTI <#30 II 1 B u k a r c s. t, december 27. /Orient-Radio/Az a nyomozás,amelye• \ a rendőrség , a /titkos terrorista-szervező thez tartó zóikórriunista letartóztatásával kapcsolatban megindított, annak a megállapításával végződött hogy la-.rom szervezetről van szó és mind a három szovjet-pénzekből tartotta fen: magát. A rendőrség a titkos utasítások és különböző nyomtatványok terjedelmes halmazat foglalta le. Mindezek a lefoglalt iratok arról tesznek bizon;^got, hogy ezek a szervezetek összeköttetésben, álltak a moszkvai, bécsi, berlini, szófiai és athéni korinunistákkal. A 430 letartóztatott iaommunist közül 230-qt a haditörvényszék elé utaltak, 200-at pedig kiutasítottak. /MTI/ Bukarest, december 27. /Orient-Radio/Mint a félhivatalos Viitorul jelenti, a román kormány tiltakozni fóg a párisi pénzügyi értekezletr S.ZOJ.Q.- ' meghívás korlátozott jellege ellen. A többi kisebb szövetséges .ha?. talmrtfc ugyanilyon fenntartás íioilott hivták mog és ezek ;:ost érintkezésbe lepnek egymással, hogy közös jegyzékben tiltakozzanak Parisban, azután pedig vizsgalat tárgyává teszik azt a kérdést, hogy ilyen feltételek mellett.a párisi konferenciára szóló meghívást ogyálto£n elfogadjál:-o./ÍITI/ 1 /-/, P r á g a, december 27. /Cseh Távirati Iroda/ A ' . ; v« régi magyar és osztrák koronában létrejött követelesel: es tartozások [tulajdonosa.inak|összeirására vonatkozó jegyzőkönyv harmadik cikke alapján a pénzügy.íiiiiszterium a kéü-hónapi jelentkezési .időt, amely 1924. december 31-év cl letolif, ujabb két hónappal meghosszabbította, ' tehát ez az idő 1925. február 28-áig terjed./.MTI/ , , ,. Q , '