Napi Hírek, 1924. december/2

1924-12-20 [0098]

/A gubacsi hid felavatásáról szóló tudósítás fo_ytatésa II. Bethlen István gróf beszéde/ - A csepeli kikötő feladata az, hogy Csonkanagyarországon és an­nak fővárosában újból összpontosítsa azt a forgalmat, amelyet elvesztet­tünk. Ez irányította a kormányt akkor, amikor daco-va azokkal a nehézsé­gekkel, melyek utunkban vannak, mindazokkal a bajokkal, amelyek majdnem lehetetlenné tették, hogy ilyen viszonyok között ily nagy műnek kiégitő­séhez hozzáfogjunk, félretéve minden akadályt, igyekezzünk^ kikötőt mi­előbb megépíteni s mielőbb a forgalomnak átadni. - Ez a hid a kikötő létesítésének első etappját jelenti. Ma hid megnyitása után a kikötő építése nagyobb léptekkel haladhat előre és bízom benne, hogy rövid időn belül képes lesz teljesíteni feladatát a nemzet életében. Van azonban a hídnak egy másik jelentősége is, amitt azt a Kormánybiztos ür mondotta. Lehetővé teszi a hid, hogy 60 kilométer hosszú Duna-ág éltető vizzé váljék azokra a községekre nézve, amelyek^ ötven éven keresztül kénytelenek voltak nélkülözni ennek éltető erejét. - Amidőn ma a magyar kormány nevében a hidat átadom a forgalom­nak, nem mulaszthatom el az alkalmat, hogy a legnagyobb elismeréssel meg ne emlékezzem azokról a férfiakról, akik a hid létesítésében, resztvettek s annak felépítését lehetővé totték. Elsősorban koll megemlékeznem a kor­mónybiztosságról, amely napot és jas éjjelt ogybetéve fáradozott azon, hogy a hidat mielőbb átadhassuk a forgalomnak, meg koll emlékeznem mindazokról a férfiakról, az állami vasg%rukról és azokról a cégokről, akik a maguk hozzátovésévol lehetővé tették azt, hogy modern és a követelményeknek minden tekintetben mogfelelő hidat adhassunk át a forgalomnak. f . - Isten áldása kisérje e hidat s azoknak a férfiaknak működését, akik ennek építésében résztvettek. Lolkes éljonzéssel fogadták a megjelentek a miniszterelnök sza­vait, aki átszakítva a hidat elzáró sc nemzeti szinü popirlánoot, az elő­kelőségek kíséretében végig ment ezután a hidon s ünnepélyesen átadta ezzel a forgalomnak. /MTl/

Next

/
Oldalképek
Tartalom