Napi Hírek, 1924. december/1

1924-12-03 [0097]

London, december 3. A ^aily Horald néhány részletet közöl Zaglul basának ama leveléből, amelyet az angol parlament egyes tagjai­hoz int zett. & volt egyiptomi miniszterelnök kijelenti, hogy Egyip­tom a val u ságb-.n hadijog^ alatt áll". A régi üldöző poxitika újból meg­kezdődött. A keserűség es a felháborodás tovább tart. Mogerősiti ezt a benyomást az a körülmény, hogy az imperialisták vonakodnak az^ egyiptomi kérdést döntőbíróság elé terjeszteni. A lakosság még sem érez levertséget, mert hisz az örök igazságban, /MTI/ Pá r i s, december 3. /Havas/ A Petit Párisién szerint az ameri kaiak azt követelik, .hogy a üawbs-terv szerint járó évi törlesztésekből összesen 2.300.000 aranymárkát adjanak nekik és ezt az összeget ugyan­annyi évre ossaák el,mint a többi szövetségesnél./MTl/ § A Turul Szövetség ebben az évben iu impozáns korotok között tartja meg szokásos Miklós-napi fáklyásfelvonulását. Az egyetemi ifjúság 1/4 5 órakor gyülekezik az Egyetem-térőn, ahonnan kettős^rendik­bon sorakozott menotoszlgipban katonazene kíséretében fáklyákkal és lampionokkal vonul'fel a Várba. Az útvonal a következő: Ferenciek-tere, Apponyi-tér^ Váczi-utca, G-izella-tér, Doro + tya-utoa, Eötvös-tér, LánG­hid, Hugyadi János ut, Dísz-tér, Tárnok-utca Szentgyörgy-tér. /\ fel­vonuláson a bajtársi sapka és mellszalag viselése kötoloző. A menet a Várba érkezve a királyi vár belső udvarán áll fel, ahol ünnepélyes formák között köszönti.: nevonapja alkéclmából Magyarország kormányzóját. AÍTI/ § A ^agyar Távirati Iroda jolonti: A magyar királyi állami ron­dorsug országos rendőrtisztviselő! tiszti tanfolyamáróSLgyes lapokben biralo cikkek jelentek meg, amelyek különböző kifogásokat emelnek,sőt végeredményben 3 tanfolyamot foleslegesnok igyekeznek feltüntetni.Min­denutt kulonos gondot fordítanak a rendőrtisztviselők és egyér rendőri alkalmazottak szakszerű kiképzésére, mert a rendőri szolgálat számos olyan kulon ismeretet kivan, amiro az-egyetemek som nyújtanak kellő alapvetést,annál kevésbé más iskolák. Egyébként a közönségnek is el­sőrendű erdeke, hogy csak olyan rondőrtisztviselók intézkedhessenek és íX*25fS el főikben, akik ugy elméleti, mint gyakorlati téren elsajá­títottak azokat a tudnivalókat,amelyek nehéz szolgálatuk teljesítésénél feltétlenül szükségesek. A szóban forgó tanfolyam hallgatói nem Í3 vég­leges rendőrtisztviselők, mert a képesítést előirő rendelet szerint csak aztjlehet véglegesen alkalmazni, aki előbb egy évi eredményes prohaszoigalatot teljesít, azután olvégezto az országos tanfolyamot és leteszi a vizsgát. Aki tehát a rendőrtiszti vizsgára pályázik, önként es elorc aláveti magát önnek a feltételnek. Próbás zolg^álatossá,, csak • azt lehe;t kinevezni, aki 21 évesnél idősebb, de 30 évesnél fiatalabb, nőtlen es az egyéb általános kellékeknek is megfelel. Ebből kitűnik, hogy idősebb es nős egyénok csak külön felmentessél juthatnak a tanfolyt ra. i»em felel meg a valóságnak, hogy a prébaszolgát^os tisztviselők parancsnokai altisztek volnának, mert ezt a tisztséget idősebt és maga­sabb rangú rondortisztvisolők töltik be. A tanfolyam a Mária Terézia laktanya III.emeletén van elhelyezve. Kétségtelen, hogy nagy kényelmet nem nyújt, aki azonban fegyverviselő rendőrtisztviselő akar lenni, attól testi edzettségot is meg kell kívánni. Ez az elhelyezés a vidékről be­vonulok erdekében történik, a Budauestről bevonulókkal lehet kivételt tenni. A tanfolyam költségeiről közölt adatok egyáltalán nem felelnek meg a (állóságnak. Mindössze nyolc tisztviselő az, aki a tanfolyamok epületeben hivataloskcdik, de ezek som kizáróan a tanfolyamok ügyeivel foglalkoznak, hanem részben a belügyminisztériumban, részben a budapesti főkapitányság részére is szolgálatokat tel jesitonekj a tiszti tanfolyam mellett az országos detektív tanfolyanná ,a ©-időnként a törzs­altisztkupzetanfolyam s az összes országos jellegű vizsgák ügyei, vala­mint a legénység oktatása Í3, beleértve a rendőri szakképzés minden irá­nyú ellenőrzését is, .hatáskörűkbe tartoznak. /Folytatása köve tke z ik/QRSZÁGOS LEVÉLTÁR • K szekció • "

Next

/
Oldalképek
Tartalom