Napi Hírek, 1924. december/1

1924-12-02 [0097]

Az ösztöndijak lehetővé teszik azt, hogy a közigazgatási szolgálat­ra magákban hajlamot érző fiatal orvosok állásvállal c-s előtt valame­lyik kiváló hatósági orvos mellett gyakorlatilag sajátítsák el ezokfe't az ismereteket, melyekre szünség van,esetleg olyan tudományos intéze­tekben dolgozzanak rövidebb ideig, amelyek gyakorlati hivatásukkal összefüggésben állanak.így remélnető olyan tisztiorvosi gárdának ki­nevelése, amely re azután rábizható az egészségügyi hatósági jogkör,, amely megoldás mindazokban a külföldi államokb n megvan, ahol igazán f. jó egészségügyi igazgatást látunk és amely megoldáshoz a magyar köz­véleménynek is hozzá kell szoknia. Nem hangsúlyozhatom eléggé a külföldi utazási ösztöndijak jótékony hatását es ezért a legnagyobb hálával vettem tudomásul azt, hogy ezekre a jövőben is kilátás lesz. Amint az elmondottakból kitűnik; a Rockefeller-alap támoga­táséval lehetővé vált számunkra egészségügyi politikánknak uj alapok­ra fektetése és olyan kezdeményező lépések tétele,.melyeknek hatását az^egész ország megérzi, amelyek a népegészség gyarapodása, emberi erőtartalékunk fejlődése révén jobb jövő zálogának tekinthető. A ma­gyar kormány teljes tudatában van azoknak a kötelességeknek, amelyek reá az egészségügyi politikát illetőleg hárulnak észért nagy háláját fejezi ki a Rocciiefeller-alap nemeslelkü vezetőségének, amely legsú­lyosabb éveinkben siet segítségünkre. Ennek a hálának megfelelőig mó­; doni kifejezését a legközelebbi minisztertanácson akarom megbeszélni. Ezúttal külön., is ki kell emelnem I.C.Hűssel urnák, az alap központi igazgatójának és ismételten S.M.Gunn tanár urnák kiváló érdemeit, mert az^o jóindulatuk, buzgóságuk és állandó érdeklődésük nélkül a tárgyalások nem vezethettek volna i£yen kedvező eredményre, A kormány engem már korábban felhatalmazott arre, nogy az alap vezetőségével a részleteket letárgyalhassam. Megemlitem, hogy a közvetlen tárgyalást minisztsriumom részéről Scholtz Kornél dr. a vezető államtitkár hatáskörével megbizott helyettes államtitkár ve­zette, akinek nagy segitségére voltak v /eis István dr. osztálytanácsos, Johan Béla dr. egyetemi magántanár urak. § A kereskedelmi és iparkamara pénzügyi szakssoportja a ke­reskedelmi és ipari hitelek ügyében értekezletet tartott. Az értekez­leten elnöki© Belatiny Artúr rámutatott, a kérdés nagy és aktuális fon­tosságára. Bejelentette, hogy a kamara bénzügyi szakcsoportja e kér­déssel sorozatos értekezleten óhajt foglalkozni, melyen a kereskedel­mi és ipari hitelek kérdésével kapcsolatos más kérdések, mint az arany mérleg, mezőgazdasági hitel stb. kérdése is megvitatásra fognak korül­ni, A kereskedelmi és ipari hitelek ügyében tartott első értekezle­ten dr. Gyulay Tibor a kamara ügyvezető titkára részletesen beszámolt azokról a lépésekről, melyeket o komára a hitelkérdés megoldása érde­kében tett.^Ismertette annak az akciónak eredményét, melynek keretében a külföldi államok követségeivel és társkamaréival keresett érintkeztést Ismerteit.-; továbbá azokat az intézkedéseket, amelyeknek megtétele a röv vid és hosszú lejáratú hitelek nyerésének könnyitése érdek-ben szüksé­gesek volnának.Rámutatott a váltóilleték leszállításának szükségére, valamint a kettős váltóilleték elkerülésének nagy szükségére,mely a külföldi állampénztárakkal kapcsolatos váltóügyleteknél ünnalc íávetkcz­tébon előáll, hogy a váltók mindkét állam területén illetékkötelesek. , Ugyancsak szóvátette a 8 f 9 kamathatár megváltoztatásának szüaségct,moly elvet a gyakorlat " v . " ~ * c * * ? • • - • k . „• * sokszorosan áttör. Hangoztatta végül annak szükségét, : £ hogy az ipari kötvények kibocsátásának kérdése napirenden tarcaSüék, ' mely hitelforma alkalmas volna a külföldi érdeklődésének felkeltésére. Az előadáshoz elsőnek Nyulászi János , a TÍBE igazgatója szól\ott aoz­zá, aki az emiitetteken kivül a tőkekamat és járadékadóval kapcsolat­ban tervezett reformra hívta fel a szakcsoport figyelmot,h-ngsúlyozva .annak fontosságát, hogy a külföldiek rés érői eddig élvezett adómentes séget a jövőben is tartsák fenn." ?i\ ,ac ' " ''' t

Next

/
Oldalképek
Tartalom