Napi Hírek, 1924. november/1

1924-11-13 [0095]

H.o üt, november 13. A III.Internationale ellen alakult nemzetközi ügyesülep elnöksége érdokos adatokat közöl arról az akna­munkáról, amelyet a bolsevista propaganda Angliában moginditott. Az okmányo' szerint a kommunista internacionálé mindenekelőtt külön brit bizottságot alakított abból a óéiból, hogy - brit birodalomban a bolsevista tanok tojN-l joszteset eredményesebben műveljék,majd pedig elhatározta., hogy véglegesen mogalakitju az angol kommunista pártot. A kommunista internacionálé végrehajtó bizottsága - mondja, -*z egyik ereaeti kommunista okmány - megelégedő.^ssol állapitja meg, hogy a bolsevista^propaganda komoly eredményeket ért el Angliában. Ezek az eredmények részben a munkáskormány türelmes magatartásának köszönhotők,­hbbol a szempontból a végrehajtó bizottság sajnálja Macdohald bukását. Mindamellett a kommunista internacionálé bizakodó szemmel néz az angliai bolsevista akció fejleményei elé. Most, hogA a konzervatív párt vette át ismét a kormányt, a munkástömegok sokkal^önny ebben sodorhatok a forradalmi cselekmények terére, A kommunista mtern-cionuló véleménye szerint az ..ngol' kommunistáknak a forradalmi utr- kell. lépniök, nem torodv.. • a^munkáspártnak avval a határozatával,amely visszautasította a kommunista parttal való együttműködést, A munkáspárt kebelében egyébként több kommu­nista foglal helyet, aki szocialistánok mondja ugyan magát, de moszkvai • ut^sitásra dolgozik azon, hogy a párt kebelében a megfelelő irányzatot érvényesítse, .ezek a tagok pontos értesítésekkel is szolgálnak a kommu­nista internacionálé brit bizottságának. , , • A moszkvai utasitások alapján az angol kommunista párt a válasz­tá Ok során is igyekezett 'tevékeny szerepet játszani. Programmjában követelte, hogy a bányákat és a vasutakat nacionalizálják, még pedig ugy, hogy a munkások ellenőrzést gyakoroljanak - termelés felott. További követelése volt, hogy Írországot, Indiát és Egyiptomot teljes független­ségre • .juttassak, Oroszországnak hitelekot nyújtsanak és a' varsaillesi ->1 valamint a londoni szerződéseket helyezzék hatályon kivül. Az angol szakszervezetek legutóbbi nagygyűlésén a szélsőbalold-. li munkások már kísérletet tettek arra, hogy a Moszkvából diktált program­mot elfogadtassák. A moszkvai központ legutoljára a következő utasításo­kat adta az. angol kommunistáknak: 1. Inditsanak tevékeny hadjáratot min­den polgári v-gy munkáspárti kormány ellen éa létesítsenek » akció bizott­ságokat" az^üzemekben, valamint a szakszervezetekben, hogy ilyen módon allaUdű nyomást gyakoroljanak a kormányra. 2. ^^xfawrh grritTTiir rnx rTipm^ yTTiyrrrn ^rosbbitíjek a propagandát a munkanélküliek körében. 3. Vigyék bele a tömegek köztuataába, hogy semmiféle pogári vagy munkáspárti kormány nem tudj a ^megvédeni az \5 ötleteiket: győaz.'k meg őket arról, hogy Anglia jövőjét, csak a szovjet-kormányzat biztosithatja.— Miután a kommunista internacionálé elégtelennok találta az eddigi titkos propagandát, elhatá­rozta^ hogy a jövőben az egész' vonalon nyilt propagandával veszi fel az K±K erőteljes harcot. Moszkvai utasításra.­az angol kommunisták külön osztályt szerveztek a gyáraitokon kifejtondó propaganda irányítására. Ezirényu tevékenységük eredményei máris mutatkoznak Délafrikában, Ausztráliában és Indiában. Általánosságban megállapítható, - mondja az antikommunista nemzetközi egyesület kKscxaam3asc<px>c Összefoglaló jelentése^- hogy a III. v Internacionálé és a szovjet-korme'ny, ami alapjában véve egy es ugyanaz, hatalmas tevékenyeget fejt ki a brit birodalom ^láaknáásására. Különös gondot fordít a L<rit katonaság és tengerészet fegyelmének meglazitására ós ebben az irányban máris eredményeket mutathat fel. Az a hivatalos tiltakozás,amelyet maga Macdonald volt kénytelen a kommunista propagan­da ügyében a szovjet-kormányhoz intézni, csak megerősíti ez antikommunist. egyesület tuaomására jutott okmányok hitelességét./MTI/ , „+^i n _I Ö ORSZÁGOS LEVÉLTÁR 1/ t>*7n\.'r>iAi

Next

/
Oldalképek
Tartalom