Napi Hírek, 1924. október/2

1924-10-25 [0094]

§ S z é fi a, október 25. /Bolgár'Távirati Iroda/ A szociál- 1 demokrata párt főtanácsát összehívták, 'hogy megállapítsa a vasárnap kezdődő i évi közgyűlés napirendjét./MTI/ —_______ § Szófia, október 25, /Bolgár Távirati,Iroda/ A demok­ratikus unió nagy kongresszusának munkacrogrammját véglegesen megállapí­tották. A kongresszus résztvevőinek első csoportja már Szófiába érkezett. -1 megnyité ülés vasárnap, október 26-^an lesz./MTI/ § A tőzsdetanáos Végh Károly elnöklésévol október hé 25-én tartott ülésében ^elhatározta, hogy a Magyar Szalámigyár i(észvénytársaság részvényeit . október 31,napjától számított hatállyal a tőzs­dén lajstromozott értékpapírok sorától törli. £ részvényeknél ugyanis rövid^idón belül két ízben a piao általános helyzetétől eltérő Oly fel­tűnő árfolyamfejlődés mutatkozott,amely csak a kereslet és kínálat akad-ály­talan kialakulását zavaré mozzanatokkal s különösen azzal a körűiménnyel magyarázható, hogy időnkint rendszeres tőzsdei forgalomhoz szükséges az a- | tad részvénymennyiség nem állott a piac rendelkezéseié és ennélfogva e vállalat részvényei a tőzsdei forgalomra alkalmasoknak nem tekinthetek. § Az Attila-köruti állami bérpalota-építkezés tokréta«*ünnepe, A székesfőváros külső perifériáin léve kislakás-telepek felépítése után az állami lakásépítési akcié ma dé&lőtt elhelyezte alapkövét annak a nagyará— ; nyu építkezési programinak.amely Buda tabáni városrészének kiépítésével talán -rövid néhány év alatt megoldja majd a lakásínség még mindig súlyos és érezhető problémaját.A város szivében fekvő Attila-köruti és Arok-üt-^ ca közötti natalmas te Iker., amelyet a Közmunkák Tanácsa adományozott e célra az államnak, már messziről magára vonja a figyelmet az impozáns hatemeletes' térpalota,amely azáz modern,. ' ' kényelemmel ellátott lakással rövi­desen, esetleg még a nyár beköszöntével átadható lesz rendeltetésének.Az Attila—körúti építkezés hatalmas arányaival és központi fekvésével az- el­^ aő nagyobb állami építkezés a világháború éta,amely, mint ismeretes, nemcsak j az államot, de a fővárost is meggátolja az építkezési akoié eredményes folytatásában. Ennek az eredményes építkezési tevékenységnek első forte— sabb állomását ünnepelte ma délelőtt az Állami Lakásépítési ftkeié,amely külsőségekben is díszes keretek között gondoskodott a bokréta-ünnepély dí­szes lefolyásáról. f j Minthogy a miniszterelnök és a kormány tagjai a délelőtti minisztertanács miatt nem jelenhettek meg, a magyar királyi kormány nevé­ben báró Petrichevick-horváth Emil népkóléti államtitkár üdvözölte a nagy­számtan megjelent közéleti személyiségeket, akiknek sorában ott voltak a pénzügyminiszter képviseletéber. dr. Szabóky Alajos államtitkár, dr, P.ipka. Ferenc székesfővárosi kormány biz tr.s, Czabalay Kálmán,a Közmunka-Tanács elnökhelyettese, Fodor Jenő és K.Virágh Andor kereskedelemügyi h.állam­titkárok, a Székesfőváros Tanánsa részéről Fook Ede és Orczy Gyula tanács­nokok, dr. Hültl Dezső műegyetemi professzor,Rákosi Jenő. Sándor Pál nemzet­gyűlési képviselő, Matzke Károly, Borsos Endre és dr.Bartha-Buresch kúriai bírák, továbbá Jász Dezső, báré Kray István,Jakab László", Vasváry Géza es Toruk Gyulya miniszteri tanácsosok, a Népjóléti Minisztérium Összes osz­tályvezetői, Balkányi Kálmán,az OMKE igazgatéja, dr. Czaké István, a LAP. és dr. Imrédy Béla t a TEBE főtitkárai az Országos Lakásépítési Minisztori Biztosság műszaki tahácsosai teljes számban, valamint a bérpalota két ter­vező épitészerkeuschloss-Enüsli Konrád és Gyenes Lajos. A meghívottakhoz épület megszemlélése után az ötödik emeleten villásreggeli várta, 13** ameiyet az építkezés vállalkozőja^adott a vendégek tiszteletére. Báré Petrichevich-ííorváth Emil államtitkár felava­tó beszédében ezután rámutatott a belső perifériákon való minél intenzi­vebb építkezés elodázhatatlan szükségességére és előnyeire, majd felkérte a székesfőváros jelenlévő kormánybiztosát, hogy tőle telhetőleg igyekezzek Budapest Székesfővárost is belevonni az állam által kezdeményezett na­gyoblszábásu építkezési akcióba.Dr. Ripka Ferenc kormánybiztos^valaszatan magasztaló szavakkal emlékezett meg a lakásépítési akoié vezetőjenek^kitar­tásáról és erélyérői,amely nélkül az úgynevezett tabáni városrendezés sohasem indult volna meg, /folytatása következik./

Next

/
Oldalképek
Tartalom