Napi Hírek, 1924. október/2

1924-10-22 [0094]

§ P é c 3 , október 22. Szentmiklősá Aladár, Zfirryi^roális­kola tanára, a Mecset-hegység Jakab-hegyének nevezett rászán kelta gyű­rűket ás sirokat fedezett fél. Összesen tizenhat tumulust talált,^ ame­lyekből egyelőre egyet fog felásatni próbaképen és eredmény esetén a ^ jövő év nyarán a többit is felásatja. Kutatásait ^ez esetben ki fogja^F terjeszteni a hegy nyugati részeire is, mivel a főtelep minden valószí­nűség szerint arra van. Tervei kivitelére ásatási engedélyt kért. /MTI/ §Miskolcz , október 22. Borsod-megyében a következő tanítói és tanitőnoi állások vámnak üresedésben: Szendrő községbon a katholikus iskolánál • „ 1 tanitói, Csermelyen 1 tanitói és 1 tanitőnoi, Hámorban 1 tanítói, Domaházén 1 tanitőnoi, Ragály községben 1 tanitőnoi és Sajőőrsön fltanitói. A pályázatok az illetékes iskolaszékek vezetősé­géhez nyújtandók be. /MTI/ Linz, október 22. Mint a Linzer Volksblatt jelenti, a Tas nevű magyar vontatóhajó tegnap o^őtt a Dunán lefelé haladtában . Sarmingstein mellett üigjLyos havaria következtében homokzá­tonyra futott, A hajó teljesen viz alatt áll. Az utasok megmenekültek. A hajó rakománya főleg sóból áll. /MTl/ § Az igazságügyminiszter a nyíregyházi királyi törvényszék területére Hyiregyháza székhellyel ügyvédi kamarát létesit s ezen a területen a debreceni ügyvédi kamara hatáságát megszünteti. A nyíregy­házi ügyvédi kamara megalakulássá után, vagyis január Írétől kezdve a debreceni ügyvédi kamara hatásága a debreceni törvéhyezék területére fog kiterjedni./MTI/ § A kereskedelemügyi miniszter a húsiparban korlátozza az éjszakai munkát,Most kiadott rendeletében kimondja, hogy a mészáros­és hentesiparbar az ipari munka Budapest, Újpest, KiBpest, Rákospalota, Pest-Erzsébet, Pestszentlőrino és Csepel területér, november, december, január és február hőnapokbar. reggel 1/2 7. az év egyéb honapjaiban reg­gel § , az ország területének egyéb részeiben reggel 5 éránál korábban nem kezdhető meg és esti 8 órán tul nem végezhető. Ez a rendelkezés - nem érinti a mészáros- és hentesüzletek köznapi, vasárnapi 6B Szent­István napi nyitva tartása tekintetéber. érvényben állő rendelkezése­ket, amelyek későbbi üzletnyitást, vagy korábbi üzletzárást, illetve munkaszüneti napokon teljes munkaszünetet állagitanak^mefe. Budapesten a mászáros- és hentesüzletekben a friss hus elokészitéso és árusítása, vidéken a rituális mászárszékekben a rituális friss hus előkészítése J április 15-étől szeptember 15-éig szombaton esti 1/2 10^ráig végezhető. Az elsőfokú iparhat°ség indokolt kérelemre az iparosok és az alkalmazott­iak illetékes érdekképviseleteinek meghallgatása után megengedheti, hogy a sertésnagyvágo üzemekben a múlhatatlanul szükséges munkálatok /mint például a zsirolvasztés/ meghatározott időn át köznapoko* éjsza­ka 10 éráig legyenek végezhetők, hogy a szalámigyárakban az ipari munka október 15-étői március 15-éig köznapokon hétfő kivételével már hajnali 4 órakor legyen megkezdhető és hogy a huskonzervgyárakbar., amennyi ben azt az üzemi viszonyok múlhatatlanul szükségessé teszik, a munka me--.ha­tározott időn át köznapokon éjszaka 10 óráig legyen végezhető, /MTI/ Bécs, október 22. A VolJstheaternak 3 millió koronára fel­emelt jutalomdiját az 1922-24 évre szótöbbséggel'Auernheimer Rácul "Casanova Bécsben" cimü vígjátékának Ítélték oda,/MTl/

Next

/
Oldalképek
Tartalom