Napi Hírek, 1924. szeptember/2
1924-09-29 [0092]
fix balatoni kongresszusról szóló tudósítás • első f oly tatás a, / A kormányzó ás a koraáry nevőbor Ist on áldását kérte a kongresszus iiiködbsáre. Ezután báró "Okassics Tibor, a Balatoni Tr'rsasag országos slnöke, tartott beszédet a Balaton kardoséról, s elsősorban a balatoni kormánybiztosság ügyét tette szóvá s birálta élesen, Azt kivonta, hogy a kormánybiztosi intézményt csak akkor tartsák fenn,ha a kormánybiztosra hntósá.ai jogkört ruh..znak,mert anélkül minden jőak.ráta es elhatározása ellenére sen tudj a megvalósítani n- gyszabású programját. Ily^n irányban h- tározati javaslatot is n.yujtott be. Spur- Ist/án balatoni kormánybiztos , hangoztatta,, hogy 6 kormánybiztosi állást kartársai felkérésére vállalta el. s a maga részéről minden lehetőt megtett a Balaton fellendítése érdekében. A kérdés azonban igen iiehéz, mort tUf&nyanórészt anyagiakon múlik.A magyar társéi-lom kön-yai lelkesül, az áldozatoktól azonban visszariad. Rámutatott arra, hogy fáradozott ogy sznllodaépitő rőszvőnytá.saság létrehozásán, r. részvénytársaság azonban íaomindig nem kezdhette meg működését, z különböző akadályok miatt. Véleménye szerint nem is annyira per.ziőszerű szállodák építésével kell a helyzeten ségiténi, hanem, a magy-r temperamentumnak jobban megfelelő otthonok létesítésével.. A Balaton fásítására hivta meg fel a figyel; iát. Dr. Rott ^ándor megyéspüspök megállapitotta, , hogy a koránybiztos tényleg -minden lehetőt elkövetett a Balaton fellenditőse érdekében és igen nagy nehézségeknél kell megküzdenie.Maga is osztotta a kormánybiztosnak azt a felfogását, hogy o tthonok 'létesítésével lehet a helyzeten segíteni,:..ejd megállapította, hogy a kormány ős a Balaton Társaság együttes erővel fáradoznak a Belátón kulturális ós anyagi fellendítése érdekében.kegállnpitotta,hogy báró Wlassics^ Tibor előadás.^ nem irányult a kormánybiztos szo: álye • ellen,csupán C3'k a vélemények tisztázását szolgált .. Wlassics Tioor ismételten felszólalva szintén kijelentette, hogy felszólalása ner: akart a kormánybiztos ellen irányulj sőt ellenkezőleg alá kivárta támasztani annak .jogkörét és intézkedéseit. Dr. Sebestyén Gyula, a Balatoni Társaság másodelnöke, tartott ezután.!* Balaton a magyar kultúrpolitikában címmel érdekes e10adást, u,jd kőn.etk József,a Balatoni Társaság főtitkára, Cholnoky Jenő dr. egyetemi tanárnak a 3 .latonmellék területéről szóló előadását olva" /nta 'fel és ennek kapcsán határozati javaslatot is terjesztett olŐ.k határouati juveslat felkéri a törvényhatóságok t árira, hogy a Balaton kiterjedését megyénként állapítsák meg. A határozati javaslatot egyhangúlag'elfogadták. Ezután Dömötör Géza, a b. latonfüre.i j írás főszolgabírója, ^obránszky Béla ős dr. 3ánó Dezső állottak fel szólásra.. ^ ti kongresszus. elnökségének eredetileg az volt az álláspontja, hogy a balatoni fürdőkkel kapcsolatos mindennemű problémát a szakosztályokban vitat, meg, s szőrt b 'ró Wlassics Tibor felkeresőre az elnökig püspök a felszólalókat arra kérte, hogy mondanivalójukat halasszák a délutáni szakoszt'lyi ülésekre. J felszólalók^azonban mindahártian ragaszkodtak ahoz, hogy a plénum előtt adhassák elo mondanivalójukat, ami vitára adott alkálikat. Az elnök a kongresszus döntését kérte ki, melynek következtében mindenáron szólásra jelentkező megtartotta felszólalásait. Dömötör Géza Zalavár:.egye nevében kij elentette,hogy a zalai közigazgatási' hatóságok mir.den lehetőt megtettek a balatonmelléki utak karbantartása' érdekében, tehát etekintetből a vármegye alispa.nj át szer.rehán yás nem érheti. /F c 1 y t s t á. s a k ö v e t k e z i i:. /