Napi Hírek, 1924. szeptember/2

1924-09-16 [0092]

§ a P w yorktói j&leutik; A Ku-Klux~Klant ért texasi ve­reség meg egyre foglalkoztatja a sajtot, amely most az előválasztások részleteit ismerteti. Eszerint Ilrs, á±riam Ferguson, akit az egész' ál­lamban mint Ferguson "mamát" ismernek és akit a demokrata párt közel • 100.000 szótöbbséggel választót meg kormányzó jel öltnek, politikai programi­ját úgyszólván^egyetlen pontban szegezte le: A Xlan megsemmisítésében. A lapok nem győzik hangoztatni, hogy Ura. Perguson-győzelmével a Klán egy-* | szersmmdenkorxa elvesztet-e maga alatt a talajt az amerikai politikában, agy, hogy .megszánt politikai tényező le^i, A Délnyugaton, ahol eddig a \ legerősebben állt ; egyik vereséget szenvedte a másik után a ^közelmúltban^­Jelöltjei megbuktak Cklahomában, Arkansasban és az utolsó két hét alatt a : ; vtpublikánus, a demokrata és a progresszív párt zászlóvivői, úgymint Dav?es, Davis és La Pollette egymásután nyíltan pálcát törtek a Klan felett. /MTI/ § K-o 1 o z s v á r r ő 1 jelentik: A konkordátummal kapcso_at­ban az lillenzék azt írja, aogy a. szatmári püspökség olyan értés:> téseket t ,;J "sapptt Rómából, melyek szerint teljesen alaptalanok azok a hírek, hogy a csanádi, nagyvárául és szatmári csonkaegyházmegyéket -megszüntetnék, illetve egyesiteriék.. Lz a t< rvet csak Bukarest vétette fel, de a Szent­szél; elejtet e, sőt amikor a« oláh. krosálOC kormány a kérdés anyaga olda-. Iára hivatkozót;,, a pápa kijelentet te, hogy kész a csonkaegyházmegyék fen tartásához saját pénztárából hozzájárulni. /MTI/ § 5 t o c k h c 1 m b ó 1 jelentik: A svéd vasutasok szakszer­vezeténél milliós sikkasztás történt, --t sikkasztásnak ugy jöttek nyomára, hegy Sarlbom, a szervezet íőpénztarosa hirtelen meghalt. A halála után megmaitott pénztárvizsgáiat kiaeritette, hogy Oarlbom, aki egyik vezetője veit a svéd szakszervezeti mozgaiomaak és alapítója a vasutasok szakszer­vezetének, 1<; év alatt több mint? egym.lnó koronát sikkasztott a szak- M szervezet vagyonából. A svéd vasutasok szakszervezete rnintn-egy 30,000 tagot számlál ás egész vagyona négy-ötmillióra tehető. Carlbom az úgy­nevezett sztr .jk-alapot sikkasztotta él. A sikkasztást évekig ugy takar­gatta, hogy meghamisította a bankletétről szóló nyugtákat. A szakszerveze­ti ellenőrök megbíztak benne és sohasem néztek utána a bankokban, hogy a Nyugták megfelelnek-e a tényleges letéteknek. A lapok hasábosán foglalkoz-,| nar. a sikkasztással. A szakszervezetben mozgalom indult meg, hogy a veze­tőkét, de különösen az ellenőröket is•felelősségre vonják. /MTI/ "~~ ~"~ f § Jl szeptember hó ^O-ika '-s .^4—ike közo c i rendezendő »álso mag.ya, f aiatelista nap" tartamára, a s^éiesfivárosi .Vi .aacban reggel 9 órától este G óráig postaf elvetéli ki rendeltség müköuik, mely ^az ünnep­ségek tartama alatt, bárhová szóló közönséges és ajánlótlevélpostai küldem' nyéket v.sz fel és ytovábüit, ,valamint a forgalomban lévő postai érte".-.cikkeket árusít, A ki: endeltségnél feladott küldeményekre ragasz­| tptt postabé^?egeket'a kirendeltség az ez alkalomra a rendező bizottság költségére készítendő" alkalmi postabélyegzővel fogja iebetüzni. /kTi/

Next

/
Oldalképek
Tartalom