Napi Hírek, 1924. szeptember/1

1924-09-01 [0091]

I.kiadás, 19.24, szeptember 1. 0 óra v Genfből jelentik a Magyar Távirati Irodának: Korányi Frigyes báró pénzügy­miniszter a Nemzetek Szövetségének Tanácsa előtt mondott beszéde igy hangzott­Elnök Ur! uraia.es Hölgyein! iCngedjék meg, hogyszives türelmüket igénybe ve­gyem es Smion fubiztos urnák kitüno s azt hiszem mind a Nemzetek Szövetsége mind a magyar nemzet szempontjából rendkívül értékes jelentéséhez a ma-yar |emzet kormánya nevében néhány kijelentést és felvilágosité megjegyzést fűzzek. kemcsak annak a kötelezettségnek kivánok eltget tenni, hogy a magyar kormány nevében köszönetemet fejezzem ki a Nemzetek Szövetsége Tanácsának, s pénzügyi bizottságának kitűnő szakértelemmel és ügyszeretet­tel végzett munka jáert , valamint a Szövetség tisztviselői odaadó támogatás? ért. Köszönő szavaim teljes meggyőződésből fakadnak és egyéni okoktól lelkesedéssel mondom azokat, mert állítani merem, hogy a ^émzetek Szővetsé­ge hivatásába vetett szilárd hittel egyike xjgJcfcamsí voltam az elsőknek, kik a magyar miniszterelnök urnák azt a bölcs törekvését munkájukkal támogs ták, hogy a magyar nemzet kálváriautján,amely a psuztulással fenyeget\3f£~ bizalommal nyújtsa kezét nemzetközi társaságunk felé, amely a nemzetek, az emberiség szolidaritása eszményébe vetett hittel barátilag volt hajlan­dó egy pusztuld ezeréves, nemzet kezét megfogni., ' Nemcsak köszönetet kivánok kifejezni, nemcsak azt az elégtételt élvezni,hogy hitemjma már olyan sokunknak hite, tényekben találja jutalmát* Grömme.l jelenthetem ki itt Lnok előtt, hogy a Nemzetek Szőve tségénée cselekedete meggyőzte a magyar-xemze tet, hogy ez a Szövetség nem^egyes boldogabb, hatalmas nemzetek befolyását érvényesíti azok saját érdekéten, hanem magas eszményt szolgál. _.z az es -meny mindnyájunk lelkében deren­gett, akik[igazsághoz, a szabadsághoz s az emberi méltósághoz való jogát •-elismerjük minden embe mek,bármely nemzet vagy faj fia legyen ÍR, de a^ Nemzetek Szövetsége az.amely ennek az eszmének gyakorlati érvényesítését kozdi meghozni a fáradt, konvulziófcá&tól gyötört^világ számára, ,4, magyar nemzet ma már osztja ezt a hitet, ezt a reményt és amit érté*; a Nemzetek .Szövetsége tett, azt azzal kívánja meghálálni, hogy a szövetség eszményét egyesíti saját nemzete eszményeivel. [_.-!-"•'­kit köszönhet a magyar nemzet a Nemzetek szövetségének ? Csak azt, >gy kiváló szakemberei támogatták egy kölcsön felvételének lene tővé tételéten, amely segítségévei pár év alatt reméli, hogy költségvetését egyensúlyba hozhatja ? 0. szakem'ce rek tudják, hogy ez is megbecsülhetetlen támogatás volt, mert bármily szerény volt is a kölcsön, összege, nem ez a lényeges, hanem.az:, hogy segélyével megállítható volt a magyar pénz csúszása a vég­zetes lejtőri s megszilárdult ismét a gazdasági élet talapzata, alkálira afta vélt ismét szilárd gazdasági organizáció újjáépítésére. De legalább ilyn értékes hatása a Szövetség közbelépésének hogy megóvta a magyar nemzetet a végső kétségbeeséstől, amely ellen mag á ra ha gy a tva férfiasan küzdött hosszú, rettenetes éveken, ét,de amely' elmaradhatatlan lett volna , mert a nemzetek lelkiereje is véges, mint az egyes, bármely bátcr emberé,Vissza­adta reményünk munkakedvét és bizalmát abban, hogy az emberiségben meg­maradt az emberi érzés ez iránt a nemzet iránt ia, amelyet sajnos vérbeli kötelék nem füz a hatalmas nemzetekhez, csak -a közös kultúra es közös eszmények.. Ez a pszihologiai momentum nem kicsinyelhető, s ezt tudjak r talán főként azok AZ államférfiak, akiknek hivatása- elsősorban a gazdasá­gi élet anyagi tényezőivek és száraz számaival foglalkozni. . . ^ , J Sem mulaszthatom el, hogy i t e helyen ne mondjak köszönetet fokent az Gnö.k mégti zo -1 jának Smith Jeremiás u.- nak és munkatársainak. Fer-zugymirxsi teri működésemben a szó teljes értelmében naponta volt szerencsém yelufc. együtt dolgozni közös célunkon: L,gy veszélybén forgó nemzet gazdasági , életének orvoslásán. "A főellenőr ur bölcsessége rövid idő alatt meghódította egész•• népünk teljes bizalmát, mondhatom: már szeretetét is és az 0 bölcsessége • győzte meg ezt léginkébe a Nemzetek^Szövetsége valóságos céljairól es rendszerének gyakorlati helyességéről. .. ^ -i Nemzetek'ozövets gének müve rövid.pár hónap'alatt nagy,udvos változást idézett elo. X magyar pénz 'stabilitása biztosítva van.kitu­1 nően működő uj Jegybankja garantálja a vaíutrooiitika heiyes es biztos vezetését. 1 rothadással járó élősdiség, 'a pénz rosszabbodására alapitoxtj demoralizáló spekuláció megszűnt, A vis„o2iyok biztos megítélését akadályozó köde Ibizonytalanság,'amely minden reális számítást es tervet lekecetlehné tett az állam,a m^gángazdálkozás szamára, elosziott. _ Ma tisztán látunk, látjuk a romokat, de látjuk a serkedő ujeiesz* Séges^csirákat űs,látjuk a prcszperitás helyreállításának matenalio ie~, |§ hétóségeit is. lk/ ORSZÁGOS LEVÉLTÁR K szekció •**"

Next

/
Oldalképek
Tartalom