Napi Hírek, 1924. augusztus/2
1924-08-27 [0090]
§ A Magyar távirati Iroda jelenti: A vallás- és közoktatásügyi miniszter a József műegyetemen megüresedett ut- és vasutépitéstani rendes tanszékre nyilvános pályázatot hirdet. A kinevezendő tanár kötelessége lesz tudományszakát minden félévben a műegyetem mindenkori programurjának megfelelőiem előadni, a szükséges tervezéseket, gyakorlatokat és collódulumokat megtartani s a vezetésére bízott intézetet, illetve szertárt igazgatni, A kellően felszerelt folyamodványokat a magyar királyi vallásos közoktatásügyi miniszterhez oimezve a mai naptól számítandó nyolc hét . alatt a József miiegyetem rektori hivatalában /Budapest, I, Lágymányos/ kell benyújtani, ahol a részletes prograrrir. is megtekinthető. § London, augusztus 2 r . VII, György király megerősítette Sin-Hngh Cliffordnak, Nigéria kormányzójának ceyloni kormányzóvá és főparancsnokká való kinevezését, miután Sir Wiliam Mannine, a mostani ceyloni kormányzó visszavonul állásától. /MTl/ § L o n do n , augusztus 27. A brti és francia szakértők most azon dolgoznak, hogy Folkestone és Boulogne között légi kompjáratot létesítenek, A hatalmas Napién-Svan hidroplánok félwránkint fognak közlekedni. Egyegy ilyen . 1C0G lóerős géppel fölszerelt hidroplán 12 utast szállíthat és 15 perc alatt kél át a csatornán. Az uj légi kompjárat segítségével a kon- - tinenore utazók a fclkestonei vasúti állomásra való megér- / k'-.zésük után legrosszabb' esetben-45 perc alatt Franciaországban Ttannak, Az átkelés dija 1 font sterling. /í.Sl/ y § I 6, h d o n , augusztus 2°. A munkanélküliek száma Nagybritannia területén ... a mult héten 1,122,200 volt, vagyis^30,000-rel több mint az előző héten, ' azonban még mindig 163.000-rel kevesebb mint a mult év megfelelő hetében, /MTl/ § Paris, augusztus 2?, /Havas/A szenátus mai ülésén Herriot miniszterelnök kifejtette, hogy a lausannei szerződés nem' tekinthető olyannak, mint amely véget vet a francia befolyásnak a Keleten, Franciaország megtartja a szent helyek felett régi jogait, amelyeket érvényesíteni fog az adósságok kérdésében és az iskola-ügyben is, A szövetségesek szolidaritása e téren sok előnyt tuflna biztositani. Herriot megigérte Franciaors'zág pártfogását a bármilyen felekezetű hittéritők számára, akiknek érdekében közben fog járni a török kormánynál. A szenátus a ratifikálást 270 szavazattal 20 ellenében elfogadta. /Miki/ § A Magyar Távirati Iroda jelenti: A kultuszminiszter az 19 24/25-, tanévtől kezdődően a BárC Sötvös József Kollégium tagjai sorába felvette Atányi Istvánt, Bán Imrét, Bárdos Rezsőt, Bottlik Pált, Bulla lelát, Didov,áez Györgyöt, Dunst Lászlót, Erdélyi Lászlót, Fincziczky Istvánt, Haraszti Árpádot, Jókai Zoltánt, Kesselyák Adorjánt, Körmöczy Lászlót, Krá!.Rudolfot, Kühnel Józsefet, Macaovich Viktort, Medzny Bélát, Lőcsei Antalt, Németh Istvánt, Schmidt Miklóst, Stand Gézát, Végh Jánost és VMller Józsefet. — _ _ § Róma, augusztus 27. CHi lei jelentés szerint az olasz trónörökös a köztársasági elnök kiséretében katonai szénáét tartott Santiagobsn, majd tovább utazott Valparaisoba, ahol megérkezésekor a lakosság nagy lelkesedéssel fogadta. A trónörökös itt megtekintette az olasz intézményeket. /MTI/ —— | Róma, augusztus2". Newyorkból jelentik, hogy LccateAÜ vízi repülőgépét sajkát kívánsága értelmében Grönland partja mellett ágyulövésekkel megsemmisítették. /MTI/