Napi Hírek, 1924. augusztus/2

1924-08-31 [0090]

/ A*ftagyatádi szobor leleplez "seriek &. folyt/ A legutóbbi napok szomorú eseményolt nem lehet elhallgatni, mert ezek azt bizonyítják, hogy a politikai gyűlölettől átitatott ellenfeleink seami mást sem irigyelnek, mint azt az egységes és erős tábort, amely Bethlen István gráfot és Nagyatádi bzabo Istvánt követi.. A közelmúlt napokban szejjhyes politikai áradato* láttunk,amely a közvélemény előtt hömpölygött és meg akarta rontani a magyai lelket. Buszkén megyünk el a^rágalmak mellett, nem hagyjuk félrevezethetni magunkat semmif'lö rágalommal,piszkolodással, politikai visszavonással és gyűlölködéssel. Nem hallgatunk azokra xa± a politikai selyemfiukra, akik utcai rongy "ént áruiják hitüket. Mi a lelkiismeretünktől indulunk ki, amelyet anyáink neveltek belénk, keményfából faragott emberek vagyunk, semmi körül­mények kőzett sem hátrálunk meg, semmi elöl, mert eros fegyverülik az igazság, a meggyőződés és a tisztességünk. Tulajdonképen a hatalomért folyik a küjsdelem* a szélső-jobb és a szélsőbal versenyez egymással, nem törődve a nemzet érdekeivel, azért, hogy a hatalom polcára felüljön, 4 magyar közélet át var it\atva hatalomvággyal, gyűlölködéssel. ­A^ma.gyaj közélet férfi ai kőzett ige:, kevesen vannak^ las olyanok, akik mérsékelni tudják magukat\ akkor, árukor a hatalom megszerzéséről van s z o. ? Beszéde végén rámutatott arra, hogy megjelenésükkel mindannyian igazt kívánták dokumentálni, hogy valamennyien azonosítják magukat Nagya­tád: oz^abc István feldmivelésűgyi miniszterrel, biznak nemcsak az c meg­győződésének, AKXKXXXXI tisztességében, de egyéni becsületességében ás tisztaságában is. öchandl Károly földmivelésűgy1 államtitkár arfh mutatott rá, hogy az oiszág jövője a földmivelő nép erősségétől függ, mert ha az jelétben ltsz 1 , ezzel együtt jólétben lesz az országi is. A kereszténység­ben nem lát gyűlöletet, mért a kereszténység a szeretetet ismeri, Azok­nk a scisa, akik az összetartásért szállnak síkra, rendszerint az, hogy üldözik és hajszolják őket azért,hogy ezáltal erejüket megdöntsék. Igy volt ez Rubinek Gyulával szemben, .roMost Nagyatádi ózabo Istvánra került a sor, me rrt ^látták, hogy ez egyszer már sikerült. Az országot csak_ Bethlen István és Nagyatádi ezabo István összefogása mentheti meg. kizért ál a párt az ö hátuk mögött, Népszerűségük elveszhet, de az ország meg fog maraani, ÖZemkehányást tesznek azok, akiknek eddig egyetlen jóslata sem vált be. hlöször azt jósolták, hogy nem tudja a kormány megszerezni a ( külföldi kölcsönt. A kölcsönt már megkaptuk, A másik jóslat az volt, hogy a koronát n6m feikerül\stabilizálni, A koronát stabilizálták. A harmad ik jóslás, amely ugy szél, hogy az orszá gban^a polgári jelétet nem sikerül majd helyreállítani, szint n nem fog beválni. 1 A békebeli állapotot akarják a gazdasági és társadalmi élet minden vonatkozásában visszaállítani. A btke Magyarországáért küzdenek és ezért áldozatokat is kell hozni»legalább olyanokat, amiket békében hozott a polgárság az országnak. Néhány hónap múlva az ország egész gaz­dasági élete érezni tfo^ja a megkönnyebbülést, V.'-Í gül. nagyatádi ozabó Ist­vánt kérte, na csüggedjen egy pillanatra sem, mert megette van a bizalom; nem fog sikerülni semmi r éle mesterkedés sem,' amely balkáni eszközöket akar behozni a politikába. v ',</' Eoyos Miksa grof szükségesnek tartja, hogy Magyarországon a. f öldb."i rriok helyesebben oszol j ék 'meg. Meg van győzőivé arról, hogy Na­gyatádi ozabó István azon lesz, hogy azok az emberek, akik mint uj^birto­kosok íeiuhoz jutottak éé még a jövőben is földhöz jutnak, az ország termelés ébeg helyesen 1.. aeszkedjenek bele. Igen sok nagybirtokos van,^ aki neheztel., reá - ezért a felfogásért, hzzel azonban nem tördik. . a kérdésnek ily mohon való megoldása az egyedül helyes ut. Ezt kívánja az ország érdeke is. Mayer János az összetartás, a fegyelem 4s a tekint ély-ta sz tele* , ' f fontosságára és szükségességére hívta fel a figyelmet.., A jelen—voltak ozabo aánaor, íieroeeg Béla, Dmics Ődöngés Por­gách Miklós felszólalásait ugyancsalt osztatlan tetszéssel fog adták . A földmivelésűgyi miniszter kíséretével estej indult|vissza| Bu­dapestre, 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom