Napi Hírek, 1924. augusztus/1
1924-08-06 [0089]
ti London, augusztus 6. /.'/olff / A német delegácié, amely az elmúlt éjszaka jelentós részén keresztül dolgozott, röviddel 10 éra után adta át a konferencia vezértitkárénak kisórő irattal együtt azokat az észrevételeketamelyeket a három szövetséges bizottság- jelentéseire vonaltkozőan megállazitott. A memorandumot•német nyelven szövegezték meg s igy haladéktalanul kiadták a fóráitoknak. Az irat hir szerint, nem nagyon hosszú s mindössze husz oldalra terjed, amelyek közül tiz oldal a máscdik bizottság jelentését tárgyalja s hat vagy hét oldal a harmadik bizottság jelentéséről szól. A fődelegátusok fél 11 órakor ülésre jöttek össze, majd fél 12kor ujabb tanácskozást tartottak, amelyre Marx és Stresemann is meghivást kapott. fia 1/ : : Eönigsbe, rg , augusztus 6, /V/olff/ Memelből érkezett megbizhatd hirok szerint a vizsgálat eddigi megállapítása értelmében kizáróan memeliek szerepelnek azok között az ifjak között, akiket puccskísérlet gyanúja miatt letartoztattak. Arra vonatkozóan, hogyakár Memelben, akar Kernelen kivül birodalmi németek is kapcsolatban állanak az eseményekkel semmi pozitívum sem merült fel. Az ügyben egyébként a már ismeretes személyeken kivül több mint százan érdekelve vannak, /mTI/ : : I á r i s , augusztus 6, /'Tolff/ A német delegációnak a londoni konferencián történt első fellépéséről a Pistin külön tudősitőja a következőket irja: A birodalmi kancellár válasza tűrhető volt. A legfontosatak azok a szavak, hogy anémet nép csak akkcr tudja teljesiteni sulycs kötelezettségeit, ha szabad gazdasági tevékenységét újra biztositják. Az Scho de Paris külön tud°sitója igy emlékezik meg: A birodalmi kancellár^beszédébcl ki kell emelnünk egy mondatot, azt, hogy Eémetország árszakértői jelentésben alkalmas alapot lát a tárgyalásra, A francia delegátusok formulája ugy hangzik, hogy a. szakértői tervezetet "fenntartás és feltétel nélkül el kell fogadni. A németek elvi hozzájárulását a Dawes-tervezethez meg kell erősítenie annak, hogy Németország formálisan hozzájárul azokhoz a törvényjavaslatokhoz, amelyeknek kidolgozásával a jóvátételi bizottság foglalkozik. A "tárgyalás" szó, amelyet Marx használt, kétségtelenül határozottabb, mint Macdonald kijelentései. Beszéde végén a birodalmi kancellár ügyesen rátért Európa újjáépítésének és a nemzetek bizalmas együttműködésének kérdésére, ^em szabad elfelejteni, hogy a szövetségesek egységének mindaddig csak elméleti értéke van, amig a német kormány aláírásával meg nem erositi/ s kivánatos volna, hogy Franciaország abban a percben, amikor mérsékletének és lojalitásának ilyen nagy bizonyítékát adja, egy kevésbé.körül ostromolt kormánnyal áUjon szemben. Aletit larisien kiemeli, hogy a németek első érintkezése a jóakarat légkörében történt s figyelemre méltónak mondja a birodalmi kancellárnak ünnepélyes kijelentésót, hogy Németország a szakértői tervezet gyorsmegváló sitása érdekében megállapodásra akar jutni a szövetségesekkel, A Quotidien szerint a németek legnagyobb gondja az, hogy mint lehetne keresztül vinni a Ruhrvidék katonai kiüritesét s mint lehetne megakadályozni a francia és belga vasutasok további tartózkodását a Rajna bal partján, A francia és a belga kormány, valamint Marx és Stresemann tárgyalásai döntő jelentőségűek lesznek a konferencia kimehetelé re, Az Ere Nouvello -külön tud sitója megállapítja, hogy sohasem uralkodott még ekkora udvariasság egyetlen konferencián sem, amelyre a németeket is meghivták. Ez volt a német delegátusok szereplésének vezérelve a konferencia tegnapi ülésén. A tegnapi nap legfontosabb ténye az, hogy két évvel az angol-francia szakitás, a Ruhr megszállása és a Sajnai szeparatizmus kalandjának kudarca után a francia és az angol kormány egységesen lépett a tárgyalásokra meghivott németek elé. A Gaulois tud^sitója azt irja, hogy a német delegáció tegnapi magatartása, bizonyos tekintetben jó hatást tett a konferenciára. A német megbízottak önérzetesek voltak, de semmiféle fölösleges hetykesé/iet sem mutattak, /MTl/