Napi Hírek, 1924. augusztus/1
1924-08-02 [0089]
§ Parit, augusztus 2, A Chicago Tribüné romai értesülése szerint Mussolini miniszterelnök rendeletet „dott ki a feketeinges miliciáni nak a hadseregbe való beolvasztásáról. A milícia rendes részét alkotja a hadseregnek, hűségesküt tesz a királynak és ugyanolyan fegyelmi szabályzat alatt él, mint a hadsereg. /íJTl/ t ' :: Paris, augusztus 2. /y/olff/ ^ harmadik bizottság vm*. munkálatainak menetiről alíatinnak Londonból azt jelentik, hogy a bizottság az átutalási kérdésben a döntő Ítéletet csak arra az esetre fogadta volna el, ha afbizottság három tagja a - javaslat mellet, három pedig a javaslat ellen szavai?ZEitX volna. Utóbb a uöntő Ítéletet akkor engedte volna meg, ha a bízött&ág két taggá kisebbségben marad. Miután a francia szakértők ezt is elutasították, ~az angolok megváltoztat táiL taktikájukat azáltal, hogy a döntő 1c élet kimondásának lehetőséét attól tették függővé, ha nem csekély összegről van szó. A francia delegáció ezt a javaslatot elfogadta volna, ha arról a két milliárd aranymárka minimumról lett volna szó, amely & németországi jóvátételi pénztárban felgyűlt Az angolok azonban tovább mentek és azt követelték, hogy az átutalási biz ott sáp döntései szuverének és elinthet étlen ek legyenek mindaddig, amig legalább öt milliárd nem halmozódik fel a pénztárban. Ép öt milliárd volna az az összeg, amelyet a Dawes- jel ent é& előirányoz. A beérkezett jelentései: szerint ugy látszik, ebben az összegben végül mégis megegyezés történt, filTl/^\#.L § Parisból jelentik; AZ Information hasábjain Robin hosszabb cikkben foglalkozik Európa helyzetével. Megállapít ja, -hogy általánosságban két zónára lehet Európát osztani. Az egyikbe tartoznak: Oroszország, Németország, a Balkán, Ausztria és mindazok a kis államok, amelyek evvel a * blokkal össze vannak kötve, a másikhoz Anglia, Franciaország éh Olaszország. Az első részben bi zony t alanoág és -zűrzavar mutatkozik, míg a másik részben "Rt egyelőre megvan a társadalmi rend . Nyilvánvaló azonban, hogy a k ele tke-z-ői jövő bomlasztó áradatnak a nyugati államok sziklája sem fog sokáig ellenállni tudni. A cikkíró sorra veszi az egyes államokat és ezek között hosszasan ir Magyarországról is. Vakmerőség volna azt állítani .- írja - hogy n agyar ország elfogadta vereségének köv etkezmény eit. A magyarok nem feledhetik azt a sérelmüket, hog# területüknek jó részét olyanoknak a dtak, akiket ők maguknál alacsonyabb kultúrájú népeknek tartanai... Szüntelenül hangoztatjuk, hogy megfosztotta Cket »g jóformán egész fém- és bányaiparuktol, tekintélyes magyar t ömböket juttattak a szomszéd államoknak és még Ausztriának is ajándékot adtak Magyaror szag rovására. Mai helyzetükben a magyarok természetesen nem gondolhatnak arra hogy fegyveres erővel szerezzék vi ss za azt, arait a magukénak tekintenek. Lélek ben azonban hazájuk mostani megasonkit osában csupán átmeneti állapotot latnak, olyat, aminőt az ország- mar átélt a török hódoltság idején és bizton remélik, hogy elöbb-utob.b bekövetkezik valamely fordulat, amely felszabadítja az országot és kedvezőbb sorsot biztosit szamára. A magyarokat minden oldalról ellenségek veszik körül és vágyakozva néznem körül, hol találhatnak segitő kézre Európában. /MTl/ * jB § A Meteorológiai intézőt jelenti; A kontinensen északkeletről dólxzK 'nyugat felé terjedő sav van, A légnyomás magas. Az északnyugati depresszió délkelet felé Németországig leereszkedik. Európa délkeleti részein is aránylag lacsony a légnyomás. Hazánkban szórványosan, nagy ob bár a az Alföldön voltak mérsékelt 10 miliméternéi kisebb, esők. A hőmérséklet általában emelkedett, A legnagyobb napi hőmérséklet 24-26 Celsius fok körül, a legalacsonyabb 14-16 fok körül var Időprognózis : Egyelőre meleg idő várható, helyi zivataros esők- I kel. /MTl/ § A Földmivoléaiigyi minisztérium vízrajzi osztálya jelenti; A Felsőd unán az áradás tovább tart, de mért éke-már -r, virult. AZ osztrák mellékfolyók ma reggelre már mind apadást jeleztek. Ha ujabb erős ebb áradás he& fog • jelentkezni, akkor a budapc st i alse rakod opart egyelőre ninos veszélbyno. A Ti sza Szolnokig apad, lojebb árad, vízállása igen alacsony. fi'Tl/ ORSZÁGOK I.FVlíl.TÁU