Napi Hírek, 1924. augusztus/1
1924-08-08 [0089]
§ A nemz et gyűlés háznagyi hivatala ez uton értositi a nemzetgyűlés tagjait, hogy a vasárnapi Türr-emlékünnepre szele meghívójukat a háznagyi hivatalban vehetik át. /-/ P r a g a , augusztus ó. /Magyar Távirati Iroda/ A felvidéki lapok jelehtéEe szerint a felvidéki, diákszövetség a na pókban Trencsénben gyülé&t tartott, amelyen a felvidéki főiskolai oktatás kérdését be n szólfreKmeg. A pozsonyi egyetemen uralkodó mostani állapotok birálata után egy felvidéki technikai fciskola létesítésének lehetősé gé i£l tárgyaltak. Kiemelték, hogy a felvidéki ipar csupán akkor fejlődhetik, ha megfelelő számú mérnököt fognak kiképezni. lián áll meg az az ellenvetés, hogy ennek a főiskolának '1 ne lenne elegendő hallgateja. Végül határozati javaslatot fogadtek el , amelyben a pozsonyi egy et era -ki épit é sét sürgetik ée azt kivánják, hogy Kassán IKSL állitsanak fel technikai főiskolát , /-/ P r a g a , augusztus 8. /xxgysr Cseh Távirati Iroda/ A oanyásznagygyűlés tegnap egy német határozati javaslattal foglalkozott, amely azt kivánta, hogy t örvú.nyhozási uton oncljék a beteg bányász ok .illet ve a bányászok után maradt özvegyek és árvák javadalmazását, Hodges angol miniszter határozati javaslatot terjesztett ele;-a javaslat £s&$x felhívja az egyes államok hány ász sz övet ség eit, hogy minden eszközzel mozdítsák elő a széneloszto nanzetközi iroda gonaolatának megvalósítását , mert ez az első lépés a bányák államosításához, üus&mann német kiküldött foglalkozott avval a jelentéssel, amely nemzetközi mozgalmat kivan val an ennyi állam bány áe zninal: tömörítésére a teke ellen. Javallatot nyújtott be, amelynek ért elmében n nemzetközi végrehajtő bizottságot felszólítanák, hogy vizsgálja meg ujbcl azt a kérdést, lehetséges-e állandó főtitkárságot létesíteni. A beadott javaslatokat egytől-e$yig elfogadták. Végül tudomásul vették a nemzetközi bányászszöv etség számadási jel ait Eeét. /i/íTl/ Bécs, augusztus 6. A Bank- Und Bört enzeit ung értesülése szerint Ca&tiglioni legutóbbi milánói tárgyalásai alkalmával elhatározták, hogy egy Olasz-Jugoszlav Bankot alakitanak^, amelyben a Banca Ungaro-ptaliano i$ közre fog működni. Egyben elhatározták, hogy az uttboi intézet tökéjét szeptemberben felemelik és hogy általánosságban igyekezni fogjak útját egyengetni annak, hogy az olu&z tőke nagyobb részesedést valialjon Kagyarorszagon. AKT/ . , :: Hamburg , augusztus b. /wolff/ Tegnap.nyitották meg a. szakszervezeti házban a szállítómunkás o±c negyedik nemzetközi nagygyűlését, amelyre a * világ minden részéből érkeztek kiküldöttek. A hamburgi szenátus nevében dr .Iiatthaéi üdvözölte a megjelenteket, AZ üdvözlő beszédek elhangzása utan Williarjs /Anglia/ elnök megnyit o beszédet mondott, amelyben kiterjeszkedett az általános gazoa&ági é& politikai helyzetre és megelégedéssel emelte ki, hogy a versailie&i szerződésről tuplalt o&aloka felfogások ma már ugy Franciaországban, mint Angliában eltünedeznek. Williams ezután birálta a Dawes-féle szakértővéleményt, elsősorban a szuievélement'nek a va&utügyre vonatkozó határozatait, valamint, a bérek le SZÚ lü tusára irányuló célzatot, /llíl/ • íj a 1 z b r u g , augusztus &. A Salzbuegor T enni s klub augusztus 10.-én nemzetközi t enni&zversenyt rendez, amelyre máris több neves kü 1 fc 1 di j át éko s j el ent k ez et t. /Í,;T I / :: II e v, y o r k , augusztus b. /yolff/ C.'.flle£ tábornok, akit mexikói elnökké választoltak, tegnapelőtt péwyorkba érkezett. Holnap a De^oschlend - fedélzetén Németországba ut ázik. Hat hetet szándékozik Európában t ölterii, /iaTI/