Napi Hírek, 1924. augusztus/1

1924-08-07 [0089]

/Vass József beszédének folytatása/ s ennek eredménye volt az, hogy-felemelték a betéti kamatlábat, a kihelyezési kamatlábat pedig leszállították, ily módon akarják megkönnyíteni a felesleges tőkének el hely eződé sét , ezáltal akarjak elvonni a tőkét a spekulációtól, hogy azután termelőhitel alakjában bocss'ássák a gazdasági élet rendelkezésére, A hitelkamatláb 1 eszállit hsával akarják megkönnyit eni azt, hogy a termelési • hitelre szoruló gazdasági tényezők igénybe vehessék^ a magasabb betétkamat mellett összegyűjtött tőkéket. Ha a termelőtőke hitel al akjában r end elkez ésre tu£ állani, akkor azok a tényezők, amely éknek hivatása a tennél és, teljes e­rővel munkába állanak. A másik gyógyszer a fogyasztó képesség növelése. Ez a­lat t nemcsak az alimentációs anyagokat érti, bár sajnálattal konstatálja; hogy a magyar tömegek* él elmezése, táplálkozása nagy mértékben lecsökkent, sta­tisztikákból állapítható meg, hogy a halálozás és megbetegedés percentje mily mértékben emelke dik^karölt ve avval a ténnyel, hogy a magyar tömegek ke vesbbé jól táplálkoznak. Az ipari munkánál a piac a fontos. A kormánynak minden törek­vése abba az irányba terelődik, hogy megszüntesse gazdasági el zárk ozot t Sá­gunkat , normális gazdas-gi viszonyokat teremtsen, mielőbb véglegesítse a gaz­dasági szerződéseket és ily módon kiviteli léhetdfiegeket teremtsen a magyar iparcikkeknek. A pénz st abilizálásán ,a vámtarifán, és a kereskedelmi szerző­déseken át halad a kormány ut ja, mely a t emelő munkának fogyasztó piacot fog biztositani. A munka sok ezrei állnak munkauá nélkül egy kiszámíthatatlan esélyű tél előtt, A nyári munka nemcsak annyit jelent , hogy ez alatt az idő alatt a munkás fenn tudja tartani családjáét és önmagát, hanem télire össze tűd gyűjteni magának valamit. I!ár~átéltük azokat a nehéz időket a háború a­latt és után, amikor 3tidapóst 16 0.000 kis háztartásának semmiféle tartalékja nem volt , úgyszólván még másnapra sem. A segités módját a kormány hetek óta fontolgatja és semmivel sem lépi tul az objektivitás és valóság határát, ha kijelenti, hogy ezek a kérdések véglegesen megértek s napokon belül oly mun­kálatokat és tőkéket tud a kormány a gazdasági élet vérkeringésébe bocsájta­ni, melyeknek hatását elsősorban a termelő munkásság fogja érezni. A munkanélküliek seregét különböző osztályokra lehet felosz­tani. Az első az ipari, a második az agrármunkások osztálya, a harmadik az elbocsájtott magán-, a negyedik az elbocsájtott állatai tisztviselők osztálya. Az utóbbi két kategóriát kikapcsolja. Az állami tisztviselőket azért, mert őket nem bocsa jt ják el metrói holnapra, hat hónapot biztosit nekik a törvény, mely idő alatt mentesek a munka alól, fizetésüket azonban megkapják s végki­elégítést is kapnak, súlyosabbnak tartja a magántisztviselők helyzetét, mert azok jóformán máról holnapra maradnak munka nélkül, bár valamely felmondási idő náluk is van s kapnak végkielégit ést is, azonban nyugdi jkérdésük rende­zetlen. Arra kérte a pénzintézet®, tisztviselők nyugdíjügyében felszólalót, küldje el hozzá az erre a kérdésre vonatkozó előterjesztéseket, Nem meri meg­ígérni, hogy ezt a kérdést rendezni tudja, mert hiszen ez a magángazdaságba vág bele, azonban a kér/é s enyhítése érdekében minden befolyását érvényesíteni fcg ja. g. Az ipari munkás osak a maga iparában tud munkaalkalmat talál­ni. A kenyér eredetét nem kell vizsgálni. Sohasem szegyeit e saját közrendű származását s most is felhozza példaképen édesapját, aki, ha nem tudta nya­ranta megkeresni gyermekei részére iparában a kenyeret, vállára vette a ka­pát s elment napszámba dolgozni. Nagyon jól tudja, hogy az ipari munkásnak elhelyezkedés e tulajdonképen mégis csak, hogy a maga szakmájában kell történ­ni, A kormány legelőször-x az iparok édesanyját, az építőipart vette figyelem- . be. Az állam a megfelelő tárcahiteleket rendelkezésére bocsájtotta a reszort­minisztereknek, hogy az építkezéseket és tatarozás i "munkálatokat augusztus 1 16.-át ól kezdve teljes erővel folyamatba tét ethessék„A másik dolog, ami az építőipart érdekli, a budapesti és vidéki varosok házainak tatarozási kér­déssé. Ezt is t emelőhitellel próbálják elősegíteni. A száz milliárdos tata­rozási hitelre vonatkozólag megbeszélést tartott az érd ekeit ékkel- s' ennek au­guszt us 16,-i kezdettel való rendelkezésre bocsájtasa'bizt o-sit va van, 3 egy­előre Budapestnek szól, de igy kívánja megszervezni a vidéki házak tataro­zását i s. A munkanélküliség elleni biztosítás kérd.ését- teljes inértékber I magáévá teszi, ezt meg kell oldani, g Azonban, ha ezt röí(g,ön inagmainmkn^Km megalkotnánk is, nem segit enénk vele a mostani munkanélküliségen. Nem a kor­mányon, hanem, a nemzetgyűlésen fog múlni, hogy a munkanélküliség elleni biz­tosítás szervezetének törvényre emelését és a munkasbizt ősito autonómiájának, (SoKit kov.) ORSZÁGOS LFVi'iTÁn 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom