Napi Hírek, 1924. július/2

1924-07-22 [0088]

§London-, július. 22. A szövetségközi konferenciáról a Times azt irja, hogy a Ruhrvidék kiürít és ének első lépesse augusztus 15 _ ére várható, amikor a megszállt és meg nem szállott területek között fennálló­határvonal megszűnik, és a német tisztviselőket visszahelyezik hivatalukba. Ettől-a naptól kezdve a Ruha-vidéken oly rendszer lesz, mint jelenleg a fújna-, vidéken van, kivéve a vasúti szolgála tol • Augusztus közepétől szamitott hat" hét vagy két hónap múlva, azaz október elsején, illetőleg tizenötödikén a " Ruhrvidék megszállása gazdasági szempontból teljesen megszűnik, feltéve hogy . a Dawes-tervezet értelmében sikerűi a vasúti szolgalatot a németekkel együtt még fel előleg megszervezni. Ebben az irányban az eddigi tárgyalások már szép eredményt értek el, ami főleg annak köszönhető, hogy mindenki belátja, hogy a patve s-t ervet semmiféle mus alapon nem lehet keresztülvinni. Állit ólag több külföldi szakértő, köztük Cl eme nt el és egy magas állású angol kincstári tisztviselő ma több befolyásos pénzügyi és bankvezér­rel tárgyal. Ezek között előkelő amerikai bankárok is vannak. A tárgyalások célja, hogy egy körülbelül ogJ millió aranymarkas befekt-teté ai kölcsönt biz­tosítsanak, amely a pawes-terv keresztülvitelének alapja volna. A kölcsön szempontjából fontos, hogy azok, akik a kölcsönben rétz tv enni szándékoznak, biztosítékot nyerjenek, hogy a. német zálogok, mely.eket a köles ön fejében le­kötnének, teljesen biztosak és minden külső politikai akció ellen meg. vannak vt védve. A Daily Telegraph szerint tegnap több bankár kijelentette, hogy azok a biztosítékok, amelyek az alsó bizottság jelentésében tegnap közöl­tettek, valamint az ezeken felül felajánlott további biztosítékok kielégítőek.: Á bizottság jelentése kiemelte, hogy a nyújtott biztosi té kokra a kölcsönnek kell elsősorban betáblázva lennie és hogy ezenkívül biztosítani kell azt, hogy mas általános javakra nézve is a kölcsön bírjon elsőbbséggel, ha az eredetileg lekötött bi z testié kok elégteleneknek bizonyulnának. 1 " Ugyanilyen elbjrálus ala veendők esetleg a jövőben kialakuló uj bizipytiékok is. ¡1721/ § L o n d o ¿1 , július £2. Hughes, az Amerikai Egyesült -álla­mok külügyi államtitkára, aki jelenleg mint az amerikai ügyvédek testületének elnöke Londonban tartózkodik, az ép most Angliában időző amerikaiak vendége volt tegnap este egy tj sztélét óierend ezett lakomán. Az államtitkárt a connaugh­ti herceg és a walesi herceg köszönt ették fái, AZ államtitkár válaszában kije­lentette, hogy .Amerika kész cselekedni, ha a kellő pillanat elérkezett, az európai és különösen a németországi probléma megoldás --.ra. A washingtoni k-nf ei snciarol azt mond ot ta , hogy annak áldásai akkor válnak az emberiség javára, ha a t öboi államok is követik a lefegyver­zésre hivó szózatot és ha a népek már nem fognak állandóan rettegni a fegyver­kezés rémétől. Reményének adott kifejezést, hogy a Dawes-t erv alapján az Euró­pára nehezedő sulyö s helyzet ctj megoldani j~sTker ulj, /LTI/ § A L'agyar Távirati Iroda jelenti: A kereskedelemügyi minisz­tériumban ma delelőt':- v/alko Lajos keres k ad elemügyi miniszter elnöklésével a munkanélküliség ügyében ankétot tartottak, amelyen a gyáriparosok Országos Szövetsé 0 ének képviselői, valamint a munkaadok képviselői vettek részt, AZ értekezleten jelen volt Vast József, a miniszterelnök helyettese is. A GyOá-Z részéről Fenyő lliksa , 3iró F...1 és ifj Ohorin Eerenc , a munkaadok részéről Kele­ty kornál, Lichtig Géza, Kenoe Tódor jelent meg, 4 miniszterek me c hallgattak a munkaadók előterjesztését, amely abban csúcsosodik ki, hogy egyrészt gyorsabb tempóban adjak ki azokat a mun­kálatokat, amelyeket az egyes minisztériumok költségvetésébe felvettek, másfe­lől gyorsabban es zköz öljék a beszerzéseket , hogy ezáltal is os ökkentóék a munkanélküliséget. Komoly megbeszél-s eargya volt az, hogy miként lehetne a magán építkezési tevékenység- et élénkíteni. Erre vonatkozóan a népjóléti minis z ­térnek van egy terve. A mini sz tor megigér.. e, hogy a. munkané lküli ség ügyében a kormány rövidesen intézkedni fog.

Next

/
Oldalképek
Tartalom