Napi Hírek, 1924. március/2

1924-03-19 [0080]

B'e 1 f -ö 1 c" i hirek c § A Magyar Távirati Iroda jelenti: A nemzetgyűlés föld­mivel ésügyi , i gíiz ságagyi , közigazgatási, pénzügyi 88 közgazdasági bizottsága ma déli 12 órakor a parlament I, száma bizottsági ter­mében Líayer János elnöklése vei együttes ülést tartott. & bizottság azt a kéziratot tárgyalta, amelyet a kormányzó a földbirtok helyesebb megoszlását szabályozó rendelkezése^ről szóló 1920. évi XXXVI. tör­vénycikk kiegészítéséről szóló törvényjavaslat 2. §-únak 6. pontja tárgyában intézett a nemzetgyűléshez. A bizottsági ülésen a kormány részéről nagyatádi Szabó István földmivelésügyi miniszter volt jelen. A vita tárgya elsősorban az volt, hogy a kormányzói kézirat megfelel-e a közjogi helyzetnek. A bizottság az 1920. évi I. törvénycikk 13. §­ának második bekezdése alapján megállapította, hogy a leirat teljesen meg fel él a törvény rendelkezéseinek. A bizottság ezután áttért a kérdés érdemleges tárgyalására. Beubauer Ferencz előadó javasolta, hogy a kérdéses pontot hagyják ki a novellából. Ezzel szemben Ihipert Rezső és szeder perena az eredeti álláspont fentartása mellett adtak be indítványt, Farkas Tibor kijelentette, hogy amennyiben a bizottság nem ragaszkodik az eredeti állásponthoz, külön sz öveget terjeszt elő. szilágyi Lajos azt indítványozta, hogy nagyobbbirtokok juttatásáról jelentést te­gyenek a nemzetgyűlésnek. A bizottság nagy szótöbbséggel az előadó javaslatát fo­gadta el és a többi indítványt elvetette. Farkas Tibor.*, maga in­dítványát mint különvéleményt fenaartotta. A bizottság elhatározta, ' hogy a szóbanforgó kérdés tárgyaláaára a sürgősség kimondását kéri a nemzetgyűléstől. . . , § A'mai napon érkezett az Országos Gyermekvédő Ligánoz az eszt társadalom hölgyei által gyűjtött hatvan millió* korona adomány a magyar gyermekek üdültetési akolijára, éz oszt társadalom különösen az u többi idobon minden igyekezetével azon van, hogy szeretettel ápol­ja a kat nemzet közötti testvéri viszonyt. Már az elmúlt évben azzal a tervvel foglalkozott, hogy néhány száz magyar gyermeket vendégül lát országában^ ezt a tervet azonban vasúttechnikai akadályok miatt" tavaly megvaldsitani nem lehetett. Az erre a oélra alakult bizott&ág, mely HeHat, akkori eszt külügyminiszter feleségének elnöklete alatt állt, Axmo Xallaa londoni eszt követ feleségének kezdeményezésére gyűjtést "topott, á gyűjtés eredményét Jungerth Mihály észtországi magyar ügy­vivő közvetítésével a külügyminisztériumnak küldöttek meg v ÁZ OrszáV gos Gyermekvédő Liga észtországi magyar követség utján hálásan köV ezonte^meg a nagyösazegü adományt, mely ujabb bizonyítéka az eszt nem­zet irántunk tanúsított jőindulaténak. ^ ORSZÁGOS LEVÉi.TÍn

Next

/
Oldalképek
Tartalom