Napi Hírek, 1924. január/2
1924-01-29 [0076]
Belküldi aa országos iiagyar Gazdasági Kgoyeettlet./' , t. Jte Országos Magyar- Gaz aa sági JSgyasülSt igasgatdTálas.steáVrya ma délelőtt tartotta Bomsaish László gróf elnoklésével ez évi eieo Ülését. Az uj& tagok üftvöslése után elrulk jelentést tett a közgyűlés által kiküldött kilences "bizottság működéséről, amely az u^ Jegybftnk kérdésében a pénzügyi, a közélelmezésügyi éa a kereskedelmi miniszterrel folytatott tárgyalást, A bizottság a miniszterek előtt érvényt kivént szerezni a»» nak a felfogásnak, hogy a három hónapos laJáratú, ugy nevezett kereake** delmi váltók mellett a 6, illetve É hónapos lejáratú mezőgazdasági váltó* kat is alapszabály**szerűen kell bevezetni* ázönyegre hozta a jegjtálog*^ kölcsön kérdését is, amely monemtán nem aktuális, de amint a pénz. stabil lizáciőját elérjük egész fontosságával jelentkezni fog* Az uj jegybank vezetésében való képviselet tekintetében a bizottság álláspontba az^ hogy e részben ^a lakosság foglalkozási aránya lehet elsősorban döntő, nara pedig a részvények Jegyzésének mennyisége. Mindezakkei azt a oélt kivánte. a bizottság szolgáli± # hogy as ország egéss: pénzügyi és hitelpolitikába abba as irányba terelgessek, amely as ország^agrár jellegének megfelel* Tárgyalta a.bizottság a miniszterekkel a mezegazdasági szövetkezetek hi* talügyét is. A bizottság memorandumát Londonba is eljuttatták a minisz-* terelnök után s a népszövetség hivatott pénzügyi tényezői a javaslatom kat szintén konssideráció tárgyává tették, ii belföldi kölcsöncs vonatkor zóan a bizottság még nem fcgl^aatott állást, mert ennekjíigyen nem kerül olyan formában nyilvánosságra, amely a tárgyalást lehetővé tette volna* Ezután Matachenbacher Emil dr, ügyveztő helyettes igazgató terjesztette elő jelentését. Mindenek előtt a kölcsön kérdésével foglal** között* Él kell ismerni ÉÍ ugy mond » , hogy különösen a miniszterelnök a legteljesebb odaadással, önfeláldozással, bámuiatraméltó energiával és diplomáciai érzékkel dolgozott a kölcsön Ugyémek sikere érdekében* A valuta stabilizációjának biztositása a cél- amelynek helyessége alifeárir* nyilván való, hogy a mezőgazdasági érdekeltségek csak helyesléssel és megértéssel kisér^fetik as ideirányuló törekvéseket. ¥ annak, akik a kül*» földi kölcsönt károsnak és veszedelmesnek tartják^ Ismét másoknak.az a véleménye, hogy önmagunk erejéből nem tucijíak előteremteni azokat az esz*, közöket^ amelyekre pénzügyi helyzetünk rendbehozatalános szükségünk van. Annyi bizonyos, hogy a külföldi kölcsön célja az államháztartás rondbehcsB 4 satala^ * mezőgazdasági érdekeltségek felfogása az, hogy a jegybankot, amelynél idagen tényezők^befolyááát lehetővé tenni veszedelmes volhaiki** zárolag az országban levő nemesérc tartalék felhasználáséval éa a Eül» földön eladott terményfelesleg árából befelyó valuta igénybevételével kell megteremteni, a külföldi kölcsön pedig az államháztartás egyensúllyá**' nak rendbehozatalára kell fordítani^ Természetesen csak clyan kölcsönt vállalhatunk, amelynek feltételei nem aránytalnul terhesek, Ebben a te«* kintetben részletes folvilágositások. még nem állanak rendelkozősünkre. Mindez nagy áldozatokat követel, amelyek csak akkor nem lesznek hiába« vaiÖk, §a a kormány megfelelő gazdaság politikát állit fel* Ha a szanál lási akció felépítésében valamit kifogásolhatunk,, az as, hogy a kormány*? nak nincsen céltudatos pénzügyi és gazdasági politikája, Imit eddig lettes.