Napi Hírek, 1923. november/2
1923-11-23 [0072]
§ A Magyar Távirati Iroda 3alanti: Komárom VÓIDB közönsége Klefeelsberg Kunó gróf kül tus zmíni azt art a csonka város rekonstrukciója korul szarsaft érdemeinek elisaeráséül díszpolgárává választotta* Az erre vonatkozó oklevelet a jövő líét folyamán nynjtjek át a knltnazadnJ^zternelE*, § A Magyar Távi rati Írod a jelenti: A nemzetgyűlés mentelmi bizottsága Fáy Gyula elnökletével 10 órakor az első számú bizottsági teremben illést tartott* A bizottság ülain Ferenc nemzetgyűlési képviselő mentelmi Joga megsértésének kérdését tárgyalta. A bizottság a vonaton tört ónt feltartóztatás körülményeire vonatkozólag kihallgatta Záborszky renaőrfogalmazót ós Heiler detektívet*; Ennek megtörténtével rövid vita után meghozta határozatát, amely szerint a mentelmi jog megsértését flBgac fennforogni nem látja* Ez alkalommal azonban megjegyezni kívánja a bisott ság, hogy caak tgy tudja megnyugvással tudomásul venni a teteenkapáa következtében történt örizetbevótelt, illetőleg letartóztatást, ha másfeléi biztosítva lesz, hogy minden illetékes közeg hasonló esetben a nemzetgyűlés azonnalC^sszehivása iránt intézkedni tog+i «e m*m § Berezeg Ferenc a Nemzeti Szinházban* Holnap, szombaton este mutatj a be a Nemzeti Stinház Herczeg Ferenc finom mesejátékát, a Balatoni regét» amely sok esztendővel ezelőtt egy máz ik színház nagysikerű műsordarab js volt* A Nemzeti Szinház Herczeg Ferenohez méltó kitűnő szereposztás sal hozza színre a darabot Hevesi Sándor átdolgozáséban* Bajor Gizi* Cs, Aczél Ilona, ighy Erzsi, Környey Paula, Gömöry Yilma., Nagy Teréz, Petiieo, Kiss ferenc* Bartos e Gabényi, Sugár,. Mihályffy Béla és Turány i alakításával o főszerepekben* /Mű/ § Halmos Izor fö3d birtokos egy millió koronát tett la a Nemzeti Színháznál egy egyfelvömáosos pályázatra* A Nemzeti Szinház igazgatóságának siiBrült ezt az összeget hőst darab tiz koronaa ; aranyra cserélni be és igy visszaállítani a pályázatok régi tradíoi^ját, hogy a pályázató ka* aranyban írják ki* A Nemzeti Szinház igazgatósága 1324.évi február 29-iki lejárattal pályázatot hirdet egy egyfelvonásos, prózában vagy versbea írott szabadon választott magyar szindarabraui amelyek eddig nem kerültek színre, sem nyomteiáabsn nem jelentek még* A jeligés levéllel ellátott pályamüveket a Nemzeti, Színház igazgatóságához kell benyújtani,, A pályázat egyéb foltételei a szinház igazgatósági iroda jábah tud hűtők meg* /Mai/ § A Meteorológiai intézet jelentit A Földközi-tengeri depresszió a Kárpátokon.'át keletre veszi útját és nyomában a Bisoayai-8b öl felal uj depresszió közeledik* A két alakulatot északkelet és áél felől nagy légnyomás veszi körül, Keleteuropábaa az idő enyhe* mig a kontinens nyugati és középső részein a hőmérséklet a fagypont alá szállt* Csapadék főleg a Kárpátok vidékén esett* Hazánkban a csapadók országos és sok helyütt igen jeleneékeny / 20-30 milliméter/ volt* KaposvárAés Pécsett a nagy záporral zivatar is Járt 0 A hőmérséklet a keleti <3>tt> részekm 10**12 fokraöaelkedett, mig a nyugati széleken havazott* szombathelyen 1Q , Sopronban 6 centiméternyi hó esett* A minimum o fok * időprognózia j Taito zékony, átmenetileg hidegebb idő j kevesebb c sapadókkal* /iSSl/