Napi Hírek, 1923. november/1

1923-11-10 [0071]

a küszöbön van, most csak a pillanatnyilag szükséges anyagi eszközök elő­teremtésére kell szorítkozni, ami ugy érhető el, ha a városok minél rövidebb ido alatt minél kevesebb adminisztrációval juthatnak a közsé gi szegény adó­ból befolyó jövedelemhez* Ilyen értelemben szólal fel Plank Miklós miskolci tanácsnokba kongresszus szociálpolitikai előadója, továbbá Liber Endre saá­kesfo város 1» Yasfiry István debreceni tanácsnok, Nendtyioh Andor pécsi, Fa­ragó József nagykörös i polgármester éa Honti Lajos fővárosi főszámtanácsos is. A székesfővárosra nézve Liber tanácsnok az önálló községi szegénysdőnak becslés utján való me gáHapitásáfc kivi he tétlennek tartja s azt javasolta, hogy az 1924 évi jövedelem vétessék a szegóryadó alapjául, de addig ls» amig ez megtörténhetik, a pénzügyminiszter a jövőben befolyó szegényedő terhére nya jtson előleget a, városoknak, Vásáry István debreceni tanácsnok bbjelentettejU^Abrecen már a múlt évtől kezdve az állami jövedelemadó alapé ján &M, önálló közaf gi jövedelmi adót vetett ki inségadő elmén, amelynek a kulcsa fél százaléktól progresszive emelkedik. Honti Lajos szám­tanán 3 szerint olyan becsiőbizottságot, amilyet Eberth javasolt, nem tud­nának a fővárosban munkába állítani. Az állami és a községi jövedelmi adó­alap kivizsgálására ugyanis két bizottság működnék, ami nagy zavart okozna. Plank Miklós, a kongresszus szociálpolitikai előadója kívána­tosnak tartja, hogy a napról-napra növekvő nyomoron ne évről-évre lsaéílő­r £ akciókkal, hanem szervesen, országiEan ás törvényhozási uton segítsenek. Kívánatos volna, hogy a népiőlétl miniszter tömegélelraezés 1 és tömagruhá­zati cikkeket szerezzen be és azt 3oaimtáitm beszerzési áron bocsássa a vá­rosok rendelkezésére* A háziipar: kiépítésénél eredményesebbnek tartaná a hatósági munkaköz ve titÓk bekapcsolását a ny omer enyh ito akcióba. A városok­nak a legsürgősebben megkell állapitaniok a szegények kataszterét, illet­ve amennyibon ez már megvan ft a permanens helyszíni szemle alapján kiigazí­tani a jegyzékeket, a helybeli jótékony egyesületek bekapcsolásával, A bizottság jóleső érzéssel fogadta Almássy László nemzetgyű­lési, kép viselőnél:,az egységespárt inségakciobizo ttsága elnökének, azt a bejelentését 4 hogy ezMb^J&É^^^mwfmtstt ínségakciót nem politikai hasson elérése céljából kezdeményezte a párt, ham m segítségére atert siet­ni a szűkölködőknek* ügy fogja fel a párt a dolgot , hogy ezt a beavatkozást ramcsák szociálpolitikai okok teszik szükségessé, hanem állambintonaágl te­kintetek is* A konaánypért kötelességének tartja» hogy a •városok segít­ségére 3ieaaen, A pártértekezlet elé javaslatot készül terjeszteni, hogy kérje fel a népjóléti minisztert és a belügyminisztert, terjesszenek tör­vényjavaslatot a nemzetgyűlés elé a szegényügy országos rendezéséről, A bizottság végül elhatározta, hogy a vita egész anyagát az málló kölségi szegény a dór a vonatkozó előadói tervezettel együtt megküldi minden varosnak, hogy mindegyik a helyi, viszonyoknak megfelelően készítse él az erre vonatkozó szabúlyrendéletéttanácskozáson elhangzott $elezó­lelások figyelembevételével, A bizottság egyúttal elhatározta, hogy felkér i a népjóléti mi­nisztert a tömé gélelme zés 1 Óe ruházati cikkek sürgős beszerzésére s azoknak a beszerzési áron a városok rendelkezésére bocsátására* továbbá a Bzn.pnyr ar ügynek törvényhozási uton való országce rendezsérée.

Next

/
Oldalképek
Tartalom