Napi Hírek, 1923. november/1

1923-11-06 [0071]

-0- Bérli n,november 6„ Kölnből jelentik:; Cremers azepa­retista ellen, aki-t tiltott fegyverviseléssel vádolnak az angol birői hatóság még nem hozott Ítéletet., Crwaerst előbb átadták a német biró­aágnak azzal az Utasitással, hogy ismét át kell adni as angoloknak ha a német blráeág félmentő Ítéletet hozna, /MTI,,/ 2? Erezd a f ,novembe r 6„ Az országgyűlés ülésének másodszo­ri megnyitásakor az elnök közölte, hogy a néppártnak az országgyűlés feloszlatására vonatkozó indítvány érés a kommunisták ma benyújt ott bi­zalmatlansági inditványárvl osütőrtakön szavaznak, £*él Jüzután a kormánynyilatkozattal " indult meg a vita, Beutler német nemzeti párti ós Kayser német néppárti képviselők bizalmatlansá­gukat fejezték ki a kormány iránt és az országgyűlés feloszlatásét követelt ék, Beeker kommunista képviselő, aki a Zeigner-kormányban pénz­ügyminiszter volt » kijelent ette P hogy pártja szintén ninos bizalommal a kormány iránt és az országgyűlés feloszlatása mellett fog szavazni, A szocialista ós a demokrata párt szónokai a kormány mellett nyilat­koztak,/M5I/ Hóm a,november 5* Ma cseh bizottság érkezett ide, amelynek az á feladat a:, hogy az olasz-caeh kereskedelmi szerződés kiegészíté­séül ván&zerződést kössön és más gazdasági kérdésekről tárgyaljon, /MSI./ Hóm a E november 6« Br,KybaI ee eh követ tegnap átnyújtotta Mussolini miniszter elnöknek, valamint Aeerbo, Jflnzi és Sardi állam­titkároknak a oseh hadikeresztet„ Mussolini a kitüntetést megköszönve* rámutatott árfa v hogy a cseh hadsereg Olaszországban született meg és hogy a két ország közt nincs sem politikai., sem területi téxea oly mo­mentum, amely a két országot egymástól elválaszthatná.,fi£ma ás Prága megegyezhet nemcsak azért, hogy a multat likvidálja, hanem, hogy a jövő­re a békés együttműködés útját megteremt se, /MTI-/

Next

/
Oldalképek
Tartalom